A megvalósítás
A vállalat elképzelése lényegében egy cloud, azaz felhő alapú szolgáltatás, aminek gerincét az egyre jobban elterjedő, és egyre nagyobb sebességű internetkapcsolatok képezik. Az OnLive emellett hatalmas szerverközpontokat épített ki, ahol is a felsorakozó kiszolgálók feladata a kiválasztott alkalmazások és játékok futtatása, így a felhasználó a kiszemelt programját anélkül tudja használni, hogy azokat telepíteni, vagy letölteni kellett volna. A futtatni kívánt alkalmazás tulajdonképpen az OnLive szerverein található, és ezek végzik el a szoftver gördülékeny használatához szükséges számításokat, a felhasználó számítógépe lényegében csak egyfajta kommunikációs eszközként működik.
Egy játék alatt például a számítógép minden egyes képkocka alkalmával elküldi a kiszolgálónak, hogy a játékos éppen mit is csinál, ami kikalkulálja, hogy ennek hatására a programban mi is fog történni, ezután létrehozza a képet, betömöríti, végül visszaküldi a kliensnek. Ezután a frissen fogadott csomagot a PC (vagy bármilyen más eszköz) kitömöríti, végül a végeredményt megjeleníti a monitoron, így a kliens lényegében komoly számítás nélkül kapta meg a kész képkockát. A leírt művelet természetesen a játék alatt megállás nélkül, villámgyorsan ismétlődik, mégpedig minimum másodpercenként 30-40 alkalommal, ami így a folyamatos játékélményt biztosítja.
Láthatjuk, hogy a hagyományos programfuttatással ellentétben itt a fogadó eszköz lényegében már kész, kiszámított adatokat kap, a feladata az adatok küldésében, fogadásában, illetve azok megjelenítésében ki is merült, a dolgok oroszlánrésze az OnLive szerverei, valamint az internetkapcsolat vállára nehezedik.
Az OnLive bejelentésekor a szakértők épp a nagyarányú adatforgalom miatt bírálták élesen a szolgáltatást, ugyanis az akkor elhangzott ellenérvek szerint emiatt valós körülmények között a rendszer nem lesz megvalósítható, de ahogy azt már maga a cég egyre bővülő kínálata, valamint a szolgáltatás térhódítása is mutatja, tévedtek.
Az OnLive szolgáltatás rendszerkövetelményei
Az OnLive rendszerének követelménye kicsit összetettebb mint azt mondjuk egy frissen megjelent játék, vagy akár operációs rendszer esetében megszokhattuk, ugyanis ahogy fent is említettük, a szolgáltatás nem csak számítógépekre, hanem az OnLive Game System bevetésével akár televízióra is elérhető.
A TV készülékekre kihegyezett OnLive Game System 99.99 dolláros áron rendelhető meg az OnLive Web Store-ból, a készlet pedig tartalmazza a MicroConsole névre keresztelt adaptert, egy vezetéknélküli OnLive kontrollert, illetve egy Ethernet, egy HDMI és egy USB kábelt. Amennyiben HDMI-vel nem rendelkező, régebbi típusú TV-t készülnénk a feladatra bevetni, szükség lesz még az opcionálisan rendelhető komponens videoadapterre is.
OnLive Game Service rendszerkövetelmény
Vezetékes, szélessávú internet a TV közelében, minimum 3 Mbps-os sebességgel, de 5 Mbps ajánlott.
HDMI konnektorral rendelkező HDTV, vagy komponens adapter a régebbi készülékekhez.
Intel PC és Apple Mac rendszerkövetelmény
Minimum:
2 Mbps-os vezetékes vagy WiFi internetkapcsolat.
Microsoft Windows 7, Vista (32 vagy 64 bites) vagy Windows XP SP3 (32 bites), Apple Mac OS X 10.5.8 vagy újabb operációs rendszer.
Közel az összes PC és netbook megfelelő, míg Apple vonalon az Intel alapú Mac-ek támogatottak.
1024 X 576-os felbontást támogató kijelző.
Ajánlott:
5 Mbps-os vezetékes vagy WiFi internetkapcsolat.
Microsoft Windows 7, Vista (32 vagy 64 bites) vagy Windows XP SP3 (32 bites), Apple Mac OS X 10.6 vagy újabb operációs rendszer.
Dupla magos processzorral szerelt PC, illetve az összes Intel alapú Mac.
