Talán emlékeztek még, hogy a The House of Ashes egyáltalán nem sikerült valami fényesre, legalábbis ijesztegetés szempontjából, úgyhogy a készítők kitettek magukért ilyen téren, továbbá pedig a megszokott játékmenetet is felrázták kicsit, aminek nagyon örülök. Végre nem csak a beszélgetős és az akciózós jelenetek összekötéseként léteznek azok a pillanatok, amikor ténylegesen irányítjuk a szereplőket.
A történet központjában a hírhedt amerikai sorozatgyilkos, H. H. Holmes (kinek valódi neve Herman Webster Mudgett volt), áll. A tizenkilencedik század végén operáló "úriembernek" volt egy úgynevezett "Murder Castle" építménye, ahová becsalogatta az áldozatait, hogy a házban elrejtett csapdák és titkos szobák kavalkádjának felhasználásával végezzen velük. Állítólag.
Rendkívül érdekes látni, hogy a bulvársajtó mennyire fel tudja borítani a valóságot, ugyanis csupán minimális utánanézés után kiderült számomra, hogy Holmes sosem randalírozott ezen barátságtalan címmel fémjelzett házában, és a pénzszerzési csalásai és átverései eltusolása miatt gyilkolt a legtöbb esetben. A notórius "Murder Castle" nem igazán tartalmazott csapdákat és csupán egy-két titkos szoba volt eldugva benne, ahol Holmes olyan bútorokat tárolt, melyekért nem akart fizetni.
A mai játékunk címe is hasonló alapokon nyugszik. A szóban forgó bűnöző egyik állítását tudhatja alapjának, ugyanis egyik kihallgatásán azt állította Holmes, hogy a Sátán szállta meg őt és késztette ölésre. Ízletes. Kár, hogy igen gyakran mondott más dolgokat a kihallgatásai során. Minden esetre a The Devil in Me egy szállodában játszódik, mely Holmes állítólagos gyilkos házának a mintájára készült, "autentikus" emléktárgyakkal, kamerákkal, csapdákkal és rejtett szobákkal ellátva.
Ide zarándokol el egy dokumentumfilmekre specializálódó filmkészítő csapat, hogy némi izgalmat vigyenek el a nézőiknek. Bár, mivel öt fős az egész banda, ezért nagy valószínűséggel az irrelevancia bugyraiból is ki akarnak bukkanni azzal, hogy Amerika legelső sorozatgyilkosáról készítenek egy filmet, ám hamar kiderül, hogy a ház minden csak nem egy szimpla rajongói replika.
Azon kívül, hogy a házigazdájuk felszívódik és egy ismeretlen járja a hotel kertjét, illetve jelenik meg bizonyos jelenetekben, arra is nagyon hamar rájön a csapat, hogy nem tudják elhagyni az épületet és valaki, vagy valami aktívan vadászik rájuk. Az alapjáraton szétesés szélén lévő filmtrupp kénytelen a tortúrák során összekovácsolódni, vagy mind odavesznek.
Tehát az alapvető premissza nem igazán változott az előző installációkhoz képest. Kapunk öt főszereplőt, a feladatunk pedig életben tartani őket és felgöngyölni a házat övező rejtélyt. Ez, persze, nem feltétlenül fog könnyedén menni, ugyanis a karakterekről már az elején kiderül, hogy a legszívesebben a hátuk közepére kívánják egymást, és a csapatmunka így majdhogynem képtelenségnek tűnhet.
Azonban ez egyszerre nagyon jó is, mivel ahogyan történnek a szörnyű dolgok körülöttük, új döbbennek rá saját hiányosságaikra, és tanulják meg elengedni a kicsinyes sérelmeiket, hogy sikeresen vegyék ezt a túlélésért folytatott csapatépítő tréninget, és a végső soron, megváltást találjanak. Vagy még jobban egymásnak esnek és gond nélkül hagyják hátra a többieket. Kicsit a Fűrész filmekre hajaz a felállás, és ez nem egy rossz dolog.
A demó során csupán egy-két "Quick-Time-Event"-tel találkoztam (vagyis időben kell a megfelelő gombo(ka)t lenyomni, néha jó ritmusban), és ez így a helyes. A túlzott használata ezen eseményeknek eléggé meg akasztaná az egyébként érdekes narratívát és az igencsak kellemes hangulatot is. Mikor szabad kezet kapunk, akkor nagyobb tereket is bejárhatunk, ám ebben a játékban kulcsvadászat is vár ránk.
Ez azt jelenti, hogy mikor megkapjuk egy szereplő felett az irányítást, akkor feladatunk immáron jóval több, mint eljutni A pontról B pontra. Különféle fejtörőket is meg kell néha csinálnunk, illetve a nálunk lévő tárgyakat is fel kell használnunk, ha tovább akarunk jutni. Ez elsőre nekem nem volt egyértelmű, és percekig szaladgáltam fel s alá egy-egy helyen, így a "QTE"-k mellett, ennek is lehet megakasztó hatása, de csak ameddig meg nem szokjuk.
Míg a "The House of Ashes"-ben nagyjából semmi horrorisztikus nem történt, ugyanis túl hamar kiderült a gonosz mivolta, itt már a kezdetektől fogva ott figyel a bizonytalanság, hisz nem egyértelmű, mi is történik a hotelben. Némi paranormális is keveredik egy valósnak tűnő gyilkos munkájába és ez a kettőség állandóan fenntartja a feszültséget, melyen nagyot dob a minimalista, idegőrlő zene és a hanghatások.
Túl sok "Jumpscare" sem volt, így, mikor tényleg rám robbant a hangszóró, akkor alaposan összeféltem magam, ráadásul egyáltalán nem voltak ezek (túlságosan) kiszámíthatóak, így nem fogunk egyhamar hozzászokni a procedúrához. A színészi játék jól kiegészíti a hangulatot, bár volt egy-két megkérdőjelezhető jelenet, a dialógusokról nem is beszélve.
Sajnos ez tűnik ismét a gyenge pontnak ebben a játékban. Értem, hogy a narratíva első nekifutásra mindegyik szereplőnek a negatív oldalát akarja bemutatni, ám néhány karakter olyan hajmeresztő dolgokat csinál ennek érdekében, melyeket ember általában nem szokott. Nem rontja le, végső soron, a hangulatot, mivel a legelső jelenetben történik mindez, utána pedig jól épül tovább a mese, de azért remélem, hogy a kész produktumban ebből többet nem fogunk látni.
Ám mindezt félretéve is jobbnak ígérkezik a The Devil in Me az elődhöz képest. A készítők visszatértek a klasszikus, de bevált horrorelemekhez, illetve megkavarták a megszokott játékmenetet is, így egy ijesztő, hangulatos és érdekes felállást hozva el nekünk. Egy sorozatgyilkos szállodája, a múlt kísérteteivel, titkaival és rejtélyeivel; kell ennél jobb ajándék Halloween utánra?