Újra nagy érdeklődés veszi körül a Colin McRae Rally háza táját. Már csúsznak rendesen a megjelenítéssel, ugyanis az utolsó dátum az október 11.-e volt de a hírek szerint csupán 2003 elején játszhatunk majd csak a jól bevált rally szimulátorral. Ugye mindenki ismeri az első két részt, mondhatni a rally szimulátorok királyát (egy kis elfogultsággal). Az elismerést többek között az autók életszerűbb viselkedése váltotta ki a csapatból, mivel ők csinálták meg elsőként, hogy a rally szimulátor az is legyen amit a neve takar.

De ennek már lassan 2 éve, és mindenki várja hogy mire is képesek a 3. részben. A sorozat 3. része erősen különbözik az eddigi szimulátoroktól. Itt Te magad vagy Colin, és már nem csak a navigátor fájlalja a fejét, hanem itt Te magad vagy az aki aláírt az istállóval 3 évet hogy a Ford Rally Sport Team-el megnyerj minden versenyt amit csak lehet. Itt mindhárom évben 6 versenyt indítanak, 6 verseny a tapasztalat gyűjtésére, és versenyzésre, persze nem árt ha nyersz is. A versenyek már szerencsére nem csak abból állnak hogy ülsz a kocsiban és nyomod neki mint süket a csengőt, hanem itt él és mozog az egész csapat. A verseny előtt az aktuális pályákra beállított versenygépet kapunk, ami a mérnökünk érdeme, de ezt lehet finomítani a saját tapasztalataink alapján.

Ezek után mindet leellenőrizhetjük Shakedown teszten, azaz a felkészítő teszten, amelyet a verseny előtti napon egy kijelölt és erre a célra lezárt útszakaszon végezhetünk el. Ez nem véletlen, hiszen ilyen teszt van a világbajnoki futamokon, de még a hazai versenyeken is. A verseny során minden szakasz előtt McRae navigátora plusz infókat és tanácsokat ad a szakaszokról. Ha verseny közben ismét a szervizpontba kerülünk a szerelők körbeállják az autót, McRae és a mérnöke alapján látnak neki a javításnak, míg a navigátor Nicky Grist elfogyaszt egy teát. A Codemasters ezzel azt szeretné nyújtani a gémereknek, hogy egy teljes körű élményben legyen részük, mindazt megtapasztalva, amit a Ford csapattal együttműködve tapasztaltak az évek során.

Az egyik legfontosabb dolog az élethű viselkedés. Ez adott alapot a 2. résznek is amivel felkerült akkor a csúcsra. Ennek csak az egyik oldala a fizikai modell, hiszen nem mindig lehet egy százmillás WRC-t telepakolni műszerekkel, hogy leképezzék minden rezdülését amit átplántálnak a játékba (persze itt megcsinálták, szó mi szó elég jól sikerült). A másik oldala hogy ez a rengeted adat valóban úgy is működjön mint a valódi WRC, és ebben nem más mint a valódi Colin McRae segített. Otthonába beépítettek egy teljesen felszerelt tesztkonzolt, amelyen a készülőben lévő autókat ellenőrizhesse, hogy valóban reális e a viselkedésük, és ha nem akkor miben is kéne még változtatni. A végeredmény állítólag lenyűgöző, mindenesetre az általam látott videókba a hajtű és kézifékes kanyarok elég reálisnak tűntek, az autónak láthatóan van súlya, lendülete, tapadása. A 4 kerék természetesen függetlenül rugózik, ez szintén jól kivehető az említett videóban.

Természetesen nem csak a Ford Focus WRC az egyetlen versenyautó a játékba, egyéb autókba is beülhetünk, egész pontosan 16 hivatalosan licenszelt versenyautót és utcai járgányt gyilkolhatunk. Ezek mindegyike ugyanolyan mélységig valósághűen szimulált, ugyanis a Codemasters ezekkel a gyárakkal is együttműködött, ennek eredménye ez a kis kellemes autópark, melyet én is szívesen látnék a garázsomba . A Championship, azaz bajnokság módba kizárólag a Fordokkal mehetünk, ami nem is csoda, hiszen szerződésük van, vagy mi a rák . Elsőre úgy tűnik hogy WRC-ből, azaz négykerék hajtású autóból mindössze egy található, ami maga a Focus WRC, a többi négykerekes turbós gép utcai verda. Mitsubishi Lancer EVO 7, Subaru Impreza WRX (44S), Subaru Impreza 22B Sti, ez utóbbi kettőből a WRX a békalámpás új Impreza, az Sti pedig a régebbi Impreza hiper-brutál utcai csúcsgépe, amit azért neveztek 22B-nek, mert ez a hexadecimális leírása az 555 számnak, ami a gyári csapat hivatalos neve volt. A többi 4kerekes járgány, mint bonusz autó van jelen egészen addig, amíg ki nem érdemeljük, vagy csíttel elő nem varázsoljuk őket . A következő versenyautók két kerék hajtásúak: Citroen Saxo Kit-Car, Xsara Kit-Car, Fiat Punto Rally Car, Ford Puma Rally Car, MG ZR Rally Car. Vannak régi klasszikusok is mint a Citroen 2CV Sahara (ez a kacsa), Lancia 037, végül az 1986-os Ford RS2000, amely szerepelt már a CMR első részében is. Persze maradt még pár bonusz autó is, de ezt nem árulják el a készítők.