1280 X 720-as felbontást támogató kijelző.
Kontrollerek
Mivel az OnLive szolgáltatása kifejezetten a felhasználók szórakozására fókuszál, nem meglepő, hogy a megfelelő játékélmény elérése miatt többféle kontroller is támogatott, de ezek mellett a gamepad-ektől idegenkedő felhasználók számára lehet jó hír, hogy a televíziókra szabott OnLive Game Service adapternél még irányításra használható a legtöbb USB-s billentyűzet és egér is. A támogatott kontrollerek a következőek:
Microsoft Xbox 360 Controller for Windows
Microsoft Xbox 360 Wireless Controller for Windows (Microsoft Wireless Gaming Receiver szükséges)
Logitech ChillStream Game Controller for PC (néhány modell)
Logitech F510
Saitek P3200 Rumble Pad
Mad Catz GamePad (és még néhány további modell)
Az OnLive kipróbálása
Az OnLive szolgáltatását bárki kipróbálhatja, természetesen teljesen ingyenesen, és ehhez nem kell mást tenni, mint a cég hivatalos weboldalán egy regisztráción átesni. Maga a regisztrációs folyamat a szokásosnál is egyszerűbb és gyorsabb, ugyanis nem kell többször megadni jelszavunkat, nem igényelnek semmiféle felesleges információt, az adatlap küldése után pedig a rendszer máris beléptet. A sikeres bejelentkezés után nincs más hátra, mint letölteni az OnLive alig 7,4 MB-os kliensalkalmazását, telepíteni, és indítása után máris az OnLive rendszere fogad minket.
A rendelkezésre álló játékok listáján jelenleg 150-nél is több cím sorakozik fel, amiknek többsége bolti áron vásárolható meg, de természetesen itt is gyakoriak a különféle akciók, amiknek köszönhetően lényegesen olcsóbban juthatunk hozzá az itt feltüntetett produktumokhoz. A játékok döntő része ingyenesen kipróbálható teljes valójukban, egyedüli korlátozás, hogy egy alkalommal mindössze 30 perc játékidő áll rendelkezésünkre, aminek letelte után a rendszer felfüggeszti a program futását, és megkérdezi, meg akarjuk-e vásárolni. Amennyiben a játék megvétele mellett döntünk, a játékmenet ugyanattól a ponttól folytatódhat, ahol az meg lett állítva.
A felhozatal több játékához az OnLive egyfajta bérletet is kínál, így azokat nem kell végérvényesen teljes áron megvásárolni, hanem ehelyett három vagy öt napra ki is kölcsönözhetőek, mégpedig általában hat, illetve kilenc dollár fejében.
A játékok kivétel nélkül maximálisan csak 720p HD felbontásban futtathatóak, de több szoftver esetében a beállítások menün belül további megjelenésre vonatkozó opció érhető el, és akárcsak a hagyományos módon futtatott programoknál, emellett persze személyre szabhatjuk az irányítást, az audiorendszert, valamint a már megszokott lehetőségeket is.
Gear Grinder
Mivel első körben magát a szolgáltatást akartam szemügyre venni, minden különösebb válogatás nélkül a számomra ismeretlen Gear Grinder alkotás került kiválasztásra. Az OnLive szolgáltatására jellemző, hogy a programok alig néhány másodperc alatt betöltődnek, és ezt a kis időt a játékról készült videó bejátszásával tölti ki a rendszer. A menün belül a szokásos hangerő és kontroller testreszabása mellett lehetőség volt minimális szinten a videobeállításokat is finomhangolni. A villámgyors indulás után bele is fogtam egy gyakorlókörbe, ami igen hamar be is fejeződött, ugyanis a játék akadozás nélkül és gördülékenyen futott, de az irányítás még sem volt az igazi.
Metro 2033
Mivel az előző próbálkozásnál nem tudtam eldönteni, hogy a nehézséget a szolgáltatás, vagy esetleg maga a program gyengesége okozta, elhatároztam, hogy olyan játékot keresek az OnLive választékában, amit már korábbról jól ismerek, így bukkantam rá a Metro 2033-ra. Akárcsak az előző esetben, a betöltés itt is szempillantás alatt megtörtént, ám már a főmenüben nyugtáznom kellett, hogy az egérmutató késve reagál. Ez az apróság nem vehette el a kedvem, elvégre a Metro 2033 nem a kifogástalan futásáról vált híressé, így azonnal az opciók közé navigáltam, és beállítottam a játékot, viszont ez esetben az összes megjelenésre vonatkozó hangolásról le kellett mondanom. A játék maga itt is akadozás nélkül futott, ám az irányíthatóság frontján ismét az első próbálkozásnál felbukkant probléma jelentkezett, vagyis a program késve reagált az egérmozgásra, lehetetlenné téve a gyors és pontos lövéseket, ezzel meg is ölte az FPS műfaj lényegét.
