Windows 8 Developer Preview teszt

2012. január 07.
84.2911
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Nem sokkal a sikeresnek mondható Windows 7 megjelenése után a Microsoft meglehetősen nagy meglepetést okozott bejelentésével, miszerint a fejlesztőcsapata gőzerővel dolgozik a legújabb Windows 8 operációs rendszerén, hiszen rengeteg felhasználó akkor még szinte csak ismerkedett a 7-es számozást viselő elődjével. A készülő szoftverről egymás után láttak napvilágot friss információk és képek, míg végül a cég be nem jelentette a fejlesztők számára rendezett Build konferenciáján, hogy elérhetővé tette a Windows 8 Developer Preview verzióját, így a szakemberek és érdeklődők maguk is kipróbálhatták az érkező rendszer újdonságait, illetve tudását.


Jelen cikkünk is az előbb említett Windows 8 64 bites változatával foglalkozik, ami a VirtualBox segítségével létrehozott virtuális számítógépen lett telepítve és futtatva. Ki kell emelni, hogy a rendszer jelenlegi változata még korántsem tükrözi a majdani végleges állapotot, hiszen addig még vélhetően rengeteg módosításon és finomításon fog átesni, arra viszont tökéletesen megfelel, hogy ízelítőt kaphassunk az új és megújult képességeiből.

A Windows 8 Developer Preview rendszerkövetelménye:

1 GHz-es vagy gyorsabb 32 bites vagy 64 bites központi feldolgozó
1 GB RAM 32 bites, 2 GB RAM 64 bites operációs rendszer esetén
16 GB üres lemezterület a 32 bites, 20 GB üres lemezterület a 64 bites változat esetén
DirectX 9 kompatibilis, WDDM 1.0-ás grafikus gyorsító, vagy jobb
Érintés alapú vezérlés használata esetén touch/multitouch technológiát támogató kijelző
Metro alkalmazások futtatásához 1024 X 768-as képernyőfelbontás, vagy magasabb

A virtuális számítógép főbb paraméterei:

1536 MB RAM
Szimpla magos, 3207 MHz-es központi feldolgozó (VT-x/AMD-V engedélyezve)
256 MB-os grafikus vezérlő
20 GB-os, fix méretű virtuális háttértároló
1024 X 768-as felbontású munkaasztal

Telepítés


Windows 8 Developer Preview teszt - 2. kép

Aki már valaha is installált Windows 7-et, az minden további nélkül elboldogul az operációs rendszer legújabb, most készülő változatával is, ugyanis a telepítő kinézete, valamint a folyamata is megegyezik az említett társáéval. Az elődjével összemérve azonban tapasztalható, hogy maga a telepítési folyamat jelentősen felgyorsult, persze ebben az is szerepet játszott, hogy az installálás nem optikai meghajtóról történt, hanem a merevlemezre mentett ISO-fájlból. A Windows fájlok másolása gyakorlatilag négy perc alatt befejeződött, amit egy egyperces újraindítás és előkészülés páros követett, végül a rendszer beállítása és a PC előkészítése következett. Összességében véve, és az eddigi Windowsokkal összehasonlítva a telepítés villámgyorsan és gördülékenyen, alig tizenhárom perc alatt lezajlott. Itt fontos megjegyezni, ez a végeredmény bizony az én hibám is, mivel közbe gyanútlanul elsétáltam egy bögre kávéért, így csak visszaérve konstatáltam meglepetten, hogy a rendszer rám vár a folyamat befejezéséhez szükséges adatok bekérésével, mint például az alapbeállítások és a felhasználónév megadása.

Windows 8 Developer Preview teszt - 3. kép


Windows 8 Developer Preview teszt - 4. kép


Első indítás


Windows 8 Developer Preview teszt - 5. kép

Már a korábban kiszivárgott képernyőfotókból sejteni lehetett, hogy az új Windows megjelenése alaposan el fog térni az elődökétől, és ez immár a rendszerbe való első bejelentkezés alkalmával rögtön ténnyé is változik. A megjelenő látvány teljes mértékben sokkoló hatással bírhat az asztali számítógépekhez, de akár a laptopokhoz szokott veterán felhasználók számára is (legyen bármilyen operációs rendszer rajongója is az illető), egyedül azoknak lehet ismerős a megjelenő kép, akik már közelebbről is megismerkedtek a Microsoft okostelefonokra kihegyezett, Windows Phone 7 nevezetű operációs rendszerével. Igen, nem csalás, nem ámítás, ez itt bizony az új, Metro névre keresztelt felület.

A rendszerinduláskor elénk táruló Metro kezelőfelület a HTML5 alapokra építkezik, és kifejezetten az érintés alapú vezérlésre lett kifejlesztve. Az újdonság gyakorlatilag a Start menü szerepét hivatott teljes egészében átvenni, és úgynevezett csempék formájában tartalmazza a rendszer, illetve a telepített programokat is, valamint ezek mellett az olyan fontosabb elemeket, mint amilyen például a vezérlőpult. Az új Metro természetesen nem zárja ki teljesen a már jól ismert kezelőfelületet, inkább csak kiegészíti és vele párhuzamosan működik, de ez persze azt is jelenti, hogy az eddigi Windows asztal működése valamelyest megváltozott.

Személyes megjegyzés

Windows Phone 7 vezérlésű mobiltelefonokhoz már volt szerencsém, és ott rövid ismerkedés után remekül kezelhetőnek bizonyult a Metro, és véleményem szerint emellett még a táblagépeken való alkalmazása is kellemes lehet, viszont olyan számítógépeknél, ahol a már jól megszokott billentyűzet és egér páros fogadott, több heti használat után sem tudtam megbarátkozni az új felülettel, csak összezavarta és lassította munkámat.

Mivel számítógépes munkáim során az asztali gépeket, vagy hordozható vonalon a netbookokat és a laptopokat részesítem előnyben, hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy pont a Metro az, amire egyáltalán nincs szükségem. Szerencsére erre a problémára is létezik megoldás, így ennek segítségével száműzhetjük az új felületet. A cél elérése érdekében be kell vetnünk a jól ismert regedit parancsot, és az így előcsalt Beállításszerkesztőben navigáljunk el a HKEY_CURRENT_USER/Software/Microsoft/Windows/CurrentVersion/Explorer bejegyzéshez, majd jobb oldalon keressük meg RPEnabled opciót, az értékét pedig írjuk át 0-ra. A kieszközölt változtatás és persze egy újraindítás hatására a Windows 7-nél már megszokott asztal fogad minket, természetesen már teljes értékű, hagyományos Start menüvel. Amennyiben meggondolnánk magunkat, és vissza szeretnénk kapni az új felületet, pánikra semmi okunk, mindössze csak vissza kell írnunk a fent említett bejegyzés értékét 1-re.

Windows 8 Developer Preview teszt - 6. kép


További újdonságok

A készülő Windows 8 elsőként a Microsoft operációs rendszerek közül immár nem csak az Intel architektúrára épülő számítógépekre telepíthető, hanem most már az ARM alapokat kamatoztató konfigurációkon is futtatható lesz, de emellett még örvendetes hír, hogy az USB 3.0-ás szabvány is natívan támogatott lett.

Több operációs rendszer használatakor a Windows 8 már nem az eddig megszokott karakteres felületű boot managert alkalmazza, hanem egy teljes egészében grafikus felülettel rendelkező megoldást, ami EFI interfész megléte esetén többek között már USB portról való indítást is felkínál.

Mivel a Windows 8 már a különféle mobil gépek szegmensét is fokozottan célozza, a fejlesztők különös gondot fordítottak az operációs rendszer erőforrásigényére, azon belül is különösképpen a hatékony memóriakezelésre. Az újdonság képes a memóriaterületek egységesítésére, a finomított prioritású memóriaműveletekre, valamint a szolgáltatások optimalizált kezelésére is, és ezeknek a megoldásoknak köszönhetően akár több száz megabyte-tal alacsonyabb memóriahasználat érhető el, mint a korábbi Windowsoknál.

A Feladatkezelő is alapos ráncfelvarráson esett át, aminek köszönhetően az éppen futó folyamatokról és alkalmazásokról sokkal részletesebb információkat kaphatunk. A Task Manageren kívül az Intéző is újjászületett, ugyanis egy a Microsoft Office-al bevezetett, úgynevezett menüszalagot kapott, amin keresztül a fontosabb műveletek kényelemesebben és egyszerűbben érhetőek el.

Windows 8 Developer Preview teszt - 7. kép


A Build konferencián már elhangzott, hogy a bejelentkezéshez egy teljesen új rendszert is fejlesztenek, ami gyakorlatilag egy tetszőleges képre alapuló biztonsági megoldás. A Picture Password névre keresztelt megoldás lényege, hogy a felhasználó kiválaszt egy a bejelentkezéskor használandó képet, amire egérrel, vagy érintés alapú vezérlés esetén az ujjával felrajzol néhány számára egyedi mintát, és a rendszer ezek alapján azonosítja. A Microsoft elmondása szerint a lehető legnagyobb biztonság érdekében, és a visszaélések elkerülése végett a Picture Password kizárólag csak lokálisan használható, és a rendszer figyelembe veszi a mozdulatok irányát és sorrendjét is, bár itt még mindig megmarad a kérdés, mi van akkor, ha valaki közvetlen közelünkből végignézi az egész bejelentkezési folyamatot?

A Developer Preview változatban ugyan még nem működik, de a későbbi Windows 8 kiadásoknál már a felhasználó rendelkezésére fog állni egy Windows Store elnevezésű alkalmazásbolt is, ami várhatóan hasonlóképpen fog működni, mint a Mac App Store.

A korábbi Windowsoknál a különféle lemezképek kezeléséhez olyan külső alkalmazást kellett telepíteni, mint például a Daemon Tools vagy az UltraISO, azonban a Windows 8 egyik hasznos újítása, hogy már önmagában, natívan képes kezelni az ISO és a VHD képfájlokat. A lemezképek használatát a lehető legegyszerűbb módon oldották meg, egy fájl felcsatolásához gyakorlatilag csak egy dupla kattintás szükséges, és már meg is jelent az új meghajtó a listában.

Összegzés


Windows 8 Developer Preview teszt - 8. kép

Összességébe véve a készülő operációs rendszer remekül teljesített, és a Microsoft ígéretéhez híven, valamint az elődökkel összevetve valóban mérsékeltebb erőforrásigénnyel rendelkezik, de emellett még érdemes megemlíteni a gyorsabb telepítést és rendszerindulást, illetve a gördülékenyebb működést is. A teszt során természetesen szép számmal akadtak problémák is, például egy kijelentkezés parancsot az operációs rendszer tíz perc alatt nem volt képes végrehajtani, viszont ez egy rendszerfrissítés után megoldódott, és a hibát persze maga a virtuális gép is okozhatta. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a Windows 8 jelenlegi Developer Preview változata még a Béta állapotot sem érte el, így biztosra vehető, hogy az esetleges hibák a végleges változatban már eltűnnek, de az sem elképzelhetetlen, hogy több funkció és szolgáltatás további fejlesztésen vagy módosításon fog átesni.

Mivel számítógépeknél a hagyományos, billentyűzet és egér alapú vezérlést részesítem előnyben (sőt, több esetben az egér is csak akadályoz), számomra a Windows 8 legárnyékosabb oldalát az új Start képernyő jelentette. Ezzel a véleményemmel valószínűleg nem vagyok egyedül, és emellett rengeteg felhasználót is elriaszthat az új felület, így talán célszerűbb lenne, ha a Metro telepítéskor lenne kiválasztható, vagy csak az érintőképernyővel szerelt konfigurációknál aktiválódna automatikusan.

Mivel több megoldás is határozott előrelépés a cég részéről, teszt közben elhatároztam, hogy a Windows 8 eljövendő Béta változatát már éles rendszeren fogom letesztelni. Az újdonság próbálgatása közben óhatatlanul a Windows 7 járt az eszemben, mivel annak Béta változata lényegesen jobban teljesített mint a végleges kiadása, de remélhetőleg utóda esetében ilyen már nem fog előfordulni.

Windows 8 Developer Preview teszt - 9. kép

62 hozzászólás

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

Nekem bejön teljesen.

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

Remélem, nem lesz alapértelmezett az új kinézet. Rettenetes.

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

nagyon nem gyere be ez a metrouiwtf smiley telefonon is gagyi, ha ez kijön szerintem sokan fognak váltani winről. van alternatíva bőven

válasz erre

skyman

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

RED írta:
Naná, hogy naná! Opera forever! röhögő smiley Hát eddig még nem volt, amit ne tudott vna megcsinálni, a tudása tökéletes, a sebessége szintén, a billentyűparancsai meg kézre állnak. Mi kellhet még? röhögő smiley
Teljesen igazad van! Az opera valóban remek böngésző Én is nagyon megkedveltem mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

[Tiltott felhasználó!]

skyman

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
Nemhogy Linuxoznál...röhögő smiley
Gondolkoztam rajta, de egyenlőre még nem sikerült. Aztán kitudja lehet egyszer tényleg kipróbálom mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
Nemhogy Linuxoznál...röhögő smiley
Ez így ebbe a cikkbe elég durva volt!röhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

RED írta:
Le bizony! Mindenesetre nálam fel sem csengett, nem szeretem őket. mosolygó smiley
Én sem. Egyszerűen képtelen vagyok normális felhasználási módot találni... Pedig hát a melóm miatt elméletileg nekem ilyen elsődleges eszköznek kéne lennie...mosolygó smiley

De egy teljesen feleselges vonalnak tartom. Munkára gép, kommunikációra telefon. Munkára telefon, kommunikációra gép... Nem illik bele a tablet koncepció...

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

skyman írta:
Látom még mindig az Opera a favorit.
Én személy szerint maradok a Win7-nél egyenlőre, aztán később majd kiderül.
Nemhogy Linuxoznál...röhögő smiley

válasz erre

skyman

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

Látom még mindig az Opera a favorit.
Én személy szerint maradok a Win7-nél egyenlőre, aztán később majd kiderül.

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
Kíváncsi leszek a véglegesre is azért
Rengeteg dolgot változtatnak még benne az biztos.

válasz erre
123456a(z) 6 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profilja