Asus Eee PC + Ubuntu

2008. július 11.
94.1421
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
strogg profilja, adatai
strogg
Az Asus által fejlesztett eeepc kis gép az elmúlt nem egészen egy évben hatalmas forradalmat indított el az informatikában. Ez tény. A készülék ugyanis (kompromisszumaival együtt is) hiánypótló, és teljesen új szegmenst teremtett az IT iparágban. Ezernyi fórumon panaszkodtak a felhasználók, hogy a mobil technológia számukra nem kielégítő, sőt kifejezetten elégedetlenek. A PDA készülékek sok mindent tudnak, - s bár az árak mennek lefelé- ez hosszú távon nem orvosolja a legnagyobb hiányosságukat. Kicsi a kijelző.


A laptopok túl nagyok (és nehezek) ahhoz, hogy a városban folyamatosan, és napi szinten cipeljük. Az UMPC (ultra mobile PC) szegmens pedig mindig az áraival borzolta a vásárlók idegeit, és pénztárcáját. Nem csoda hát,ha az óriási igény kialakult, és az Asus felismerte ezt a lehetőséget. Engem is megragadott az elképzelés, és tűkön űlve vártam, hogy én is hozzájuthassak egy ilyen kis csodához.
Sikeresen hozzá is jutottam egy Eeepc 701-hez, amelynek hardver kiépítése a következő
900 MHz Intel pentium M. (600 MHz-en járatva)
512 MB DDR2 memória
4 GB SSD (Solid State Disk)
wifi
webcam
beépített mikrofon, és hangszórók
mikrofon,fejhallgató,3 db USB 2, VGA-out, ethernet, memódia kártya csatoló felületek.
Természetesen amint a kezembe vettem a készüléket, az első az volt, hogy az alap oprendszert (xandros linux) alaposabban szemügyre vettem.

Az eeepc linuxa.

Asus Eee PC + Ubuntu - 2. kép

Nagyon megkapóra, és jóra sikeredett az alap OS. Töviről hegyire átbogarásztam a rendszert, és fejet kellett hajtsak.(majd hanyat estem, mikor megláttam, hogy az updater képes BIOS-t is frissíteni!) Remekül összerakott linux disztró lett, és a felhasználó barátsága egyszerűen felül múlhatatalan. Gyakorlatilag egy ikon vezérelt rendszer, benne minden olyan szoftverrel, ami csak kellhet. Openoffice, skype, stb...
Természetesen a wifi, kamera, (etc...) hardverek tökéletesen működnek. A másik meglepő tulajdonsága, hogy eszméletlenül gyorsan indul el. Ezt az Asus által használt "fast init" rendszernek köszönhetjük. Gyakorlatilag nem szöszmötöl a hardverek keresgélésével, hanem fixen betölt egy konfigurációt. Ennek persze hátránya, hogy a boot előtt nem köthetsz rá nyomtatót (mert úgysem fogja boot-kor felismerni), de ugye ennek a gépnek nem is ez a célja.

A xandors eme verziója kiváló a sima hétköznapi felhasználónak, aki azt sem tudja, hogy a linux mi fán terem.
Viszont bosszantóan "egyszerű" egy olyan embernek mint én, aki szereti, használja, ismeri is a linuxot. Tömören: szeretném ugyanúgy használni rajta a linuxot, mint a nagy laptopomon. Tehát teljes desktop környezet nélkül félkarú óriásnak érzem ezt kis a törpe gépet. Nosza telepítsünk rá egy teljesen hétköznapi linuxot.

Én az ubuntu mellett döntöttem, a következő okokból:
a nagy gépemen is azt használom
nagyon jól egyensúlyban van a grafikus/konzolos felület. (magyarán alap dolgokra nem kell konzolban szöszmötölni, mint mondjuk egy debianban)
nagyon kiforrott megoldások vannak a hardverek üzembe helyezésére.
remekül dokumentált
nagyon kultúrált, és kényelmes a használat.

Asus Eee PC + Ubuntu - 3. kép

Jó tudni, hogy létezik az eeexubuntu is, amely egy ubuntu XFCE grafikus felülettel, és már beledórozták az összes hardver támogatást. Tehát elég telepíteni, és kész. Továbbá erősen béta állapotban leledzik az eeebuntu, amely az imént említett ubuntu telepítését igyekszik döccenő mentessé tenni, tehát itt is full hardver support, és tengernyi program van összecsomagolva egy telepítő készletbe. Aki nem akar sokat heggeszteni (pedig poén) azoknak ezeket a készleteket ajánlom. Aki viszont egy sima ubuntut akar "összerakni" magának, az bátran olvasson tovább.