Aliens Vs. Predator
Sebaj! A Metro az Metro, így néhány próbálkozás után inkább újabb ismerős címet kezdtem keresgélni. Mivel korábban már alaposan megismertem, rövid keresgélés után ki is lett választva az Aliens Vs. Predator névre keresztelt alkotás, aminek betöltése után első utam szintén a beállítások menüpontba vezetett. Videoopciók ez esetben sem álltak rendelkezésre, de az alapvető lehetőségeket természetesen ettől függetlenül ízlés szerint lehetett hangolni. A fent már leírt jelenség azonban sajnos most is előkerült, ugyanis a játék remekül futott, azonban az irányítás már korántsem volt ennyire barátságos, az egérmozgás követése itt is lassú volt, így a trehányul célzó tengerészgyalogos esete miatt az idegenek és ragadozók ezúttal kedvük szerint garázdálkodhattak.
Warhammer 40.000: Dawn of War II – Retribution
Nem akartam leragadni az FPS stílusnál, ezért ismét a játéklista böngészésébe kezdtem egy újabb, eltérő műfajú játékot keresve. A kedvenceim listáján a Warhammer 40.000: Dawn of War II – Retribution szintén előkelő helyet foglal el, így habozás nélkül a játék „Free Trial” gombjára kattintottam. A sebes betöltés és az „Options” menüpont kötelezőnek számító meglátogatása után az első küldetés el is lett indítva, majd némi próbálkozás után leállítva, mivel az eddigi bosszantó jelenség újból jelentkezett, ráadásul ezúttal még a képernyő görgetése és zoomolása is akadozott.
Összegzés
Az OnLive rendszere alaposan átgondolt és felhasználóbarát megoldásokat vonultat fel, ám a teszteknél említett problémák miatt az összkép alaposan leromlott, hiszen ezek pont a játékok célját és lényegét, az élvezhetőséget rombolták le. A próbák előtt természetesen az internetkapcsolat ellenőrzésen esett át, míg játék közben folyamatosan monitorozva volt a hálózat, az adatforgalom pedig egyetlen esetben sem érte el a kapcsolat korlátait. A játékoknál jelentkező problémát valószínűleg a szerverek távolsága okozta, de az is elképzelhető, hogy a tesztek alatt a vállalat valamilyen technikai problémával küzdött, viszont amennyiben ezt a jelenséget sikerül kiiktatniuk, az OnLive egy rendkívül kényelmes és felhasználóbarát megoldást fog tudni felmutatni.
Mivel a játékok kizárólag 720p-s maximális felbontással futhatnak, így a megjelenésük és a kínált látványvilág nem a legszebb, viszont ha figyelembe vesszük a rendszer technikai oldalát, amivel a folyamatos játékot biztosítja, máris érthető és elfogadható a felbontás korlátozása. A cég elgondolásának megfelelően, a tesztek alatt mindkét számítógép kizárólag csak a hálózati adatforgalommal és a kapott képek megjelenítésével foglalatoskodott, a processzorok hozzávetőlegesen azon a szinten teljesítettek, ami egy átlagos felbontású film lejátszáshoz szükséges.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaKimerítő teszt lett, grat hozzá!
Sosem próbáltam eddig, nem is tudtam hogy van ez a free trial!😮 De ha ennyire rossz az irányíthatóság, akkor azt hiszem, ki is hagyom…🙁
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaAz durva.😮 Soha nem hallottam róla!🙂
jezzahun
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaÉn kiprobáltam az onlive-ot és úgy gondolom eléggé csúnya az egész…
kiprobáltam a dirt3-at így onliveon keresztül,és túl pixeles volt,vezető nem volt a kocsiban,és ahogy mondom elég gusztustalan volt..
Kiprobáltam még több játékot is,és ugyanez volt a helyzet… szóval hogy vegyél itt játékot,meg havonta fizethetsz x öszeget… már nem éri meg… szóval én kihagyom ezt az egész onlive dolgot mert úgy hiszem hogy egy baromság…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjamár megszűnt a havidíj az onlive-on. mellesleg teljesen egyetértek! 🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaHát nekem sajnos ugyanezek a tapasztalataim. Úgyhogy nem javul a rendszer…😖
jezzahun
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaezt nem tudtam,de nem baj,akkor se egy jó valami,maradok a steamnél🙂 sokkal jobb🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaHát mondjuk egész más a kettő. Az Onlive-hoz nem kell a saját gépeddel nagyon foglalkozni…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaAz a baj, hogy jelenlegi állapotában az OnLive-ot egy „közepes PC”-vel lazán le lehet kőrözni nem csak sebességben és játszhatóságban, hanem grafikai minőségben is.
jezzahun
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaez teljesen igaz..
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaCsalódás ez a rendszer. Sokkal jobb megvalósításra számítottam.😖
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaérdekes nekem semmi lagg 15-ös nettel, sőt szebb a graf mint a boxomon..
bettibube99
13 éve, 9 hónapja és 4 napjami a f*sz ez?
😕🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaMondjuk ne is csodálkozatok. Amerikai ismerősöm írta hogy neki 5megás nettel semmi lagg nincs, és a telefonján is rendesen fut!
kekmedve
13 éve, 9 hónapja és 4 napjatartózkodhatnál az obszcén megnyilvánulásoktól, és olvasni öröm, próbáld ki 1x. 🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaKár érte, tök jó lehetne pedig.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaAz azért érdekes lenne…😄
red
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaHa lesznek közelebb is szerverek, sztem nem lesz ilyen probléma. 😉
shade
13 éve, 9 hónapja és 1 napjaJó kis rendszer, én 3megás nettel próbáltam, és akad néha néha, de játszható így is. Egész nagy lehetőségek vannak benne. Akár konzolos játékok pc-n való futtatását is szerintem.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 4 heteNem is tudtam hogy van tévére köthető verzió. Az marha jó banyek!😮
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteNem is mind de pl az Assasins Creed 2 szebben futott pedig a boxom Full HD tv-hez van kötve…
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaNe panaszkodjatok,hisz a szerverek amerikába vannak,szóval nem megy 100%-osan Europába, ismerősöm Amerikába elmondta hogy ott náluk semmi lagg nem jelentkezet, sőt jó páran már ezt használják, hisz akár telefonról is tudnak játszani!
shade
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaAkkor már csak egy EUs szerver kéne és tökéletes lenne 😄
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napjamár több éve angliában is vannak onlive szerverek, nem csak az usa-ban 🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaAkkor máris gáz nem? Mennie kéne rendesen.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNagyon jó írás. Kipróbáltam, nekem is förtelmesen laggol néha sajnos. Lehet belőle valami a jövőben, de nagyon sokat kell fejlődnie még.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAkkor regisztráj oda,de Anglia-Mo között is nagy a távolság, nekem 16mbitesel lagg nélkül megy, kb olyan 150ms a lagg kb a boxon is hasonló.
dorcika
13 éve, 7 hónapja és 2 heteA cikk megjelenését követően 10 perc múlva én is kipróbáltam ezt az OnLiveot (azt csak most szólok hozzá, reakcióidő level 99)
Feltettem asztalimra is, valamint a netbookra is. Tökéletesen működik, a problem ugyanaz volt, mint a cikkben – egerezés belassul, vagy épp az ellenkezője, stb. – stb.
Összességében nagyon klassz kis program, nekem legalábbis nagyon bejött, elég hasznos azoknak, akiknek régebbi konfigurációjuk van.
(Höhööö, a multiplayer is működik rajta, esetleg valaki? 😄)
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteEhh ez még most sem működik rendesen. 🙁
sasikaa
12 éve, 6 hónapja és 2 napjaRemélem ennek nem lesz vége!
rolman2012
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaJó kis alkalmazás csak kár hogy nincs fent minden újabb játék.
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAz a baj, hogy pár nagydob cég Pl.EA, Activision nem kötöttek szerződést és így nincsenek fent az ő játékaik 🙁
smith
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaMég öcsém mutatta, mindent felfedez 😄
Nekem bejön, ki tudok próbálni játékokat anélkül, hogy megvenném.
(((vagy letölteném😛)))
ravor
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaAmikor először hallottam az OnLive rendszeréről már akkor is egy igen kiváló és innovatív ötletnek tartottam és ez most sincs másképp! Természetesn az idők folyamán nem volt náluk se minden gördülékeny, ugyanis szó esett egy esetleges leállításról is.. Azonban ezt is túlélte 😄
Azóta nemtudom mennyi fejlődésen ment keresztül és mennyire jelentős továbbra is a lagg kérdése, de nyílván mindennek idő kell, mire kellő támogatást tudhat a háta mögött!
A szolgáltatás hatalmas ötlet a játék iparban, ugyanis így azokhoz is eltudnak jutni a legújabb alkotások, akik közepes, vagy még annál is rosszabb hardverrel rendelkeznek!
Remélem az OnLive rendületlenül csörtet előre és a folyamatos frissítgetések után minimálisra csökkentik a válasz időt (amely a laggnak az egyik forrása), valamint mégtöbb matéria válik elérhetővé a felhő alapú rendszerében!