Halo Reach Multiplayer beta előzetes

2010. május 14.
73.0561
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Május hava nem csupán az Alan Wake érkezése miatt jelentős az Xbox 360 tulajdonosok számára, hanem azért is, mert a Bungie jó szokásához híven ismét megörvendezteti a Halo széria rajongóit a Halo: Reach multiplayer bétájával, s a nagy esemény szintén ebben a hónapban esedékes. A globális bogárvadászat május 3.-án indult útjára, így már közel egy hete folyik a harc az online csatatéren. Bogárvadászat alatt természetesen nem az idegen lények lemészárlását értjük, hanem olyan hibák felderítését, amire a fejlesztőknek nem lett volna elég idejük, s ezért a játékosok segítségét is igénybe veszik; mi pedig hatalmasat szórakozhatunk a fennálló időben, hiszen a Halo: Reach többjátékos módozatai éppen olyan szórakoztatóak, mint amit eddig megszokhattunk a sorozattól.
 



Halo Reach Multiplayer beta előzetes - 2. kép

A Halo: Reach bétatesztjére mindenki hivatalos, aki megvásárolta annakidején a Halo 3: ODST-t, így nincs más dolgunk, mint bepattintani a lemezt a konzolba, s a játékon belül megjelenő új menüpontra klikkelve letölteni a Reach bétaverzióját. Sajnálatos módon az első nap komoly fennakadásokkal járt, az örömtől megrészegült játékosok ajkáról gyorsan lelohadt a mosoly: a szerverek olyannyira túlterhelődtek, hogy nem tudták kiszolgálni a többszázezres tömeget. Ahhoz, hogy az első nap játszhassunk, gyakran órákat kellett várni, s még ez se volt garancia arra, hogy bejussunk egy mérkőzésbe. Szerencsére a Bungie emberei igyekeztek elhárítani az akadályt, így a következő nap már akadálymentesen élvezhettük a Reach multiplayer örömeit.
Az első iterációban összesen három játékcsoport közül válogathattunk, s két pályán mutathattuk meg tudásunkat. A játékba belépve szinte azonnal szembetűntek az apróbb, de annál fontosabb változtatások; megjelentek a Call of Duty-ra illetve a Battlefield sorozatra emlékeztető kasztok, így saját szájízünknek megfelelő képességekkel indulhattunk el a győzelem útján. Az úgynevezett armor ability-k között olyan nyalánkságokat találni, mint a rövid távok átrepülésére alkalmas Jetpack, az elpusztíthatatlanná tevő armor-lock, a szélsebes helyváltoztatásra használható sprint, valamint az ellenfél megtévesztésére ideális active camoflage. Annyi biztos, hogy minden képesség használható, s már most eléggé ki vannak egyenlítve, így minden együtt van ahhoz, hogy remekül szórakozzunk a különféle kasztok használatakor. Egyszerre csak egy képesség használható, s az is csak rövid ideig, de egy bizonyos idő után speciális tulajdonságaink újratöltődnek, így érdemes megfelelő ritmusban használni őket.


Halo Reach Multiplayer beta előzetes - 3. kép

A régi jó dual-wield eltűnt a játékból, így egyszerre csupán két fegyver lehet nálunk, a kezünkben viszont csak egy. Ez azonban nem probléma, hiszen a legtöbb gyilkoló-alkalmatosság sokkal jobban használható, mint a Halo 3-ban. Ott van például az Elite-ek tölthető plazmapisztolya, amely jelenleg az egyik leghalálosabb fegyver a repertoárunkban; igaz, ezt alapból csak az Elite-ek kapják meg, a Spartanoknak fel kell szedniük a földről. Az energiafegyverek és hagyományos fegyverek megfelelő kombinációja fontos szerephez jutott, hiszen a pajzsunk mellett ismételten van életerőnk is, így az ellenfeleket először a védőpáncéljuktól kell megszabadítanunk, s csak utána van esély végleg leteríteni őket. A megszokott fegyverek közül csak párral találkozhatunk, de szerencsére a jobbak megmaradtak; példának okáért a sokak által kedvelt kalapács is visszatér a Reach-ben. Magát a lövöldözést alaposan megreformálták a Bungie-nál dolgozó designerek, így a modern shooterekben megszokott szórás itt is megjelent. Minél gyorsabban lövünk, annál pontatlanabb lesz a célzás, ami remek dolog, s sokkal taktikusabbá teszi a játékot. A közelharc ezúttal is fontos része az összecsapásoknak, de ezúttal kissé máshogy működik a rendszer. Az adok-kapok pofozkodás működése még nem teljesen egyértelmű, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem feltétlenül az nyer, akinek több páncélja vagy életereje van.

