Killzone: Mercenary előzetes előzetes

Mivel a digitális postán keresztül a Game Channel szerkesztőségében is landolt egy kulcs, kiéhezett oroszlán módjára vetettem rá magam, hogy elsőként tapasztalhassam meg, mit sikerült letenni a Guerrilla Cambridge-nek az asztalra. Lássuk hát!

Mielőtt mélyebben nekiállnék kivesézni a dolgokat, szeretnék két dolgot leszögezni. Egyrészt az előzetes verzióban inkább a játék technológiai részébe nyerhettünk betekintést, nem pedig a mögöttes tartalomba, így a történet, a helyszínek változatossága, valamint a játék hossza nem fog szóba kerülni ebben az írásban. Másrészt fontosnak tartom megemlíteni, hogy soha életemben nem játszottam a Killzone széria egyetlen tagjával sem, így könnyen meglehet, hogy én olyan dolgon ámulok, amin más ásítozik, hiszen már láthatta azt az előző játékokban.

"Melyikőtök kért tüzet?"

Ugyan a Sony előző hordozható masináján, a PSP-n is jelen volt egy Killzone epizód, a Mercenary az első handheld játék, amely a nagytestvérekhez hasonlatosan belső nézetű lövölde. Az előzetes verzióban a mindössze egy pálya, vélhetően a játék legelső szintje állt a rendelkezésünkre, aminek bár meglehetősen hamar, tizenöt-húsz perc alatt a végére érhetünk, a változatosságra nem lehet panasz. A pálya elején megkapjuk a feladatunkat, az azonban már rajtunk áll, hogy hogyan visszük véghez. Ha kedvünk tartja, tankként düböröghetünk át minden egyes helyiségen, azonban azok is elégedetten mosolyoghatnak, akik inkább sunnyogva, egyesével csendben szeretik elintézni az ellenfeleket.

Játékstílusunktól függően választhatunk arzenált a pálya több pontján elhelyezett automatákból, ahol nem csak vásárolhatunk, hanem egy kis pénzösszegért cserébe raktározhatjuk is fegyvereinket. Azonban nem csak a golyóköpködőkkel variálhatunk, hanem páncélt is szabadon cserélhetünk, valamint az egyéb kiegészítőinket is - gránátok, speciális fegyverek - szabadon variálhatjuk. Ha már egyszer zsoldosok vagyunk, értelemszerűen a harc adja a bevételünket; minden egyes ölésért krediteket kapunk, azonban azok mennyisége az egyes szituációktól függ. Szintén az automatákból vételezhetünk muníciót, azonban azt az elhullott ellenségeink hulláitól is elemelhetjük, hisz nekik az már úgyis felesleges.

Ez a gépmadár most hozza, vagy viszi?

A játékmenet kellően változatos, és ennek nem csak a játékstílusunk az oka, hanem a pályák felépítése is. Ne legyenek illúzióink, a játék egy cső-FPS, azonban a pályatervezésnek köszönhetően a jobbik fajtából való. Egy-egy termet, helyiséget sokszor több irányból is megközelíthetünk, olyan helyzeti előnyt szerezve, amelynek köszönhetően könnyűszerrel megnyerhetjük a keményebb csatákat is. Ezen felül bizonyos helyeken, ha kedvünk úgy tartja, löveg mögé is pattanhatunk, hogy John Rambo módjára daraboljunk szét mindenkit, aki elénk kerül, valamint a közelharcokat is egy gyors kivégzőmozdulattal letudhatjuk.

A játékkal szemben a legnagyobb előzetes félelmem egyértelműen az irányítással kapcsolatban volt. Egyrészt PC-n nőttem fel, így számomra az FPS-ek játszása során egyértelműen az egér-billentyűzet kombó jelentette az alap kontrollálási módot, másrészt nagyon nem voltak jó tapasztalataim a tulajdonomban lévő egyetlen PS Vitás lövöldével, a Call of Duty: Declassified-dal kapcsolatban. Szerencsére a készítők pillanatok alatt eloszlatták az aggályaimat, a Killzone: Mercenary ugyanis a kezdetektől fogva valahogyan természetes módon irányítható.

Bár az első pillanatban húztam a számat, hiszen hiába forgattam a készüléket, a célkereszt nem mozdult semerre, amint beléptem a beállításokba, megkönnyebbültem, hogy csak be kell kapcsolni a "motion aim" opciót, és máris precíz módon apríthatunk. Az irányítással kapcsolatban csak egy dologba tudok belekötni, ez pedig az érintőképernyő használata. Ha létrát szeretnénk mászni, felvenni némi töltényt, vagy aktiválni egy kapcsolót, akkor a képernyő alsó felének a közepén megjelenő kék ikonra kell böknünk. Számomra azonban ez annyira nem volt kényelmes dolog, valamiért mindig nyújtanom kellett a hüvelykujjam - pedig szerintem teljesen átlagos méretű kezem van -, ami megtörte az akciót. A készítők helyében kissé kiszélesíteném az ikon körüli érzékelő felület nagyságát, így a képernyőből ugyanannyit látnánk, azonban az érintés érzékeny felület nagyobb lenne.

"És az anyátok dagadt is!"

A hangokról nem sokat tudok mondani. Vannak, de egyáltalán nem szignifikánsak. Bár a főszereplő nem beszélt sokat, nem volt annyira karakteres sem a hangja, sem a játéka, hogy kiemelhető legyen, és ez igaz mindenre. A zene olyan semmilyen, és az effektek is átlagosak. Ez nem azt jelenti, hogy rossz a játék audio része, csupán azt, hogy nem kiemelkedő.

Ami viszont kiemelkedik a nagy átlagból, az egyértelműen a játék kinézete. A Guerrilla Cambridge csapata valami elképesztően brutális látványvilágot hozott el a Vitára, így bátran ki merem jelenteni, hogy jelenleg a Killzone: Mercenary a legszebb játék a gépen. Persze kissé nehéz helyzetben vagyok, hiszen az Uncharted nem csak teljesen más játékstílust képviselt, hanem más látványvilágot is, így kissé bajos a színes dzsungelt a fakó gyárral összehasonlítani, azonban én ki merem jelenteni, hogy részletességben ez utóbbi javára dől a mérleg. Száz szónak is egy a vége, a Killzone: Mercenary kegyetlenül jól néz ki, mindemellett pedig folyamatosan fut, többszöri végigjátszás során sem tapasztaltam semmilyen szaggatást, FPS-esést.

"Kár a patikáért, de nem volt szemcseppjük."

Mindent összevetve, az előzetes alapján nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy érdemes volt várni a Guerrilla Cambridge játékra. Bár a sztori, és a játék hosszúságát egyelőre nem tudni, ahogyan a játék multiplayer részét is homály fedi, merem remélni, hogy azok tekintetében is kiemelkedőt alkotnak a srácok. A végleges verziót meglátjuk, hogy hogy sikerül, az azonban biztos, hogy én ott leszek szeptember negyedikén a boltokban!