A feladat végrehajtásához a következőkre lesz szükségünk:
egy eeepc :)))
egy (legalább) 1 GB-os pendrive, vagy memória kártya. (SD/MMC)
2 óra szabadidő.
Internet kapcsolat!
Ubuntu 8.04 CD kép. (www.ubuntu.hu)
A telepítő szkript.

Az első lépés, hogy kell nekünk egy telepítő média, amelyre létrehozzuk az ubuntu telepítőt. Ennek kétféle megoldása van.
Ha rendelkezünk USB-s optikai meghajtóval (CD) akkor semmi gond. Kiírjuk az ubuntu CD képet, és erről indulunk.
Ha nincsen, akkor vagy a pendrive-ra, vagy egy SD kártyára másoljuk fel a telepítőt.
A megoldáshoz szükségünk van arra, hogy telepítsük a "syslinux", és az "mtools" csomagokat.

sudo apt-get install syslinux mtools

A telepítő létrehozásához van szükségünk a telepítő szkriptre, amelyet a következő paranccsal telepítünk, és indítunk.

wget http://www.startx.ro/sugar/isotostick.sh
chmod +x isotostick.sh
sudo ./isotostick.sh ubuntu-8.04-desktop-i386.iso /dev/sdX1


Tehát
./szkript.sh

Az X nyilvánvalóan a csatlakoztatott SD kártya, vagy pendrive eszköz azonosítója. Ekkor a szkript elindul, felcsatolja az iso fájl-t a rendszerbe, a megadott eszköre felmásolja a fájlokat, majd létrehoz egy boot managert az eszközön, hogy tudjunk róla rendszert indítani. Várjunk türelmmel amíg elvégzi a feladatát, egy közel 700 MB mennyiségű adat felmásolása USB-s eszköre nem túl gyors folyamat.

Amint készen vagyunk, a rendelkezésünkre áll egy telepítő, és ezzel indítva a rendszert egy teljesen hétköznapi ubuntut tudunk telepíteni az EeePc-re.


Asus Eee PC + Ubuntu - 4. kép

A telepítés folyamata gyakorlatilag egyetlen lépésben tér el az asztali (vagy egyéb gépre) történő telepítéstől.
Az eszközt a kis gépen helyezzük a megfelelő helyre. (usb ha pendrive, vagy memória kártya+kártya olvasóval próbálkozunk. Ha simán csak memória kártya, akkor persze mehet a gép olvasójába is)
Kapcsoljuk be a gépet, és amikor felvillan a szükre hátterű asus felirat, nyomjunk egy ESC-et. Ekkor kapunk egy listát azokról az eszközökrül, ahonnan indíthatjuk a gépet. Ha minden rendben van, megjelenik a Card Reader, vagy az USB-s eszköz. kurzorral guruljunk rá, és enterrel indítsuk a gépet.

Innentől egy teljesen hétköznapi ubuntu telepítés következik. (csak első körben persze) A szükséges netkapcsolat hiánya egyáltalán nem katasztrófa, egyszóval kényelmes ha van, de nem baj ha nincsen. Azt nem árt tudni, hogy az ubuntu live telepítője a következő képpen viszonyul a hardver eszközökhöz.
alaplap/proci : teljes
Intel 810 gpu : teljes (3D+compiz fusion támogatás, már telepítéskor)
audio : működik, de nincs mikrofon
webkamera : nem működik
wifi : nem működik
vga-out, usb, kártya olvasó : működik.
ethernet : működik

A fenti listából látható, hogy a telepítés folyamán csak az ethernet kapcsolat hozható létre. Illetve mégsem. Ha rendelkezünk vodás "szappantartóval" akkor a "Vodafone korlátlan net teszt" cikkemben leírtak alapján gond nélkül felállítható egy internetes kapcsolat. A net megléte egyetlen okból hasznos, hogy a telepítés folyamán letölti, és felrakja a nyelvi csomagokat is. Ha viszont telepítéskor nem áll a rendelkezésünkre internet, akkor ezt késöbb nekünk kell megtennünk a synaptic-al. (pár perces plusz elfoglaltság)