Halo Reach Multiplayer beta előzetes - 4. kép

A pályák hozzák a Bungie-től megszokott minőséget, a bétateszt első szakaszában megismert két térkép kiváló lehetőségeket nyújt mind a hagyományos deathmatchek, mind az objektíva-központú játékok számára. Az új játékmódok közül az egyik legnépszerűbbnek a stockpile bizonyult, ami nem más, mint egy több zászlós Capture The Flag. Ennek lényege, hogy a pályákon bizonyos időközönként több zászló is megjelenik, amelyeket el kell juttatnunk a bázisunkra, de az igazi csavar csak most következik: ahhoz, hogy pontokat érjünk el, a bázis területén belül kell elhelyezni a zászlókat, s meg kell várni, amíg az egy perces visszaszámlálás lejár. Ez igen aljas taktikákra is lehetőséget ad; az ellenséges bázisra csapatunkkal beállva szépen megvárjuk, amíg az ellenfelek behozzák a zászlókat, lecsapunk rájuk, majd visszarohanunk a frissen szerzett zsákmánnyal a saját területünkre.


Halo Reach Multiplayer beta előzetes - 5. kép

A pénteki napon aztán megnyílt egy újabb játékmód, az Invasion, amelyhez egy külön térkép jár. Ez a módozat leginkább a Battlefield-ben látott több területen zajló területfoglalásra épül, ám van benne egy igazán különleges dolog: itt ugyanis egy csapat Spartan harcol az Elite-ek ellen, ami igencsak megbolondítja az egész játékot. Az Elite-ek életereje a Spartanokéval szemben visszatöltődik egy idő után, s ezek a lények sokkal gyorsabban futnak, mint az emberek. Végre tényleg olyan érzésünk van, hogy két faj harcol egymás ellen, s nem csupán a kinézetükben különböznek egymástól. Apropó, kinézet: az Elite-ek jóval nagyobbak az embereknél, ami miatt kicsivel könnyebb eltalálni őket. Az Invasion egészen monumentális tud lenni, különösen a késői szakaszokban, ahol már a járművek is szerepet kapnak. A Ghost és a Warthog mellett tankokat is irányíthatunk, az Elitek pedig egy Banshee-re is rátehetik mancsaikat. A cél, hogy egy adott területen két pont közül az egyiket elfoglaljuk (vagy megvédjük őket), majd ha ez megvan, jöhet a következő pályarész. A meccs utolsó szakaszában az Elite-eknek el kell lopniuk egy szerkezetet, amelyet utána a közelben állomásozó űrhajójukra is fel kell juttatniuk. Ezen a héten még egy további mód, a Generator Defense is megnyílik egy új pályával egyetemben, így a következő hét is komoly izgalmakat ígér.

Halo Reach Multiplayer beta előzetes - 6. kép

Már ebben a verzióban is jól látható, hogy a grafikán valamelyest csiszoltak a fejlesztők. Bár azonnal felfedezhetőek a Halo 3 engine sajátosságai, mint a kicsit elmosott textúrák vagy a hasonló poligonszámú modellek, mégis érzékelhető a változás. Szinte az összes fegyver kinézete megváltozott, és kicsivel részletgazdagabb lett, valamint az effektek is egy magasabb színvonalat képviselnek a nagy elődben látottaknál. Az összhatás már most remek, ami nem feltétlenül a részletgazdagságban mutatkozik meg, hanem inkább a remek látványtervezésnek, na meg a jó öreg Halo környezetnek köszönhető. A teljes összképről azonban még nem igazán lehet nyilatkozni, hiszen a Halo sorozat általában a kampány során mutatja ki a foga fehérjét. Azt azonban most előrebocsáthatjuk, hogy ha a tervezők ígérete megvalósul (és a Bungie-t ismerve erre minden esély megvan) akkor a képernyőn egyszerre megjeleníthető ellenfelek számának drasztikus növelése miatt igazán epikus látványvilágra számíthatunk.

Halo Reach Multiplayer beta előzetes - 7. kép

Persze a bétateszt lényege nem csupán a felhőtlen szórakozásról szól. Amennyiben hibát találnál, nyugodtan írj a Bungie-nak az észrevételeidről, hiszen a bétateszt éppen erről szól; ki tudja, talán még senki se vette észre azokat a bugokat, amikbe te lépten-nyomon belefutsz. Hibák alatt azonban nem olyat értünk, hogy miért nem szerepel a játékban X fegyver, vagy miért nincs lépcső bizonyos helyeken. A Bungie emberei ilyen téren értik a dolgukat, így ezekből a levelekből nem tudnak semmi érdemlegeset kideríteni. Ha azonban olyan hibába ütközöl, ami valóban komolynak számít (például lehetőséget ad a csalásra, például ki lehet menni a pályákról) akkor irány a bungie hivatalos honlapja. A teszt során regisztrált hibákról részletes lista készül, így nem árt először megnézni, hogy nem jelentették-e már mások a problémát.

Halo Reach Multiplayer beta előzetes - 8. kép

A Halo: Reach multiplayer bétáját egymilliónál is több felhasználó töltötte le eddig, ami nem véletlen; a játék már a mostani stádiumában is szórakoztató, s az újítások ellenére még mindig kifejezetten Halo-s a játékmenet. Aki szerette a sorozat többjátékos részét, az biztosan jól fog szórakozni, az egyetlen probléma, hogy már csak Május 19.-ig van lehetőségünk az összecsapásokban való részvételre. Mi mást mondhatnék erre, Spártaiak: irány a csatatér!
14 hozzászólás

sobykaa

16 éve, 4 hónapja és 7 napja

lehet hogy ellövöm rám ég azt az egy free accountot de azis lehet hogy ugrott ez a project sázmomra

válasz erre

sobykaa

16 éve, 4 hónapja és 7 napja

nincs gold előfizetésemröhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 19 napja

Kellett már a multi.

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 19 napja

Nem rossz, de az eredeti Halonál nincs jobb.

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 22 napja

Az eddigi legjobb Halo lesz, az tény.

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 24 napja

engem most nem enged be.szomorú smiley

válasz erre

Yoyo

16 éve, 4 hónapja és 25 napja

Hogy magyarul beszélnek-e benne, azt nem tudom, de magyar elnevezések (pl. az alább említett Eszthergom) elvileg lesznek benne itt-ott. Havidíjas biztosan nem lesz, csak a játék kell hozzá + gold előfizetés. Akinek van gold előfizetése és ODST-je, az rohanjon játszani, mert már csak pár napig tart a betateszt, utána őszig várni kell az újabb összecsapásokig!

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
ez az amibe magyarul beszélnek?
Igen, meg van benne Eszthergom, ha jól tudom, meg ilyesmi.

válasz erre

marco

16 éve, 4 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
hú, de jó lesz ez. mikor jelenik meg a végleges?
2010 ősz.

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 25 napja

ez az amibe magyarul beszélnek?

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 25 napja

A legutóbbi Halo számomra egy csalódás volt. Ebben látok valami fantáziát, de lehet, hogy csak a kitűnően sikerült teszt miatt.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 25 napja

hú, de jó lesz ez. mikor jelenik meg a végleges?

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Halo Reach
2.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja