A Devil May Cry egy fatális tévedésnek köszönheti a létezését. A story nagyon érdekes és remek tanúbizonysága annak, hogy hogyan kell egy a csapásirányról letévedt játékot teljesen új mederbe terelve létrehozni egy addig nem létező brand-et. A Capcom a Resident Evil 4 fejlesztési munkálatai közben annyi újdonságot próbált belezsúfolni a játékba, hogy a végeredmény egy merőben más képet eredményezett és már jóformán semmi köze sem volt a népszerű survival horror kiválóságának világához. A Capcom meglátta a benne rejlő lehetőségeket és ahelyett, hogy a kukába hajította volna a körvonalazódó új koncepciót, tovább gyúrta és formálta, mígnem, egy addig nem létező műfajt hívott életre, gótikus horror-t.
#tv#
A PlayStation 2-es elődök megjárták már a csúcsokat és a mélypontokat egyaránt. Az első rész, akkora szenzáció volt, hogy levegőt alig kaptunk a gyönyörtől, amikor először adtunk randevút Dante-nak és Trish-nek. A hatalmas és rettegett Sparda fia, Dante egy végtelenül pimasz, nagyszájú és laza karaktere a pillanat tört része alatt belopta magát a szívünkbe. A rikítóan szőke haj, a vörös öltözet és a félig emberi, félig démoni mivolta valami eszméletlen cool összhatást produkált. Ezt követte a második epizód, ami akkorát zakózott, hogy azt hittük, már soha nem áll talpra többé. De hál? égnek nem így lett. A Capcom a csorbát kiköszörülendő, összekapta magát és egy olyan harmadik epizódot rakott az asztalra, hogy észhez is csak néha-néha tértünk. Nem kellett a torkunkon letuszkolni, zabáltuk, mint a huzat.
Magasak az elvárásaink? Azok. Irreálisan? Nem hinném. Hatalmas izgalommal figyeltük a negyedik rész minden apró megnyilvánulását. Percekig bámultuk a friss screenshot-okat és minden újabb videó anyag után állva tapsoltunk örömünkben. Volt is miben gyönyörködni, hisz most először láthattuk ilyen káprázatos részletességgel megjelenítve a Devil May Cry világát. Eljött a HD korszak és szép lassan újra beköszönnek régi nagy kedvenceink, de immáron szinte foto realisztikus minőségben. Persze butaság lenne leragadni csak a vizuális tálalásnál, hisz az csak egyetlen összetevő a sok közül. Azt tudtuk jól, hogy a grafikával nem lesz baj, de vajon sikerül-e a Capcom-nak elkerülni a második résznél elkövetett fiaskót. Megjött az előzetes verzió és mi kötelességtudóan és persze puszta imádatból, valamint gyermeki rajongástól vezérelve nekiestünk a kivesézésének. Titeket sem hagyunk ki a mókából. Örömmel osztjuk meg Veletek az első benyomásainkat, hogy a
Devil May Cry 4 mellet még csak véletlenül se menjetek el anélkül, hogy nem pakoljátok a kosaratokba.
Az első és legfontosabb változás magát a főhőst érinti. Mindenki imádott Dante-ja ezúttal háttérbe szorul és átadja helyét az ifjonc Nero-nak. Ne tessék végleg búnak esni, régi barátunk is tiszteletét teszi a játékban, méghozzá játszható formában. Felvidultál? Akkor folytassuk! Az előzetes videókon már láthattuk az új titánt és most, hogy végre az irányításunk alá is vonhattuk, nem fogja egy percig éreztetni velünk, hogy nem Dante akciózik a kezünk alatt. Ez persze csak részben igaz, mivel a friss egyéniség friss mozdulatokkal és extrákkal is operál. Itt van például Nero jobb keze, a Devil Bringer. Érdekes új színfolt a mozgáskultúrában. Ezzel a képességgel ugyanis nagyobb pusztító hatalom áll a rendelkezésünkre és egyben a távoli platformok közötti mozgást is nagyban segíti. Magunkhoz rántva az ellenséges sátáni hordák tagjait a fölhöz csapkodva tizedelhetjük őket. Ha pedig egy nagyobb szakadékon, vagy mélység felett kívánunk átkelni, akkor a Devil Bringer kapja a főszerepet. Nero karja messzire elér és nemes egyszerűséggel átrántja magát egyik helyszínről a másikra.
A Devil Bringer miatt viszont felére csökkent a tűzerőnk, mert egyszerre csak egy fegyverből nyithatunk tüzet. Ez egy amolyan valamit-valamiért kompromisszum feeeling. Dante Ebony és Ivory dupla pisztolya mostanra csak szép emlék, de nem esünk kétségbe. Nero lőfegyvere (Blue Rose Revolver) is igen komoly, bár pusztításra ritkán használandó. Inkább csak a kombó folytonosságának megőrzése érdekében célszerű hadrendbe állítani olykor-olykor. Ha szétzúzol egy démont, és messze van a másik, akkor addig sorozod, amíg le nem sújthatsz ismét a pallosoddal, mert bizony az éles penge (Red Queen) Nero legerősebb fegyvere is. A közelharc rendszer szinte teljesen megegyezik az előd megoldásaival, így aki szorgalmasan vitte a hármat, az itt sem csetleni-botlani. Szerintünk egy kicsit mérsékelték a kihívást és érezhetően könnyebb, mint az izzasztó harmadik epizód volt. Vagy csak mi lettünk vér profik az elmúlt idő alatt? Nem erről van itt szó, kérem szépen, a negyedik installáció valóban kevésbé sikerült nehézre. Persze ez majd eldől akkor, amikor élesben visszük végig a történetet.
Az epikus Boss Fight-ok is a helyükön maradtak. Sőt, talán minden eddiginél nagyobb termetű bestiákkal hoz össze minket a sors. Van benne taktika, van benne kemény zúzás, és persze rengeteg ügyesség. A támadások elől kitérő manővereket hajthatunk végre. Ha már kiismertük a dolgaink hatótávolságait, akkor csuklóból jön minden és bizony veszettül látványos harcokat fogunk indikálni. A hangulat is nagyrészt a régi, ám a trópusi fákkal tarkított pályák egy csöppet elcsennek a gótikus horror feelingből, mégis az összkép tökéletesen hozza a megismert Devil May Cry-os hangulatot. A lemenő nap fénye festi vörösre a kikötő vizét és a habokon ringó hajótesteket. A katedrális üvegein megcsillan a nyugodni térő forró tűzkorong. Leírhatatlan látvány. A grafikusok mindent megtettek a tökéletes környezet megalkotásának érdekében.
Most először a HD konzolok történetéban fordul elő az, hogy mindkét otthonául szolgáló platform támogatja az achievement-eket. A PlayStation 3 tulajdonosok számára ez a rendszer még ismeretlen lehet, de az Xbox 360-nal rendelkező LIVE előfizetőknek már a kezdetektől alap funkció. A
Devil May Cry 4 megtöri a jeget és öregbíti az achievement rendszer előnyeit. Egyébként szintén most debütál első ízben a mozgatható kamera is. A nagy elődök rögzített kamera útjából származó kellemetlenségeket nem kell többé elszenvednünk, mert mostantól a legtöbb helyen, szabadon kalibrálhatjuk az akcióra való rálátásunkat. PlayStation 3 esetében mindez a SIXAXIS mozgásérzékelőjének segítségével is kivitelezhető. A döntögetéssel mozgathatjuk jobbra és balra a kamerát, ha pedig megrázzuk a controllert, akkor beáll középre, alaphelyzetbe. Sajnos ennyiben ki is merül a motion sensing közreműködése. Elsőre jó ötletnek tűnt, a gyakorlatban viszont 2 perc után hülyét kaptam tőle.
A zenei aláfestés egy remek ötvözete lett a rokkos és a klasszikus dallamoknak. A gótikus horror hangulatának életre keltésében erősen befolyásoló tényező, bár talán egy kissé sűrűbben ismétlődnek a kelleténél, ám a harc hevében erre fogunk a legkevésbé odafigyelni. Nálunk heves viták szoktak kialakulni szerkesztőségben, hogy kit illet meg a trón, kit fogunk a jövőben is a hack?n?slash királyaként aposztrofálni. A két tábor csak ritkán ért egyet, mert van egy elvakult Ninja Gaiden-es tömörülésünk és egy ?Dante az atyaúristen? című nótát kántáló gyülekezetünk, akik az életben nem fognak közös nevezőre jutni. Én személy szerint a Devil May Cry-nál hagynám a kitűntető címet. Minden aspektusból vizsgálva rászolgált arra, hogy ne essen a trónfosztás szégyenteljes állapotába. Teljesen mindegy, hogy Dante, vagy Nero, a
Devil May Cry 4 jött, jönni fog és újból szívek millióit dobogtatja hevesen, csal könnyeket szemeinkbe, mert a Capcom érti a dolgát és ez a Capcom nem volt rest összepakolni minden idők egyik legjobb kaszabolós akció bombáját.
A képi világ színesebb a megszokottnál, ami semmiképp sem válik hátrányára és a helyszínek is látványosan változatosabbak, mint ezelőtt. Dante egy vörös rózsával a szájában..., huh, a stílus csak úgy árad az anyagból. A szakadó hóban, vagy a napsütötte pálmafák árnyékában csatázgatni nem semmi élmény. Egyszerűen telitalálat az egész. Rengeteg újonc rajongót fog összetoborozni és emellett a régi notórius fanok is szeretni fogják minden pillanatát. Hamarosan kézhez vehetjük a végleges, boltokba szánt verziót, melyből nagy örömünkre készül egy gyűjtői változat is. Köszönjük Capcom, ismét remekül szórakoztunk, és ezúton üzenjük, hogy igen, a minőség valahol itt kezdődik. Tessék példát venni róluk, tisztelt egyre hanyagabbá váló fejlesztő uraságok és követni a kiváló hozzáállást.