Ha telepítünk, akkor a particiók szerkesztésénél nyugodtan törölhetünk mindent, ez nem gond. Arra viszont figyeljünk, a rendszer maximálisan 4GB lehet. A telepítés után olyan 2-2,5 GB lesz a rendszeré, a többi helyre a saját fájljaink, dokumentumaink, adataink kerülhetnek. (kb: 1,5 GB nem túl sok, ez tény)

Amint kész a telepítés, újraindítás után egy teljes értékű ubuntu fog várni minket.Most jön csak a java, ahogy mondani szokták.... :) Szeretnénk használni a wifit, a webkamerát, és a mikrofont is.

Asus Eee PC + Ubuntu - 5. kép

Wifi
A wifit a madwifi nevű csomag atheros meghajtó programja vezérelné, de pont ezt a típust nem szereti. (Murphy :)

Először is lőjük be az ACPI-t rendesen, hogy tudjuk vezérelni is az eszközöket.
Kövessük a következő parancsokat.
sudo apt-get install module-assistant eeepc-acpi-source
sudo m-a a-i eeepc-acpi
sudo sh -c 'echo eeepc-acpi >> /etc/modules'

(az idézőjelek itt fontosak, itt most ne maradjanak le)

Töltsük le, és telepítsük a következő csomagot
http://eee-osd.googlecode.com/files/eee-osd_2.1-0eeeXubuntu1_i386.deb

Ahhoz, hogy kikapcsolás után ne világítson a LED,

sudo gedit /etc/init.d/halt
nyissuk meg, majd írjuk be a szkript elejére:
rmmod snd-hda-intel


Ezután csináljuk meg a wifit!
Töröljük azt a madwifi verziót, amit az ubuntu telepített.
sudo update-rc.d -f linux-restricted-modules-common remove

Fordítsuk le azt a madwifit, amelyik viszont már támogatja rendesen.

sudo apt-get install build-essential (telepítjük a fordítási környezetet)

wget http://snapshots.madwifi.org/special/madwifi-hal-0.10.5.6-r3698-20080604.tar.gz (letöltjük a jó verziót)

tar zxvf madwifi-hal-0.10.5.6-r3698-20080604.tar.gz (csomagoljuk ki)

cd madwifi-hal-0.10.5.6-r3698-20080604 (lépjünk be a mappájába)

make clean (tisztítsuk meg a forrást)
make (fordítsuk le)
sudo make install (telepítsük a kész drivert )
sudo reboot (indítsuk újra a gépet)

Az újraindítás után gyönyörűen fog muzsikálni a wifi, gyakorlatilag az ACPI+wifi driver XP-t megszégyenítő kultúráltsággal fog reagálni az Fn+F2 gombokra. (próbáljuk ki bátran)

Asus Eee PC + Ubuntu - 6. kép

Mikrofon!
Az alsa audió meghajtó rendszer egy hibájáról van szó. Akinek nem szükséges a mikrofon megléte az akár ki is hagyhatja ezt a lépést, de a többségünk szeretne mondjuk legalább egy skype-ot beüzemelni.

sudo gedit /etc/modprobe.d/alsa-base (nyissuk meg a konfig fájlt.)
Adjuk hozzá a fájl végéhez a következő sort:
options snd-hda-intel model=3stack-dig
Tároljuk az Alsa-val, hogy módosítottunk.
sudo alsactl store

Most pedig fordítsuk újra a teljes alsa rendszert. (a fordítás maga bizony eltarthat fél óráig is)

sudo apt-get install module-assistant
sudo m-a update
sudo m-a prepare
sudo m-a a-i alsa


A folyamat végén indítsuk újra a gépet, és működni fog a mikrofonunk is.

Webkamera
A webkamerát kizárólag az UCview program kezeli rendesen, amely egy nagyon kultúrált, és kényelems alkalmazás.(ezt használja az eredeti xandors rendszer is)

A http://www.unicap-imaging.org/using_repositories.htm
oldalon találhatóak az ubuntu telepítő készletek. Válasszuk ki az ubuntu 8.04 repository-t, és adjuk hozzá a synaptic tárolóihoz a következőt.
deb http://unicap-imaging.org/packages hardy main contrib

Utánna frissítsük a csomaglistát, és máris kereshető/telepíthető az "ucview" nevű alkalmazás.

Tipp: Ha elindítjuk a programot, és nem kapunk képet, vagy MJPEG hibát ad, ne aggódjunk. Indítsuk újra a gépet, és a BIOS-ban az "OS installation" pontot állítsuk "finished" -re. (Ne kérdezzétek miért, de ez a probléma megoldása. Mindig mondom, hogy az informatikát a theológián kéne tanítani... :) Ezek után működni fog a kamera is. (sőt a skype 2.-vel videó hívást is bonyolíthatunk)

További alkalmazások, amelyek jól jöhetnek, és tovább fokozhatják a kényelmet.
mplayer (vagy gnome-mplayer)
vlc (szintén lejátszó)
ubuntu-restricted-extras (mindenféle multimédia kodek, java, flash támogatás microsoft true type fontok stb...)

Tipp: Ha szeretjük az operát (én nagyon is) akkor az extra modulok előtt telepítsük, így a javas, és flash támogatást automatikusan az opera is megkapja!

A teljes folyamat közel 2 óra elfoglaltságot igényel. A teljesen asztali tudású ubuntu nagyon kényelmessé, és sokoldalúvá teszi a kis gépet. A 3D, és compiz-fusion támogatás pedig nagyon ütős kinézetet ad neki. (ismerőseink körében a mély megdöbbenésre,és a padlón kopogó állak hangjára tessék számítani a forgó 3D-s desktop miatt :)

De előtte tudassuk az intel meghajtóval, hogy a képernyő felbontása 800x480 maximálisan.
apt-get install 915resolution


Asus Eee PC + Ubuntu - 7. kép

Tipp: A netes források arról írnak, hogy a kártya a fizikai memóriát használja, és (ellentétben a többi gyártó megoldásaival) a fizikai memória mennyiségével arányosan képes lefoglalni többet magának. A neten azt írják, hogy alapból 8MB a videó memória, de ha felbővítjük a rendszer memóriát a maximálisra (2GB) akkor akár 256 MB -ig is elmehet a videó kártya. (ez nagyon jó hír)
Egyébként tényleg érdemes venni bele 2GB memóriát, mert gyorsul tőle a rendszer, és meghálálja. Aki pedig olykor egy-egy játékot is akar futtatni, annak kötelező is!

Miért is jó ez a kis gép? A mérete egyenes arányban áll a mobilitásával. Roppant hasznos, és kényelmes a napi teendőink során, hisz kicsi a súlya, és kiválóan szállítható. A háttértár bővítése céljából használhatunk USB-s külső merevlemezt, vagy egy SD kártyát. Az akksi időt nyilvánvalóan durván lerontja ha maximumon van a fényerő, és használunk wifit. (ekkor kb:1-1,5 óra), de ha ezekre figyelünk, akkor bőven a 2-3 óra közötti értékre számítsunk. A gép egy kicsit melegszik, ezzel sajnos nincs mit tenni. (dolgozik szegény Pentium M) A tapasztalataim szerint lehetséges húzni a processzort (a gépben 900MHz-es proci van, de 600-on járatják gyárilag. Tehát 900-ig biztosan húzható, több netes értesülés szerint az 1,1 Ghz is működik), de nem érdemes. Rontja az üzemidőt, és olyan alkalmazásokhoz tudnánk csak kihasználni, amit alapból úgysem ezen a gépen szeretnél futtatni. (perverzeknek: A Quake 4 is fut, bár kicsit lassú)

Vásárlás előtt alaposan vegyük figyelembe a következő szempontot. Mire is akarom használni a gépet? Az eeepc nem arra való, (legalábbis a 701 széria biztosan nem) hogy kiváltsa az asztalodon fekvő 15,4-es thinkpad-et. :)) Ez arra való, hogy a fontos dolgaidat rámásold, és amikor kell, akkor kéznél legyen! Használható játékra is, de csodát ne várjunk tőle. Amihez elég egy p3 800-1200 mhz-es gép, az a játék csodásan fog futni rajta. Aki tehát az asztali gépét akarja kiváltani vele, annak azt tanácsolom, hogy inkább a 900-as szériát vegye meg (nagyobb képernyő+billentyűzet végett) az már inkább alkalmas játékokra is. De csodát attól se várjunk...

Asus Eee PC + Ubuntu - 8. kép

Windows XP

Asus Eee PC + Ubuntu - 9. kép

A magyarországon hivatalosan kapható eeepc-k többsége XP-vel kerül a boltokba, magyar billentyűzettel. Akinek játék kell, vagy a win nélkül nem tud élni, az inkább ezt vegye, és egy usb-s merevlemezre telepítse az ubuntut. (ez tényleg jótanács!) Ugyanis gondoltam egy merészet, és próbáltam felszuszmákolni egy XP-t az usb-s rack-re (system shock2, DeusEx rlz.:) de nem sikerült. Vegyük figyelembe, hogy az XP egy 7 (!) éves oprendszer, és "új korában" sem volt az oprendszerek csúcsa, most viszont végképp nem az, tehát véglegesen elavult. A netes "szakirodalom" szerint már sikerült telepíteni eeepc-re MacOS X-et, (az is tud indulni usb-s eszközökről, akárcsak a linux) viszont ezt egyetlen windows sem tudja. (érdekes, hogy még a vista sem)

Aki tehát szeretne XP-t tenni rá, az készüljön fel lélekben ,hogy CSAK(!) USB-s optikai meghajtóról fogjuk tudni telepíteni (lehet csinálni USB-s pendrive-ra XP telepítőt, de aránytalanul sok heggesztéssel jár), és CSAK a belső lemezre lehet feltenni. Tehát így számoljatok vele.

Mit írhatnék még? Imádom ezt a kis gépet. Szinte mindig velem van, (szinte láthatatlan társ) a mobil internettel együtt pedig verhetetelen páros. Mindenkinek tudom ajánlani ezt a kis csoda masinát.

Kapcsolódó weboldalak:
ubuntu.hu
https://help.ubuntu.com/community/EeePC/Fixes
http://www.unicap-imaging.org/using_repositories.htm
http://eeepc.extra.hu
http://eeeuser.com
22 hozzászólás

Vendég

18 éve, 22 napja

pár nap távlatából....

... rájöttem, h megint én bénáztam egy keveset... a mikrofonnál, be kellett állítani h a belsőt használja, és működött! =D
(egyik alkalommal, amikor próbáltam fordítani a modulokat xubuntu-mba hibával megakadt "sudo m-a a-i alsa" alatt... aztán már boot-olási gondjaim is voltak... =) ... lehet h ez azért volt, mert 8.10-esen próbáltam és ahhoz vmi újabb kellett volna... de mind1)

wifi- ööö továbbra sem működik... azaz látom a hálózatokat, meg azt is találja, hogyan van letitkosítva, csak épp csatlakozni nem tud hozzá... =///
ki kapcsolni, sem tudom.... bár azzal kapcs. ezt találtam: www.ubuntu-eee.com/index.php5?title=Fix:_Wireless_LED ... de ez se segített rajta.... =(
elképzelhető, h ez hw hiba? ... vagy hogyan győződhetnék meg arról, h minden OK a gépemen?

az optimalizált ubuntura még az általad leírt webcam-et is fel kellett telepítenem... aztán a skype is tudta már rendesen használni.... =)

... vannak még apró egyéb problémáim, h leállítani, újraindítani csak parancs sorból tudom sudo-val... =/
meg készenléti állapot után nincs hang... =/

de találtam hackeléseket is... háttér világítást hogyan állíthatjuk extra erősre:
sudo setpci -s 00:02.1 f4.b=ff
vagy kapcsolhatjuk ki:
sudo setpci -s 00:02.1 f4.b=0
parancs sorból... =D

amúgy a hibáit leszámítva nagyon megszerettem pár nap alatt .... =D

ja még annyit elárulhatnál nekem pár sorban, h hogyan csináltad azt a 3D-s asztal forgatást... mert nekem ezen a linken wiki.eeeuser.com/getting_ubuntu_8.04_to_work_perfectly#compiz_xgl talált leírás alapján iszonyatosan lelassult a gépem.... és nem forgott az asztalom... =( ... és én is szeretnék villogni... =)

köszönöm a segítséget!
ppy
(#7 | Vendég)

válasz erre

strogg

18 éve, 26 napja

A rendes hang támogatáshz újra kell fordítani az alsa-t. A webkamera csak az ucview programmal megy, az OSD -hez pedig ott a csomi. A cikkemben azt a folyamatot írtam le, amivel egy sima ubuntu 8.04-et fullra belőttem.
Talán az maradt le, ha teljes frissítést adsz a rendszernek (frissül a kernel) akkor újra kell csinálni az egészet, mert a kernelhez fordított audió, és wifi modulok a régebbi kernelhez lett elkészítve, tehát az új kernelhez új modulok is kellenek. (ezért újra az egész).

Tehát 1x megcsinálod, minden működik, akkor nyugodtan használd, és frissítsd, csak a kernelt NE!

válasz erre

marco

18 éve, 27 napja

Vendég írta:
a sok bénázás után felraktam a 900-asomra www.ubuntu-eee.com-on talált ubuntut.... szép-szép talán tulságosan is... =)
jobban néz ki mint az eredeti Xandros hasonlóan még a skype is benne van...
csak lehetne egy kicsit gyorsabb, meg személyreszabhatóbb...
(amúgy nem tom, h én vagyok e béna... de a mikrofonom, webkamerám itt sem akar működni... szomorú smiley a wifi-mmel meg így se tudok csatlakozni egy wep-es hálózathoz.... meglepődött smiley )
de így talán majd egy update-tel megjön az áldás... =)
Mennie kell annak pedig... Skype hang nekem sincs, de orvosolható.

válasz erre

Vendég

18 éve, 27 napja

a sok bénázás után felraktam a 900-asomra www.ubuntu-eee.com-on talált ubuntut.... szép-szép talán tulságosan is... =)
jobban néz ki mint az eredeti Xandros hasonlóan még a skype is benne van...
csak lehetne egy kicsit gyorsabb, meg személyreszabhatóbb...
(amúgy nem tom, h én vagyok e béna... de a mikrofonom, webkamerám itt sem akar működni... szomorú smiley a wifi-mmel meg így se tudok csatlakozni egy wep-es hálózathoz.... meglepődött smiley )
de így talán majd egy update-tel megjön az áldás... =)

válasz erre

Vendég

18 éve, 1 hónapja és 18 napja

hegeszeni egy gével kell. mosolygó smiley
az ubuntu-eee -n is kell, miután felraktad. az osd sem működik, és a wifit sem lehet ki-bekapcsolni.

válasz erre

marco

18 éve, 2 hónapja és 8 napja

Az ubuntu eee alatt nekem nem megy automatikusan a webcam, igaz telepítéskor nem volt aktív, lehet ez a baj. A többi dolog (wifi, hang, stb) tökéletesen működik, kivétel a mikrofon.

válasz erre

Vendég

18 éve, 2 hónapja és 9 napja

Nem próbáltam, engem is érdekelne. Itt a projekt oldala:
www.ubuntu-eee.com/index.php5?title=Main_Page

Ha valakinek van tapasztalata, pls ossza meg!

válasz erre

Vendég

18 éve, 2 hónapja és 9 napja

ubuntu reeemix...

Erről hallottatok? Ez működik? Elvileg ez egy kifejezetten eee-re optimalizált Ubuntu, benne az összes szükséges drájverrel...

Ha valakinél működik, pls mondja már el, milyen... Lehet (biztos!mosolygó smiley), hogy felnyomnám a Xandros helyett. Megy a 3d? Működik a wifi, webcam, stb?

Előre is köszi mindenkinek!

válasz erre

Vendég

18 éve, 2 hónapja és 9 napja

Sziasztok!

Két napja vettem egy 900-as eeePC-t. A kérdésem az lenne, hogy arra a fent leírtak ugyanúgy vonatkoznak? Ugyanígy kell telepíteni, vagy van valami, amit máshogy kell csinálni?

válasz erre

Vendég

18 éve, 2 hónapja és 18 napja

Üdv
Elöszöris köszi a részletes leírásért!
De volna néhány gondom (teljesen kezdő vagyok linuxon)

sudo apt-get install module-assistant eeepc-acpi-source :
Csomaglisták olvasása: kész
Függőségi fa építése
Reading state information...kész
E: az alábbi csomag nem található: module-assistant

sudo m-a a-i eeepc-acpi : command not found

a következő rész rendben

A letöltött fájlt nem találja

Ha tudsz légyszives segíts
kösziszomorú smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja