Singularity teszt

2010. június 30.
79.8901
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lac profilja, adatai
Lac
Feltételezem sok ember ismeri a holló és a róka meséjét. Nos, szerencsére a számítógépes világban más idők járnak, így ez a két szereplő egy mondatban nem nagyon szokott szerepelni. A Raven Software-ről sok mindent mondhatunk, ám azt kijelenteni, hogy a kis vörös megnyúzásával foglalatoskodik, szimpla hazugság lenne. Amikor a tavalyi esztendő elején bejelentették legújabb játékukat, a Singularity eleinte nem sok figyelmet kapott, hiszen "friss húsnak" számított a Raven egyik másik készülő címe, nevezetesen az új Wolfeinstein mellett. Szerencsére a marketinggépezet lassan, de biztosan beindult, és elég tetemes mennyiségű információ látott napvilágot a játék megjelenéséig. A kapott anyagok egy érdekes alkotásról tanúskodtak, a fejlesztő csapat neve pedig garanciát jelentett a minőségre. Lássuk hát, ismét sikerült-e bebizonyítania a Raven Sottware-nek, hogy nem véletlen szolgáltak rá a hírnevükre!


Az idők kezdetén

Singularity teszt - 2. kép

2010-ben járunk, amikor a Pentagon egyik műholdja egy véletlen folytán különleges jeleket észlel a világ számára eddig ismeretlen helyről, a Katorga-12 nevű szigetről. Mivel semmi biztosat nem tudnak, ezért egy alacsony létszámú taktikai egységet rendelnek ki a helyszín kivizsgálására, melynek feladata a sziget felfedezése, a különleges jelforrás bemérése és bármilyen veszély kiiktatása lenne. A csapat el is éri a szigetet, ám egy hirtelen jött energialökettől a gépek zuhanni kezdenek, és mindösszesen Devlin és Renko élik túl a becsapódást, ám ők is elszeparálva egymástól. Ez utóbbit irányítva a feladatunk egyszerűnek ígérkezik. Találkozzunk Devlinnel, vegyük fel a kapcsolatot a bázissal és lépjünk le, amilyen gyorsan csak lehet. Azonban ahogyan az lenni szokott, semmi nem megy simán. Szörnyek támadnak ránk, energiakitörések szakítják meg az utunk és képbe kerül mindenki, aki egy hasonszőrű sztoriba csak felbukkanhat. Megjelenik egy kegyetlen diktátor, arc nélküli katonák törnek az életünkre, a halál markából megment egy szexi huszonéves leányzó, állandó partnerünk lesz egy tudós és nem mellesleg megtanuljuk kontrollálni a környezetünk, s mindezt azért, hogy a történelem folyamát visszatereljük eredeti medrében.

Végigolvasva a fenti sorokat egy szó jut eszembe a sztorira vonatkozóan: klisé. Akármennyire is szeretjük - merthogy szeretjük - a Singularity-t, be kell látnunk, hogy a történetet figyelembe véve szinte semmi újat nem tud felmutatni. Adva van egy arc/hang nélküli tökéletes katona, aki persze amerikai - ki más lenne? - és véletlen sincsenek célja, nem kérdez, csak cselekszik, jó kutyához illően teszi, amit tennie kell. Van még nekünk egy szexi leányzónk, aki kellően rejtélyes - értsd: fogalmunk sincs, hogy mit keres egy szörnyektől hemzsegő szigeten -, egy orosz tudósunk és már csak Barney hiányozna, hogy összejöjjön a teljes Half-Life 2 gárda.
Ne értsetek félre, eszem ágában sincs a játékot kigúnyolni, inkább arra szeretnék rámutatni, hogy az utóbbi évek FPS-ei történetügyileg alig mutatnak némi változatosságot. Akinek meg kell halnia, az szinte az összes műben meg hal, mi félistenek módjára követjük mindenki utasítását, a fő gonosz miatt pedig nem kell aggódni, nem fog nyerni, mert egy epikus, lassításokkal teli animáció kíséretében küldjük át az örök vadászmezőkre. Egy kis vérfrissítés nem ártana már a műfajnak, mert így tényleg nem lesz szép vége a dolognak.

