Fellegek csatája: a felhő-alapú tárhelyszolgáltatások megmérettetése

2013. augusztus 12.
83.3091
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
CDVD profilja, adatai
CDVD
A következő, részletes bemutatóban az internet legkiemelkedőbb és legérdemesebb szolgáltatásai kelnek versenyre a potenciális felhasználók kegyeiért: történetünk akár A Jó a rossz és a csúf triója; három olyan felhő-alapú tárhely-variáció csapott össze, melyek mögött mind nagykutyák és szédületes alakok állnak; a szolgáltatások mindegyike hozott valami forradalmi újdonságot: de melyikkel mire számítson a tudatos kiberfogyasztó? Most kiderül.


A felhő-alapú technológia egy viszonylag új és egyre kiterjedtebb technológia. A floppi sokaknak már nem is mond semmit, a CD-k, DVD-k megfakultak és kiderült korántsem olyan megbízhatók hosszútávon mint azt hitték. Aranykoruk már a múlté, a flashdrive-ok világa pedig földhözragadt, a kor embere számára pedig kevésbé komfortos, mint egy bárhonnan elérhető adattár, vagyis a Felhő:

Felhő-alapú adattárolás:
Eredeti nevén "cloud-computing", mely a 2010-es évek, vagyis napjaink egyik meghatározó számítástechnikai ága. Célja az adatok minél egyszerűbb és biztos elérése a lehető legtöbb (mobil)eszközről. A felhő alapú tárhelyszolgáltatások esetében a fájlokat nem a hardvereszközön, hanem az interneten keresztül érhetjük el. Hozzáférhetőségi alapon összességében négy külön felhő-típust különböztethetünk meg: Privát felhő, Publikus felhő, Hibrid felhő, valamint Szimpla tárhely szolgáltatás.


A kép bal szélén Dotcom sziluettje

A kép bal szélén Dotcom sziluettje


MEGA Cloud Drive:
A MEGA, nevéhez hűen hatalmas, a piacon egyedülálló méretű tárhelyet kínál ügyfeleinek. Használata a jól megszokott regisztráció után ingyen és bérmentve használható. Igen kényelmesen pakolhatjuk fájljainkat ugyanis 50 gigabájtnyi hely áll a userek rendelkezésére, ezen lehet garázdálkodni. A MEGA Cloud Drive Kim Dotcom legújabb vállalkozása. A mega.co.nz linken érhető el, a MegaUpload utódjának is tekinthető. A szolgáltatás 2013.január.19-én rajtolt el, pontosan egy évvel a napi 50 millió látogatót vonzó MegaUpload FBI-os bezáratása után.

Dotcom szerint az új szolgáltatás, mely nem csak felhő-alapú adattár, hanem fájlmegosztó oldal is, feddhetetlen a hatóságok előtt, így nem fogják tudni bezáratni, mint elődjét. A korábban Kim Schmitz névre hallgató német származású üzletember szerint ezt a támadhatatlanságot a magas szintű és különleges titkosítás biztosítja a MEGA-nak. A szerverekre felkerülő információk olyan titkosítást kapnak, amit csakis a feltöltők tudnak dekódolni, tehát a hatóságok nem fogják tudni megmondani, felkerült-e jogsértő tartalom a Mega szerveire, amik egyébként több országban üzemelnek. De igen kedvező a titkosítás és a bődületes méretű tárhely mellett az is, hogy a szolgáltatás során magyar nyelvű menüvel kényeztetnek bennünket, sőt kezünk nem lesz megkötve, ugyanis nem korlátozták a feltöltött fájlok méretét, így akár több gigás állományok is szerepelhetnek a felhőnkben.

De egyre többen használják fájlmegosztónak is az oldalt: ha találunk a virtuális térben egy olyan linket, melyen egy a MEGA-ra feltöltött fájl szerepel, azt egyszerűen áthúzhatjuk saját felhőnkbe és minden további metódus, várakozás nélkül az a fájl már a mi felületünkön is megtalálhatóvá, letölthetővé válik. Ízlések és pofonok ugyebár, de a szerző a MEGA megjelenését, felületét igen megnyerőnek találta. Átlátható, összetett file managerünk van, a dizájn letisztult, minimalista, a nagy méretű és fontos gombok vannak az előtérben. Arról is essen szó, hogy az átlagnál jóval sebesebben 600 Kb/s és 1,3 Mb/s-es sebességgel töltődnek le a fájlok. Ami viszont a kevés fizikai tárhely miatt a cikk írása során feltűnt, hogy a MEGA bizony sumákol...erre nincs jobb szó.

Ha elkezdünk letölteni egy fájlt, az láthatóan gyorsan végez és a MEGA felülete kiírja, hogy kész a letöltés, de ekkor felugrik a megszokott ablak a böngészőből és ugyanazt a fájlt letölti mégegyszer, ha engedjük. Persze nem kell engedélyezni, de a MEGA felülete nem jelzi, mi történt az első letöltés után, ő melyik partícióra és hova mentette a fájlt. A fájl méretével egyező helyet elszipkázta, de a fájlnak nyoma sincs, csak ha a böngészőben felugró ablak segítségével még egyszer letöltjük a fájlt. Magyarul - legalábbis a szerzőnél - minden fájlt dupla mérettel kell számolni. Ráadásul az adataink online megtekintésére sincs lehetőségünk.

Parancsolj velem! - Mikor mondana ilyet egy igazi amazon!?

Parancsolj velem! - Mikor mondana ilyet egy igazi amazon!?


Amazon Cloud Drive:
A seattle-i központú, alapvetően elektronikus kereskedelemmel foglalkozó vállalat, mely magáénak tudhatja az igen népszerű e-book-olvasó termékcsaládot 2011.március.29-én jelentette be saját felhő-alapú tárhelyszolgáltatását, vagyis a fentebb már emlegetett Amazon Cloud Drive-ot. Ezzel, a Jeffrey P. Bezos alapította társulás - mely a napokban bejelentette a The Washington Post felvásárlását - az egyik legrégebbi szereplő az ilyen szolgáltatások terén. A mai napig övék az egyik leginkább letisztult összhatással rendelkező tárhelyszolgáltatás, melyet ingyenesen vehetünk igénybe. Pusztán regisztrálnunk kell az Amazon.com oldalon és máris egy, a hét minden napján és minden percben elérhető, 5 gigabájtos tárhely tulajdonosai lehetünk.

Az Amazon esetében az avatatlan szemnek már a szolgáltatás felkutatása sem egyszerű, nem köszön rögtön szembe ha az Amazon oldalára érkezünk. Arról meg ne is beszéljünk a kényelmi faktorokat firtatva, hogy az Amazon Cloud Drive szolgáltatás nem érhető el magyar nyelven. A használat során, amennyiben elboldogulunk a nem éppen ördöngös angol menüvel, egy egészen kimagasló file explorer-szerű mapparendező és böngésző ablakot kapunk. Sőt az adatainkat listás vagy akár mozaikos nézetbe is rendezhetjük. Ez a töménytelen fájl feltöltése után nagyban megkönnyíti a felhasználó dolgát, nem úgy, mint a már feltöltött fájlok kezelése. Ha ugyanis a felhőben lévő egyik fájlunknak olyan nevet adunk, amiből nem derül ki konkrétan, mit tartalmaz a fájl, kisebb bajban vagyunk.

Hiszen csak akkor bizonyosodhatunk meg a fájl tartalmáról ha letöltjük, mivel az online, instant fájlkezelés itt gyakorlatilag nem létezik. Talán ez az Amazonnál koncepció, de az tény, hogy egy egyszerű fájlkiterjesztésű írásos dokumentumot, de még csak egy mezei .JPG fájlt sem tudunk megtekinteni, csak, ha letöltjük. A tárhelyünk vezérlőpultján viszont nincs irreleváns információ, itt elsőre fogjuk tudni, hova kell nyúlni, ha fel akarunk tölteni valamit, vagy éppen azt szeretnénk látni, mekkora kapacitással gazdálkodhatunk még.

A szerző különdíjasa

A szerző különdíjasa


Google Drive:
Annyi bizonyos, már így elöljáróban is, hogy a világ legértékesebb vállalatának szóban forgó szolgáltatása, ha lenne, megkapná a legkomplexebb, legösszetettebb tárhely-szolgáltatásnak járó díjat.

Annyi lehetőségünk, kényelmi és egyszerűen használható funkcióval rendelkezik a Google Drive, mely már-már feledteti a hibákat, mert a fogyasztónak - akit néha válogatósnak titulálnak, holott csak igényes -, ez sem teljesen tökéletes felület. De kezdjük az elején. A keresőcégként induló Google felhős megoldásáról már 2006 környékén lábra keltek a szóbeszédek, de onnantól még igen sokat kellett várni, míg végül 2012.április.24-én Google Drive néven elindult saját tárhely-szolgáltatásuk. Bár előbbi állítás nem teljesen igaz, ugyanis a Drive indulása előtt Google Docs néven a Gmail-es elektronikus postafiókkal rendelkezők már 1 gigabájtos tárhelyen garázdálkodtak. A Drive startjával 1 GB-ról 5 gigabájtra növekedett az ingyenes tárhely mérete, de napjainkban az elektronikus postafiókunk tárhelyének rovására saját Google Drive-unkon akár 15 GB-nyi adat is tárolható.

A Google Drive ingyenes, a kulcs egy gmailes postafiók létrehozása hozzá. Ám ez nem jelenthet újdonságot szinte senkinek, a hozzáférhető adatok szerint ugyanis a Google-nek több mint 1,8 milliárd ügyfele van. Az alapértelmezett megjelenés itt is minimalista, de kevésbé tetszetős, mint a konkurencia megoldása. A Drive kezelőfelületében a fontosabb gombok és a feltöltött fájlok elrendezése lehetne jobban kihasznált, hangsúlyosabb. Ezeken túllépve itt kapjuk meg a legszélesebb eszköztárat. A feltöltött fájlok kezelése messze ezen a felületen a leggördülékenyebb, persze ne éljünk álomvilágban.

A tárolt zenék, videók előnézete itt sem megoldott. Képek és szöveges tartalmak esetében viszont nem panaszkodhatunk. Sőt, a dokumentumokat nem csak feltölthetjük a tárhelyre, de egyszerűen létre is hozhatjuk, szerkeszthetjük online, a Google egyszerűsített, telepítést nem igénylő beágyazott moduljával. Mi több, itt egy virtuális brainstormingon is részt vehetünk, a kívánt dokumentumot ugyanis akárkivel (akinek szintén van Gmail-je) megoszthatjuk, így akár azt is kipróbálhatjuk, milyen az, ha ketten együtt szerkesztünk például egy szülinapi köszöntőt. Valaki elkezdi a gépelést, s akikkel megosztottuk, azok instant látják, éppen mit írunk és ők is hozzátehetik a maguk mondanivalóját. Szórakoztató, interaktív és hasznos.

Annyi biztos, hogy a fentiekben már emlegetett tudatos és igényes kiberfogyasztó bizony egyik felvonultatott szolgáltatással sem elégszik meg maradéktalanul. Mindhárom szolgáltatásnak vannak elévülhetetlen érdemei. Az Amazonnak az úttörősége és egyszerűsége, a MEGA-nak az átláthatósága, mérete, sebessége, a Google-nek pedig a magasszintű komplexitása, kiterjedtsége és a sok kényelmi funkció. Összességében azonban a hármat össze kellene gyúrni ahhoz, hogy a tökéleteset kapjuk meg, de bármelyik mellet is döntünk, csalódni nem fogunk egyikben sem.
25 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 4 hónapja és 10 napja

Most nézem, hogy nekem van Skydrive-om, Windows alól folyamatosan be is vagyok lépve... Hümm, Windows reinstallnál még jó lesz valamire. röhögő smiley
Google Drive-om is van, de az is csak azért, mert össze van kapcsolva a többi google szolgáltatással.

válasz erre

AltenKampfer

11 éve, 4 hónapja és 11 napja

Ha valaki erősen Google felhasználó, mindenképpen a Drive-ot érdemes használni. Csak azt az egyet bánom, hogy nem adnak ki Linuxra natív klienst. szomorú smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 18 napja

copy.com 20GB egyszerű de angol nyelvű, shared.com kapásból 100 GB tárhely, van benne, video, kép, MP3, pdf megjelenítő, angol nyelvű, könnyű megosztani bármit. Box.com már 10 GB-ot ad, könnyű használni, nekem tetszik, használom.Majd várható még a cloudup.com ez 200 GB-ot ad majd, elő kell regisztrálni, nekem még nem jeleztek vissza. Google Drive, nagyon jó. A Mega az nekem nehézkes, nem is használom, Skydrive teljesen jó. Persze van még egy kazallal, csak dokumentumoknak, vagy épp jó de csak 2 GB-ot ad vagy épp ötöt de nem jelenít meg szinte semmit.

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja

Amazont nem ismertem és a Google 15 gigájáról se tudtam, hasznos cikk mosolygó smiley

válasz erre

izirajder

11 éve, 6 hónapja és 1 napja

Jó cikk lett de egy dolgot hiányoltam belőle, a Microsoft Skydrive-ot,ami elég jóra sikerült!

válasz erre

Ehinol

11 éve, 6 hónapja és 12 napja

jó lett, a cikk élvezetes mosolygó smiley bár nem minden adat felhőzésével értek egyet!

válasz erre

teferenc

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

a cikk elég szépen összefoglalja az ismertebb felhő szolgáltatókat mosolygó smiley a felhő alapú technológiákból azért már kicsit több van. a cikk meg nagyon jó mosolygó smiley

válasz erre

Scal

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

Drive +1

válasz erre

Krees9116

11 éve, 6 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Az egy nagyon szépen összepakolt ökoszisztéma.
Köszönöm szépen ^^ És be is vált mosolygó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 16 napja

Ezek közül egyiket sem használjuk, viszont használunk mást, ami ingyenes, Box-ot és SkyDrive-ot.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 16 napja

Gondoltam rá, hogy használnom kellene ilyet, de utána rájöttem, hogy minek. A legfontosabb fájlok, amiket megőriznék, azok pár száz kilobitesek, bőven elférnek nálam más eszközökön. Ha csak nem lesz 40 napos esőzés, akkor meglesznek. Egyedül PS-en vettem igénybe ilyesmit, a Sony szerverei őrzik a játékmentéseim másolatát. mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 16 napja

Ez de király! Mennyit kerestem egy ilyen tesztet!meglepett smiley

Google Drive lesz, úgy érzem!mosolygó smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja