A hajléktalanoknak sohasem volt könnyű dolga, azonban egy pszichopata gyilkos megjelenése még tovább rontotta a helyzetüket. Ugyan egyre több fedél nélkül maradt ember összeégett holtteste kerül elő, a hatóságok mégsem fordítanak kellő figyelmet az ügy megoldására, ezért egy segítő szervezet maga lát neki az esetek felgöngyölítésének. Hogy az ilyen magánakciók mennyire szoktak jól elsülni, arról tanúskodhatna egy őrült, aki a fejlövés után sem akar halott maradni, egy kisebbségi komplexussal küszködő sportoló, na meg egy igazi stréber, aki szemüveg nélkül simán pályázhatna az év gonosz tekintetére. Kissé zűrzavaros a kép? Kalandjátékoknál ez megszokott.
Aligha akad olyan kalandjáték-rajongó, aki ne halott volna a Péndulo Studios-ról, illetve a spanyol csapat által elkészített játékokról. Bevallom őszintén, elsődlegesen az irányítása, a tárgyhasználati rendszere miatt sohasem szerettem a Runaway szériát, azonban a srácok legutóbbi dobása, a The Next BIG Thing teljesen magával ragadott. Jelen előzetes cikk alanya nem más, mint a gárda legújabb alkotása, a
Yesterday, mely valamelyest szakít a stúdió korábbi munkáival, mégis lépten-nyomon idézi őket. Érdekesen hangzik a dolog? Megsúgom, az is.
Mielőtt mélyebben belemennék a játék elemzésébe, meg kell említenem, hogy a teszt alanyául a játék előzetes verziója szolgált, amely mindössze egy fejezet végigjátszását tette lehetővé. Ez azt jelenti, hogy mindössze negyedórán keresztül volt lehetőségem kipróbálni a
Yesterday-t, s az ez idő alatt tapasztaltak alapján vontam le hosszú távú következtetéseket, amelyek egy része lehet, hogy nem érvényesül a teljes játék során, esetleg a készítő maguk is változtatnak még a koncepción.
Mint arra a bevezető kissé rávilágított, a játék hangulata nem éppen "Péndulo-s", az alapfelállás érezhetően komorabb a megszokottnál. A kezdő képsorokon egy rituálé helyszínét láthatjuk, amelynek csendes bemutatását hangulatfokozásként néha megszakítja egy-egy eltorzult arc velőtrázó sikolya, majd, mielőtt túlságosan is sokáig gyönyörködhetnénk a látványban, hirtelen elsötétül a kép, s csupán az "Egy évvel korábban" felirat ragadhatja meg a figyelmünket.
A játékban Henry K. White-é a főszerep, aki amellett, hogy fogszabályzós, vastagkeretes szemüvege van, nádszál testalkatú és gazdag családból származik, még igazi stréber is. "Nerd" barátunk azonban nem az a fajta, aki mozdulatlanul tudna ülni az ülőgubóin, éppen ezért a Children of Don Quixote hajléktalansegítő szeretetszolgálat berkein belül nyomozni kezd a rejtélyes gyilkosságok után, amelyek áldozatai egytől-egyig az utcákon élő emberek. Egy elhagyott aluljáróban nyomra is bukkan, amikor is rátalál egy őrült professzorra, és annak nem kevésbé elmebeteg segítőjére, akik rövid időn belül arra a következtetésre jutnak, hogy Henry lelkének tisztaságáról csakis inkvizíciós módszerekkel bizonyosodhatnak meg. Ha a patkányok megeszik a fiút, akkor tiszta volt a lelke, amennyiben nem, akkor ő maga a gonosz, ezért ki kell végezni. Szerencsére a dolog kivitelezése kudarcba fullad, amikor megjelenik Henry melák haverja, és egy hatlövetű revolver összes golyójával biztosítja a fiú épségét. A végső képsorokon láthatjuk, amint a fejlövést szenvedett egyik őrült magához tért, majd véget is ér játék, mi pedig csak leesett állal ülünk a gép előtt.
Elnézést, az előbbi soroknál alanyt tévesztettem, a játék ugyanis itt még nem ér véget, csupán az első, rövidke fejezet, éppen ezért mindössze én ülök kerekre meresztett szemekkel a monitort bámulva, míg ti vígan folytathatjátok a kalandot. Ritka az ilyen, de most irigy vagyok.
Viccet félretéve, nekem bejött a sötétebb tónusú hangulat. Több helyen is olvastam, hogy a spanyol csapatnak valahogy nem sikerült kevernie a meg szokott stílust (mind humor, mind grafika terén), az új alapfelállással, szerintem azonban tökéletes az elegy. Tény és való, hogy a lövöldözős jelenetnél kissé meglepődtem, hiszen sem a Runaway szériában, sem a The Next BIG Thingben nem láttam hasonló dolgot, de határozottan tetszett az, ami a szemem elé tárult.
A játékmenet kísértetiesen hasonlít a The Next BIG Thingben alkalmazottra, olyannyira, hogy jelentős különbséget nem is nagyon sikerült felfedeznem, talán csak azt, hogy számos felvett tárgyat egyáltalán nem is használtam fel a játék során. Azt, hogy ez elterelés-e a készítők részéről, vagy csupán a bemutató változatból maradtak-e ki feladványok, sajnos nem tudom. A logika azt diktálná, hogy az első opció a lehetséges megoldás, s ezzel próbálták meg nehezíteni a dolgunkat, azonban, mint ahogyan azt említettem, a játék egy az egyben azt a rendszert használja, amit a csapat előző játékában is láthattunk. Ez annyit jelent, hogy itt is visszaköszön mind a "Hotspot", azaz forrónyom rendszer (a játék jelzi az összes interakciós pontot az adott színen), mind a segítségkérés, amikor a játék nagy vonalakban vázolja számunkra, hogy mit is kellene csinálnunk, ezzel feleslegessé, pontosabban szólva haszontalanná téve a nyakunkon maradt kacatokat, hiszen ténylegesen nem lesz tőlük bonyolultabb a játék - feltéve persze, hogyha használjuk a segítségeket. A
Yesterday tehát nem nehéz, bátran nekiveselkedhetnek azok is, akik még csak most ismerkednek a klasszikus point&click kalandjátékokkal.
Kinézetét tekintve nem panaszkodhatunk a játékra, azonban a látvány valahogy nem volt számomra annyira álleejtő, mint a The Next BIG Thing esetében. Igaz, hogy a
Yesterday sokkal sötétebb tónusokkal operál, mint a fényáradatban úszó előd, s a grafika teljesen korrekt, azonban akkor is egy kisebb visszalépésről beszélhetünk. Az átvezetők azonban így is nagyon pofásak, s meglehetősen jól sikerültek. A lövöldözős jelenet pedig... vagy azt már említettem?
Ami a hangokat illeti, nem tudok, pontosabban szólva nem szeretnék nyilatkozni, hiszen nem tudom objektíven megítélni a játék ezen pontját. A probléma az, hogy az általam tesztelt verzióban egyáltalán nem voltak szinkronhangok, aminek következtében egyelőre nem tudom, hogy mennyire lesz idegesítő egy-egy karakter beszéde a hanglejtésének, esetleg akcentusának, vagy csak egyszerűen a hangjának köszönhetően, másrészt a szinkronhiány miatt állandóan csak a háttérzenét lehetett hallani, amit így egy-két zörejen kívül semmi sem tört meg, nagyon monotonná téve így azt.
Mindent összevetve tetszett a
Yesterday. Várom az idén esedékes megjelenését, s úgy tervezem, hogy a teljes játékról is megleplek titeket egy teszttel, ugyanis a jelenlegi betekintés közel sem volt annyira kielégítő, mint az elvárható lett volna. A történet mindenképpen megér egy misét, s bár a játékmenetbe túl sok újítás nem került bele, az nagyon tetszett, hogy a különböző szereplők eltérő módon voltak képesek interakcióba lépni egyes tárgyakkal. Pár dolog megítélése azonban még várat magára. A játéknak megvan a maga bája, humora, azonban az egész nyakon lett öntve egy kis sötét tónussal, ennek következtében egy meglehetősen érdekes egyveleg került ki a Péndulo Studios konyhájáról.