Singularity teszt - 3. kép

Mindenből csak a legjobbat
A Call of Duty 4-et szerettük, a TimeShift a jó ötletei ellenére is csak elment, a Cryostasis szűk rétegnek szólt, de ők imádták, a Half-Life 2 pedig máig etalon. Képzeljük el, hogy az imént felsorolt négy alkotásnak kiemeljük a legjobb ötleteit és egy kondérban összefőzzük. Nos, valószínűleg a Singularity lesz a végeredmény.
A játék ugyanis lop. Nem pofátlanul, hanem szépen diszkréten, csak egy-egy dolgot emel át önmagába egy-egy másik cumóból, viszont nem tudunk rá haragudni, mert profin csinálja.

A csapatunk alapfelállása a Half-Life 2-t idézi. Adva van egy a néma hős, aki csak úgy véletlen került bele az események sűrűjébe, egy leányzó, aki éppen jókor jön, egy tudós, aki a távolból irányít és világmegmentő ötlete van, illetve sok-sok arctalan katona, akik csak arra várnak, hogy lemészárolhassuk őket, a vezetőjükkel az élen, aki persze nem egyszer felajánlja, hogy álljunk inkább mellé. Ja, és nem mellesleg bármilyen tárgyat felvehetünk eldobhatunk, hála a különleges szerkezetünknek.

Másodsorban képesek vagyunk nem csak a tárgyak mozgatására, de az idő manipulálására is. Bármit visszaállíthatunk eredeti, 60 évvel ezelőtti formájába, ellenségeinket egy pillanat alatt elporlaszthatjuk - az idő vasfoga, ugyebár -, képesek vagyunk egy bizonyos területen teljesen megállítani az időt, illetve néha-néha visszaugrani 1950-be is. Mindehhez csupán egy aprócska eszköz kell, amivel kordában tarthatunk minden eseményt. Ez volt a TimeShift.

A Cryostasis olyan szinten jelenik meg, hogy bizonyos, a múltban elkövetett cselekedeteink kihatással vannak a jelenre. Igaz, míg az előbbiben ezeket a történéseket nem közvetlen a főszereplő idézte elő, addig itt nagyon is aktívan részt veszünk a múlt eseményeiben.

A Call of Duty 4 csak annyira van jelen, hogy megyünk, lövünk, mialatt minden agyon van scriptelve, és néhol az akciót megtöri egy-egy hirtelen belassulás/ reflex gyorsulás, amikor is egy golyóval kell végeznünk valakivel.

A fegyverek szava

Singularity teszt - 4. kép

Meglehetősen érdekes részét képezik a Singularity-nek a fegyverek. Míg a játék elején minden egyes töltényt kincsként kezeltem, addig a végére szabályosan kilóra adták a hardvert, mondhatni minden bokorban gránátvető pihent.
Első benyomásra a játék inkább volt horror, mint akció. Az elhagyott falu a sziget szélén, az összeaszott gyermektetemek látványa az iskola padjai alatt, a lépcsőről lepattogó labda és a rejtélyes jegyzetek a szörnyekre vonatkozóan mind adtak egy bizonyos töltetet az atmoszférának, és leginkább a harmadik S.T.A.L.K.E.R. pripyati részeihez tudnám hasonlítani. Kihalt város, mégis tudjuk, hogy ott vannak... Erre a feelingre rátetézett még a játék azzal az aranyos húzással, hogy alig adott töltényt a pisztolyomhoz. Ez nem volt gáz egészen addig, amíg a lakatot kellett lelőnöm a zárakról. Amikor azonban a horror koncepció akcióba váltott át, még mindig csak egy pisztoly volt nálam, ami 2-3 szörny ellen már nem volt elég, így sokszor azon kaptam magam, hogy egy szál kommandós késsel ugrok neki a felém száguldó, két fejjel magasabb rémeknek... inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ezután kaptunk egy kis ízelítőt a másodlagos fegyverekből, majd miután megmenekültünk a halál torkából megint csak ott álltam egy nyamvadt pisztollyal és pár golyóval az immár sokkal erősebb lények ellen. Szerencsére a játék következő húzása a TMD, azaz a Time Manipulation Device - Időmanipuláló Eszköz - átadása volt, ami jelentősen megkönnyítette a játékot, nem beszélve arról, hogy beindult a töltényosztás, és a már említett "minden sarokban géppuska" időszak jött. Lássuk hát részletesen, mi is lesz az arzenálunk.

Singularity teszt - 5. kép

Alapesetben egy kés mindig van nálunk, ami tökéletes arra, hogy leverjünk egy-két lakatot a zárakról, de a rémek ellen majdhogynem teljesen hatástalan.
Viszonylag hamar megkapjuk a pisztolyt is, ami ugyan keveset sebez, alacsony a tár kapacitása és lassan tölt újra, de legalább biztonságérzetet ad, holott valójában nem sok haszna. Az alapszörnyeket még le tudjuk mészárolni vele, de a fejlettebbek ellen esélyünk sincs.