A látvány valami káprázatos, tátott szájjal néztem az előzeteseket, és azon gondolkodtam milyen konfig és videokártya kell majd, hogy ha ezt élvezni és látni is szeretnénk. A por amit az autó húz maga után már a kerekek mögött látszik és sokáig lebeg a járgány mögött nagyon élethűen. Csakúgy mint az eső, belső nézetből az eső az aminek látszik, és ha végigtörli az ablaktörlő lapátja a szélvédőt bizony egy csík ott is marad csakúgy mint a valóságban. Az autók viselkedése, kerekek rúgózása, fékek mind mind lenyűgöző. Persze a fejlesztők nem álltak meg, az autók belsejét is élethűre csinálták. A versenyző a navigátorral együtt rázkódik, és billeg az útviszonyoknak megfelelően, Nicky az itinert (ez az a jegyzet amiből olvassa az adatokat) szorongatja, McRae kormányoz, vált és tapossa a pedálokat is. Egy megjegyzés: A sofőr soha nem úgy billeg és mozog az autóban mint az utasa, navigátora. Meg lehet nézni, hogy a sofőr is rázkódik ugyan az útviszonyoknak megfelelően, de a kanyarok és váltás nem éri váratlanul, így nem lendül előre vagy oldalra a feje, sőt, nem ritka hogy kanyarba be is dönti a vezető a buciját. Aki nem hiszi nézze meg hogy ha gyorsan vezet az utasai bólintanak váltásnál, de ő maga soha. A másik észrevétel, hogy balesetnél a navigátor kapaszkodik a bukócsőbe, (ez mondjuk ösztönös is) de a profik azt is tudják hogy ezt nem igen szabad mert veszélyes, a bukócső mögött gyorsan ott maradhat az ember keze miután a karosszéria deformálódik.

Az autók külseje igen részletgazdag lett. Mondjuk ebben a CMR2 nem jeleskedett, de az új CMR3 megpróbálja ezt javítani. Az előző verzióhoz képest tizenhatszorosra növelt részletesség, autónként 14000 poligon bizony önmagáért beszél. Az autó törik, leszakad róla minden ami leszakadhat, ha jól tudom még az ajtók is. A játék során nyolc országban versenyezhetünk, név szerint; Japán, Spanyolország, USA, Svédország, Finnország, Görögország, Ausztrália, és végül Nagy Britannia. Ezen országok közül egy évadon belül csak hatot látogatunk meg. Találkozhatunk sárral, murvával, föld és aszfalt úttal, repeszthetünk havon és jégen egyaránt. A szakaszok közben megváltozhat az időjárás, eleredhet az eső vagy akár a hó is, de ugyan így el is állhat az égi áldás. A versenyt nehezíti a köd és az éjszaka is. Az egyetlen nagy kérdés csupán, persze a PC verzió megjelenési dátuma után az, hogy Colin McRae a 2003-ra hová szerződik . Ugyanis pont az idén járt le a szerződése a Forddal, és egyáltalán nem biztos hogy maradni fog. Mindenesetre elég furán jönne ki, hogy a januári Monte Carlo Rally-n egy Citroen Xsara WRC-vel nyomulna McRae, Te pedig kézhez kapva a játékot pont most írsz alá egy három éves szerződést a Forddal. Mindenkinek jó rallyzást kívánok ha végre megjelenik, de akkor úgyis lesz egy kiértékelő cikk, amiben összefoglaljuk a valós jó és rossz dolgokat. Addig is jó várakozást és nyomuljatok melegítsetek a CMR2-vel .