Amikor először megtudtam, hogy a GameChannel Team szinte egyedüli stratégiafelelőseként nekem kell tesztpadra fektetnem a Paradox Interactive legújabb stratégiáját, két dolog járt az eszemben. Az egyik, hogy már megint nem fogok aludni legalább egy hétig, hiszen a svéd bajtársaink által gondozott stratégiákba az ember biztosan fülig beleszeret, hacsak nem genetikailag mást kódoltak bele a fogantatás időpontjában, hiszen azt minden egyes stratéga nagyon jól tudja, hogy ha éppen nincs aktuális Total War epizód, akkor nincs mese, a Paradox Interactive körül kell kutakodnunk.
A másik dolog, ami eszembe jutott az alkotás tesztpéldányát töltögetve, hogy milyen jó kis zenekar volt a nyolcvanas években a játék névrokonául szolgáló Warlock, így az elmúlt egy hetet nem csak, hogy alvás nélkül, de a még mindig bombanőnek kinéző rockernagyi, avagy Doro által vezetett heavy metal brigád anyagait hallgatva töltöttem el. Azért természetesen dolgoztam is valamicskét, de azt csak nektek merem elmondani, hogy gyakran a munkaidőmben is betöltöttem egyszer-egyszer a játékot, mert nem bírtam ki, hogy ne vágjak képen egy újabb szörnyszülöttet vagy ne fedezzek fel egy újabb tájegységet Ardania csodálatos világából.
Ha felkaptad a fejedet az Ardania név hallatán, akkor nem a képzeleted játszik veled fogócskát, lévén volt a múltban egy sorozat, amit nemes egyszerűséggel úgy neveztek: Majesty. Az első részével legendává vált stratégia második epizódja sajnos képtelen volt megismételni elődjének sikereit, de azért így is szerettük, leginkább azonban az általa lefestett világért, Ardaniáért voltunk oda. Akár hiszitek, akár nem, az Ino-Co Plus fejlesztőcsapata ezt a szokásostól kissé eltérő fantáziavilágot használta fel a Warlock alapjául, aminek köszönhetően nem csak a rendkívül érdekes szörnyek, a kissé bugyuta küllemű emberek, hanem patkánykatonák és a mindennél fontosabb varázslatok is szerves részét képezik a játék világának, ami egyébként meglepő módon nem egy valós idejű stratégia lett. Hogy akkor mégis mi? Vérbeli, meghamisíthatatlan, hatszögekre bontott térképpel bíró, körökre osztott stratégia, ami a Civilization-sorozat legszebb korszakát idézi fel előttünk.
Mielőtt bárki a fejemet venné, hogy miképpen is merek összehasonlítani egy alacsony költségvetésből megálmodott játékot a Firaxis koronázatlan királyságával, elárulom, hogy azért, mert bár küllem és számtalan jellemző terén ugyan elmarad A Civtől a Warlock, de élményben garantáltan egy szinten van a két alkotás. Nem kizárt, hogy véleményemet nagyban befolyásolta az is, hogy bár szerelmese vagyok a körökre osztott alkotásoknak, azokból elég kevés valamire való darab van a piacon, így egy tulajdonképpeni Civilization klóntól garantáltan nedves lenne a bugyim, ha éppen a női nemet erősíteném. Szerencsére azonban többről van szó, mint szimpla kópiáról, ez pedig már a koncepció esetében is megfigyelhető. Ugyan a játék mellőzi a komolyabb történetet és ez úgy gondolom rendben is van így, hiszen amennyiben megismerjük az alapokat, miszerint segédkeznünk kell egy nagy mágusnak abban, hogy egy tiszta és egységes birodalmat építsünk, az elegendő löketet biztosít ahhoz, hogy kérdés nélkül beleöljünk néhányszor tíz órát a kampányba csak azért, hogy hatszögekről hatszögekre haladva az egész térkép a mi fennhatóságunk alá kerüljön.
Hogy tervünket végre hajtsuk, első ízben választanunk kell magunknak egy alkalmas vezért, aki alapjaiban meghatározhatja a játék későbbi mechanizmusát. Ha ugyanis egy varázslóval kezdünk neki a kalandoknak, akkor az összecsapások során segíthetjük seregünket különféle varázstámadásokkal, ha pedig mondjuk egy harcost állítunk a feladat élére, akkor értelemszerűen az ő sajátos képességeivel támogathatjuk haderőnket. Bár jelentéktelennek hangzik, a választás tényleg fontos, a csaták ugyanis sajnos nem taktikai, hanem "üsd vágd, nem apád" alapon, túlerőre építetten zajlanak. Az alkotás minden pályáin minden esetben egy központi városba csöppenve kezdjük meg harcainkat, a cél pedig szinte kivétel nélkül ki fog merülni abban, hogy foglaljuk el az összes létező területet nagyurunk számára. Csapataink mozgása és minden egyes tettünk egy adott kör alatt korlátozódnak, és akárcsak a többi TBS esetében, úgy ezúttal is csak egy körváltással tudunk tovább ügyködni, de főleg háborús helyzetek idején érdemes lesz alaposan megfontolni minden egyes lépésünket, mert ha túl közel engedünk városunkhoz egy tűzdémont, az elég komoly galibát tud majd okozni számunkra.
Természetesen nem csak a területfoglalás és az állandó harc fogja jellemezni a Warlock kampányát, hiszen nekünk kell gondoskodnunk városaink felépítéséről is. A mi feladatunk lesz élelmet biztosítani a népnek, fegyvert készíttetni a hadseregnek vagy éppen kikötőt építeni ahhoz, hogy átszeljük a tengereket az újabb kalandok reményében. Szerencsére a játék esetében nem kell túlzottan odafigyelnünk a menedzsmentre, a stratégiai rész sokkal inkább a harcokban figyelhető meg, bár azért ott is visszafogottan. Az alkotás mindenhez komoly segítséget nyújt, méghozzá nem csak a betanító pályák alatt, így elakadni nem nagyon fogunk, az igazi nehézség sokkal inkább az ellenfelek gyakran brutális szintjében fog visszatükröződni. Akárcsak ugyanis a Majesty-sorozat esetében, itt sem lesz túl könnyű dolgunk, ha le szeretnék gyűrni a különféle mágikus teremtményeket, amelyek gyakran két-három hadseregünket is megesznek, attól függetlenül is, hogy mennyire veterán alakulatról beszélünk, lévén minél több csatát kiált egy bizonyos csapatunk, annál több képességgel fog bírni.
A Warlock ugyanakkor - akárcsak a legtöbb körökre osztott stratégia - rengeteg lehetőséggel szolgál a játékosok számára. Ezeket nyilván meg sem próbáljuk mind bemutatni, hiszen az összes aprócska beállítást, épületet, varázslatot vagy éppen opciót lehetetlen lenne még egy tucatnyi játéktesztben is összesűríteni. A Warlock esetében így az a legegyszerűbb, ha elképzeljük a Civilization-sorozat utóbbi epizódjait, ahhoz hozzátesszük a Majesty franchise semmi mással nem összetéveszthető világát, ezt az egészet pedig jól megkeverjük, néhány aprósággal feldobjuk és sok-sok óráig sütögetjük. Ennél egyszerűbb módja talán nincs is a program bemutatásának, hiszen a vele töltött percek folyamatosan a Civilization V-öt juttatták eszembe a játékmenet tekintetében, hangulat terén pedig a Majesty második felvonását. Aki tehát mindkét játékot szerette és kíváncsi rá, hogy milyen az, ha keresztezzük őket, biztosan nem fog csalódni a Paradox Interactive egyik legfrissebb címében.
Hátrább azonban az agarakkal, az alkotással kapcsolatban ugyanis érdemes tudni még néhány apróságot. Az egyik, hogy akadnak azért hibái, gyakran például túlkomplikált a játékmenete, az ellenfelek pedig brutális erővel bírnak, de az arányokat is jobban megálmodhatták volna a készítők, hiszen előfordult nem egyszer, hogy egy rossz döntésnek köszönhetően teljesen lenulláztam hadseregem létszámát, amit utána a kincstáram sínylett meg. Egy ilyen helyzetből pedig - pláne, ha folyamatos támadás alatt állunk - rendkívül nehéz lesz talpra állnunk. Fontos kiemelni még a játékkal kapcsolatban, hogy ugyebár egy alacsonyabb költségvetésű darabról beszélgetünk, ami egyet jelent azzal, hogy küllemét tekintve hagy maga után kívánnivalót. Nekem ugyan továbbra is tetszett az a rajzfilmes, nem ritkán mesés megvalósítás, amit a Majesty-sorozatban alkalmaztak a fejlesztők, de aki például olyan stratégiákon szocializálódott, mint például a Total War: Shogun 2, netán a Heroes VI, az bizony csalódni fog a látványban.
Zárszóként tulajdonképpen nem tehetek mást, mint ismétlem magamat. Akinek mondd valamit a Civilization név, az ott megismert játékmenet, mechanizmus, lehetőségek, mi egyéb, és szeretné megtudni, hogy mi lesz a végeredmény akkor, ha mindezt keresztezzük egy fantáziavilággal, amit ráadásul nem más, mint a Majesty franchise ihletett, akkor mindenképpen tegyen egy próbát a
Warlock: Master of the Arcane-nel, mert nem fog csalódni benne. Azok a játékosok pedig, akiket továbbra is elvakítanak a nyugat reklám-orientált, csilli-villi küllemmel bíró videojátékai, amelyekből éppen a lélek veszett ki az elmúlt években, azok nyilván el sem olvasták ezt a játéktesztet, hiszen az első kép láttán a rosszullét kerülgette őket. Erről nyilván nem ők tehetnek, arról azonban egyértelműen a Paradox Interactive és az Ino-Co Plus fejlesztőcsapata, hogy a Warlocknak szíve és lelke van, aminek köszönhetően azonnal fülig bele lehet szerelmesedni. Ajánlott elsősorban a régi körökre osztott stratégiákon szocializálódott, a kihívásoktól és a nehézségektől nem visszariadó, régi iskolában edzett játékosoknak.