A másodlagos fegyverekből már nagyobb - ami azt illeti, van - a választék, mindig megszokott fegyvernemből találunk egy kedvünkre valót. Akad gépfegyver, sörétes puska, mesterlövész, gránátvető stb.

Néha lehetőségünk van felkapni egy-egy speciális golyószórót is. Ilyen például a személyes kedvencem, a Seeker, ami azon kívül, hogy becsapódáskor robbanó töltényeket használ, másodlagos funkcióként a kezünkbe adja a golyók feletti irányítást is. Aki játszott Clive Barker Jericho című remekművével, az tudja, mire kell számítani. Abigail is hasonló dolgot csinált a mesterlövész puskájával. Azonban mint tudjuk...

...az idő pénz...

Singularity teszt - 6. kép

...és ez igaz erre a játékra is. Katorga-12-es barangolásunk során számos E99 - Element 99, azaz 99-es elem - tárolót vehetünk fel, amik egyfajta konstrukciós pontot jelentenek. Ha megszorulnánk, akkor a speciális platformoknál ezekből tudunk töltényeket venni, illetve adottságainkat tuningolni.

Az első csoport a fegyverekkel kapcsolatos, itt lehetőségünk van szert tenni jobb célzásra, vagy éppen arra, hogy minden egyes öléssel életet nyerjünk. Fontos azonban, hogy aktív csak egy képesség lehet egyszerre - olyasmi ez, mint a plazmidok a Bioshockban, csak itt nincs lehetőségünk új slotokat venni.

A második csoportban mindösszesen két elem található, melyek tuningolásával a TMD két képességét erősíthetjük. Aki akarja, megteheti, bár nem tartom létfontosságúnak őket, de ha valaki nagyon megszaladna "anyagilag"...

A harmadik csoportban a konstans skilljeinket fejleszthetjük. Ezek végig jellemzőek lesznek ránk, nem kell aktiválni őket, éppen ezért ajánlatos először ezeket feltuningolni. Az itt lévő dolgok fejlesztésével tovább sprintelhetünk, tovább bírjuk levegő nélkül, hatásosabb lesz a gyógycsomag használat, több életünk/TMD energiánk lehet... mondhatni a szokásos.

Apropó gyógycsomag használat. A játékra nem érvényes a mondás, mely szerint az idő minden sebet begyógyít, ugyanis a Raven Software a klasszikus módszert alkalmazta a játék során, a gyógycsomagokat. Bár támogatom az ilyen irányú megmozdulásokat., furcsa volt a sok regenerálódásos akció játék után, hogy ismét csak kötözni kellett a kezemet...


Singularity teszt - 7. kép

Nem csak a saját képességeinket van lehetőségünk javítani, hanem a fegyverek tulajdonságait is. Ez már kicsit nehezebb dolog, ugyanis nem E99-es tárolókat kell keresnünk, hanem ezüst színű ládikákat, amik sokkal ritkábban fordulnak elő a játékba. Segítségükkel azonban a szokásos hármast - sebzés, pontosság, újratöltési idő - dobhatjuk fel kedvenc golyószórónkon, így érdemes nyitott szemmel járnunk. Az előző mondatban a hangsúly a "kedvenc" szón van. Bár tényleg egy rakat másodlagos fegyver akad a játék során az utunkba, ajánlom, hogy válasszunk ki egy darabot és azt babusgatjuk. Személyes kedvencem a Valkyrie névre hallgató gépfegyver volt, amit ugyan a játék elején kapunk meg, a legdurvább ellenségek ellen is simán megállja a helyét. Szóval én rá voksolok, de mindenki döntse el, mi a kedvenc fegyverneme.

TMD
Bár sorolhattam volna a fegyverek közé, úgy érzem, tisztább, ha külön blokkban beszámolok a kezünkre erősített időmanipuláló eszközről. A játékban viszonylag hamar szert tehetünk a TMD-re, mely az egész game alatt végigkísér bennünket. Többféle képességgel bír, melyeket nem árt használni, ha túl akarjuk élni a szörnyek szigetét.


Singularity teszt - 8. kép

Az első és talán legfontosabb tulajdonság a környezet öregbítése/fiatalítása. Számos tárgy kondícióját visszaállíthatjuk az 1950-es állapotra, míg nem egy élőlényt alaposan eldeformálhatunk ugyanezzel a módszerrel. Ha látunk például egy leszakadt lépcsőt, esetleg egy elrozsdásodott dobozt pár pillanat alatt rendbe hozhatjuk őket.. Ilyenformán tölténygonddal a játék ezen részében azért nem is kell foglalkoznunk, mert ha megszorulnánk, elég csak szétnéznünk és ha látunk egy régi, szétkorhadt fegyveres ládát, pár pillanat alatt visszaállíthatjuk eredeti állapotába, hogy azután hozzájussunk a golyókhoz.

Persze az ellenségeink sem fognak nagyon örülni új játékszerünknek. Egy gombnyomással lepergethetjük a biológiai homokórájukat, hogy csontkollekcióként boruljanak a földre, majd porrá essenek szét. Nem beszélve arról, hogy a játék egy pontján túl a katonákat szörnyetegekké is változtathatjuk. Szóló ellenségeknél ez annyira nem poén, de ha már csapatban vannak, akkor érdekes dolgokat produkálhat, ha a leghátsó embert kissé megdeformáljuk...

A kor szabályozásán kívül létrehozhatunk egy szférát, amiben megáll az idő, így sebezhető válik mindenki, aki benne tartózkodik. Ez Dead Lock névre hallgat, és a harcokon kívül néhány logikai feladvány esetében is nélkülözhetetlen.

Lehetőségünk van még néha visszaugrani az '50-es évekbe, amikor is a történet szempontjából döntő eseményekbe avatkozhatunk bele, megváltoztatva vele a 2010-es állapotokat.

Ha már említettem a Half-Life 2-t, akkor itt is van a személyre szabott gravitációs eszközünk. Csak úgy, mint a gravity gun esetében, itt is felemelhetjük illetőleg eldobhatjuk a tárgyakat, gránátokat küldhetünk vissza a gazdáiknak, vagy esetleg alternatív útvonalakat építhetünk egy-egy magasabb hely elérésére.

Ha nagyon elakadnánk egy helyszínen, esetleg fogalmunk sem lenne, hogy merre kell haladnunk elég csak az F-et lenyomnunk és a kronologikus lábnyomok megmutatják a helyes utat. Bár ez jópofa újítás, nagyon könnyűvé teszi az ilyen részeket, így aki igazi kihívásra vágyik, jobban jár, ha hanyagolja.

Az utolsó képesség, amit az időben való repkedéshez hasonlóan csak nagyon riktán fogunk használni, a környezet nagymértékű megújítása. Jópofa az, amikor rendbe hozunk egy létrát, de képzeljük el, milyen az, amikor egy teljes jégtörőhajóval tesszük mindezt, vagy teszem azt, egy leszakadt híddal. Sokkal több erő kell hozzá, ám a plusz energiát egy különleges platform szolgáltatja, éppen ezért ugyan ritkán fogjuk használni az ilyen nagy szabású ráncfelvarrást, de az nagyon ütni fog. Mind a látvány, mind a végeredmény szempontjából.

Sajnáltam viszont, hogy a játék fejtörők szintjén csak egy-két ütősebb feladat megoldásával bíz meg bennünket. Persze, nagy általánosságban nem rosszak a logikai részek, de közelébe sem érnek például a Half-Life 2-ben látottaknak. Ez annak köszönhető, hogy a fizikát sehol sem kell használnunk, pedig tényleg nagyon örültem volna neki, hogy ha az idő manipulálásával egyetemben egy kis "evilágibb" feladatokkal is szembesülünk. Így aztán maradnak az olyanok, amik során az öregítést/fiatalítást kell használnunk, s ugyan felmutatnak némi változatosságot, lényegében egy kaptafára készülnek.

Singularity teszt - 9. kép

Az ellenségem ellensége...
...ugyanúgy az ellenségem, legalábbis a Singularity esetében. A játék során két frakció fog versenyezni egymással, hogy melyikőjük tud eltenni minket láb alól, ám szerencsére a felek egymást sem kímélik. Egyrészről ott vannak Demichev katonái, akik a modern hadviselést részesítik előnybe, a mérleg másik oldalán pedig a sziget szörnyei, akik inkább karmokkal keménykednek. Taktika gyanánt érdemes a már jól bevált módszert alkalmazni, azaz ha a két csoport egymás ellen harcol, akkor szépen csendben kivárni az akció végét, majd csatakiáltással nekirohanni a győzteseknek - azaz az esetek többségében a szörnyeknek.


Singularity teszt - 10. kép

A mesterséges intelligenciáért felelő csapat valószínűleg nagy rajongója a Kincs, ami nincs című klasszikusnak, ugyanis a játékban körülbelül annyi IQ kapott helyett, ahány kiló arany az említett filmben is szerepel. Nem szépítek, régen láttam ennyire gyenge MI-t ilyen komoly alkotásban. Előző tesztem alanya, a Toy Story 3 sem bővelkedett a mesterséges intelligenciában, de ott nem is várta el senki. Ellenben egy kemény magot megcélzó FPS-nél már alapnak kellene lennie, hogy valamilyen szintű élni akarást lássunk a gépi irányítású ellenfeleknél. Itt szó sincs ilyenről, vagy mindenki belépett egy öngyilkos szektába, vagy valamilyen más bizarr magyarázata lehet annak, hogy miért támad mindenki szemből, de akkor kérek valakit, világosítson fel, mert nem sikerült rájönnöm. Utoljára a Max Payne 2-ben láttam ehhez hasonló viselkedést, és már ott is felróttuk a játéknak... akkor mit is tegyünk egy 2010-es alkotással?

Az idő vasfoga

Singularity teszt - 11. kép

Akármennyire is népszerű az Unreal Engine, lassan de biztosan eljár felette az idő... ez azonban itt nem jelenthetett a készítőknek gondot. A Singularity bár szép játék, valamiért meg sem próbálja feszegetni a grafikus motor adta lehetőségeket, ami azért is furcsa, mert anno pont ők voltak azok, akik a Doom 3 alatt dolgozó engineből annyi mindent kisajtoltak. A Singularity bár látványilag szépen teljesít, semmi extrára nem szabad számítanunk. Amit sajnáltam, hogy eléggé szűkre vannak szabva a beállítási lehetőségeink.

Aminek viszont nagyon örültem, az az, hogy maximum beállítások mellett is simán elmegy a játék egy átlagos mai gépen. A legnagyobb akciókban, a leghatalmasabb robbanásokban sem csappant meg az FPS számom, végig tartani tudta a közepes gépem a stabil 60-as értéket. Szóval látszik azért, hogy foglalkoztak valamennyit a motorral, de az az idő inkább a csiszolásra, az optimalizálásra ment el. Ha ez az ára annak, hogy a játék többi eleme normálisan ki van dolgozva, akkor nem bánom, legyen így. Mint mondtam, szép a játék, csak nem kiemelkedően.

Ami a hangokat illeti, sajnáltam, hogy kevés a zene, és amikor szól, akkor is többnyire ugyanaz az egy-két szólam adja az alapot a legnagyobb csaták alá. A szinkron viszont jól sikerült, és aminek külön örültem, hogy nem barmolták el a mesterséges orosz akcentussal. Ez utóbbi ugyanis jellemző a játékkészítőkre, s sokszor nagyon erőltetettnek hat, amint a keleti régió embereit próbálják utánozni - másik nagy kedvencem még, amikor fordítva megy a dolog, és külföldiek adják az angol hangokat.

A kezünkben az irányítás...
...vagyis inkább az alatt. Nagyon nem tudok mit írni róla, egyszerűen tökéletes lett. Bár sok képességünk van, különféle fegyverek alternatív lövésmódokkal operálnak, mindezt sikerült a Ravennek pár gomb használatával megoldania. Egyetlen furcsaság talán az, hogy az R gomb az interakció gomb, így azzal nem csak fegyvereket tudunk újratölteni, de épp ajtókat nyitni, vagy jegyzeteket olvasni is.

Jött, látott, (meg)győzött...
...engem legalábbis biztosan. Anno ugyan szerettük a TimeShiftet, de nem volt meg benne az a szükséges plusz, amitől igazán jó játék lett volna, és sokan csak amiatt játszottunk vele, vagy éppen azért emlékszünk rá, mert mondhatni az egyetlen FPS volt, amiben az időt kellett manipulálnunk. Bár kicsit más módon, a Singularity betölti a szükséges űrt, s minden hiába ellenére - például régen nem láttam ennyire rossz checkpoint rendszert - képes lekötni a játékost. Ugyan vannak benne olyan részek, amikor nem igazán értjük, hogy mit miért teszünk, összességében érdemes végigtolni. Nem beszélve arról, hogy a játék három befejezéssel büszkélkedhet, amiket nem árt teljesíteni, hogy a tudatunkba vésődjön: minden tett hatással van a jövőre.

Singularity / Tesztplatform: PC

a polcon a helye
  • Stílus: FPS
  • Megjelenés: 2010. június 25.
  • Ár: 8.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Időmanipulálás
  • Három féle befejezés
  • Érdekes játékmenet
  • Egyszerű logikai feladatok
  • Checkpoint rendszer
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    10
  • Hangulat
    8
8.5
Singularity eleinte nem sok figyelmet kapott, hiszen "friss húsnak" számított a Raven egyik másik készülő címe, nevezetesen az új Wolfeinstein mellett. Szerencsére a marketinggépezet lassan, de biztosan beindult, és elég tetemes mennyiségű információ látott napvilágot a játék megjelenéséig. A kapott anyagok egy érdekes alkotásról tanúskodtak, a fejlesztő csapat neve pedig garanciát jelentett a minőségre. Lássuk hát, ismét sikerült-e bebizonyítania a Raven Sottware-nek, hogy nem véletlen szolgáltak rá a hírnevükre! '>
Singularity eleinte nem sok figyelmet kapott, hiszen "friss húsnak" számított a Raven egyik másik készülő címe, nevezetesen az új Wolfeinstein mellett. Szerencsére a marketinggépezet lassan, de biztosan beindult, és elég tetemes mennyiségű információ látott napvilágot a játék megjelenéséig. A kapott anyagok egy érdekes alkotásról tanúskodtak, a fejlesztő csapat neve pedig garanciát jelentett a minőségre. Lássuk hát, ismét sikerült-e bebizonyítania a Raven Sottware-nek, hogy nem véletlen szolgáltak rá a hírnevükre! '>
21 hozzászólás

bentix11

14 éve, 10 hónapja és 23 napja

nem tudna valaki egy cd key-t megadni

válasz erre

Shade

14 éve, 10 hónapja és 23 napja

Lac írta:
A harmadik az, hogy lelövöd a tábornokot. Az az "igazi" befejezés.
Nekem az tetszett a legjobban. röhögő smiley De van, hogy lelövöd mindkettőt azt lelép a fickó. röhögő smiley A játékban meg leginkáb a checkpoint rendszer nemtetszett, ezenkívül nem is volt vele túlságosan kifogásom, talán grafikára vonatkozóan úgy gondolom, hogy ebből az unrealengineből sokkal többet lehet kihozni miont ez. Láttam mire képes a motor és ez megsem közelíti. Helyenként a textúrákat meg nem szándékozik betölteni.

válasz erre

Lac

14 éve, 10 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
3 befejezés?!?!
Én végig toltam de csak 2őt tudtam ki molesztálni belőle:
"""Mikor mind2 meghal és Mikor a Tudóst lőjük le"""
megtudhatnám a 3. Előre is köszönömkacsintó smileykacsintó smiley
A harmadik az, hogy lelövöd a tábornokot. Az az "igazi" befejezés.

válasz erre

Vendég

14 éve, 10 hónapja és 25 napja

3 befejezés?!?!
Én végig toltam de csak 2őt tudtam ki molesztálni belőle:
"""Mikor mind2 meghal és Mikor a Tudóst lőjük le"""
megtudhatnám a 3. Előre is köszönömkacsintó smileykacsintó smiley

válasz erre

Lac

14 éve, 11 hónapja és 7 napja

GAR írta:
A 9/10-et kicsit erősnek érzem. Gyakorlatilag egy darab eredeti ötletet sem tartalmaz.
Jogos, viszont a "sztorihoz" hozzá tartozik, hogy nem manuálisan én állítom be a végső pontszámot, hanem a részpontszámokból számolja. A 8-8-10-8 szerintem reális érték, a 9/10 már sok, de mint mondtam, ez utóbbiba sajnos nincs beleszólásom.

válasz erre

GAR

14 éve, 11 hónapja és 7 napja

A 9/10-et kicsit erősnek érzem. Gyakorlatilag egy darab eredeti ötletet sem tartalmaz.

válasz erre

valko2

14 éve, 11 hónapja és 8 napja

TimeShiftet rég kiakartam próbálni, tetszett az ötlet benne, szóval ez is a listán van röhögő smiley Jó cikk lett!

válasz erre

Lilith

14 éve, 11 hónapja és 8 napja

Nagyon jó cikk lett, gratula hozzá! Tartalmas és érdekes, ment a five! mosolygó smiley

válasz erre

Shade

14 éve, 11 hónapja és 8 napja

Aztsem tudtam, hogy megjelent. meglepett smiley Levagyok maradva. De elég jó értékelést kapott. Kihagyhatatlan! röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Singularity
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja