Sikeresen hozzájutottam az ötödik részhez. Talán sokak számára meglepő, hogy ezt megemlítem, ám a helyzet korántsem egyértelmű. A játék nagyon jól sikerült, (de nem tökéletesre) és a rajongók gyorsan elkapkodták a world at war lemezeket. Bizony siker lett ez a program (is). A rutinos játékosok tudják, hogy egy játék nehéz beszerezhetősége jó ómen, így van ez most is. Lefőztem egy nagy adag kávét, feltankoltam egy doboz cigarettával, és szentül megfogadtam, hogy végigtolom, ha törik, ha szakad. Íme a tesztem.
Mielőtt belevágnánk, nagyon nyomatékosan felhívom mindenki figyelmét, hogy igyekszem részletes lenni, ezért aki minden részletében az újdonság varázsával akarja végigjátszani a játékot, az most ezt a leírást ne olvassa el! Igyekszem megtalálni az arany középutat aközött, hogy a nem túl tapasztalt játékosokat felkészítsem arra a grafikai sokkra ami érheti, ugyanakkor elkerülni, hogy a poéngyilkos jelzővel illessenek. Teszem ezt azért, mert a játék bár 15 éves besorolást kapott, szerint illett volna a 18-as jelzést elhelyezni a dobozon!
Kezdjük egy kis történelemmel!
A CoD5 az amerikaiak Japán elleni háborúját, és az oroszok küzdelmét dolgozza fel, a náci Németországgal. Ennek fényében nem meglepő módon a hadszintér ezuttal sztálingrádtól berlinig vezet, illetve peleiu szigetétől okinawáig a csendes óceánon. Ezúttal is két valóban ott harcoló, és túlélt katona bőrébe bújhatunk, és az ő történetüket ismerhetjük meg (elszomorító, hogy a kendőzetlen valóság milyen). A két veterán Miller és Dimitri közlegények. Ők azok, akik nem mindennapi események túlélői, és tisztességben öregedhettek meg, hogy elmeséljék a készítőknek mi is történt a fronton. No de tényleg történelem.
1941 december 6-án a japán légierő megtámadja, és majdnem teljesen elpuszítja az USA hadiflottáját a Hawai szigeteknél. Az USA hadat üzen japánnak, és belép a második világháborúba. A feladatuk nagyon nehéz volt, mivel az 1930-as években a japán birodalom szinte az egész csendes óceáni szigetvilágot lerohanta. Milliószám kínozták meg a helyieket, a nőket/lányokat megerőszakolták (kivétel nékül), és százezrével ölték le a lakosokat (a mai napig tömegsírok százai várnak feltárásra). A japánok kegyetlensége hírhedt, amelynél csak a fanatizmusuk ismertebb. Ráadásul hazai terepen harcoltak, hisz a dzsungel harc nekik majdnem természetes. A szigeteken teljes barlangrendszereket, lövészárok hálózatot, és álcázott búvóhelyek ezreit hozták létre. Az egyik amerikai ezredes ezt úgy fogalmazta meg: "minden méterért két amerikai halt meg"! Nagyon találó...
A játékot peleiu szigetén kezdjük, ahol már foglyok vagyunk. A japánok sorra lövik le bajtársainkat, és szemtanúi lehetünk ahogyan megkínozzák, és kivégzik egy barátunkat. Aztán rajtunk a sor! Szerencsére megérkezik az erősítés, és kiszabadítanak minket, majd fegyvert ragadva máris adott az első cél. Kijutni a szakasszal, lehetőleg egy darabban. A tengerparti kis falu mészárszékké változik, mindehonnan japán katonák ugranak elő, és alakzatban előrenyomulva próbálnak megölni mindannyiunkat. Hamar kiderül, hogy a dzsungel roppant nehéz terep...
A japán front.
A japán katona sokkal veszélyesebb, mint a német, az európai fronton. Fanatikus. Rendkívül sok bosszúságot fog nekünk okozni ez a fanatizmus, hisz ha úgy látja, hogy sarokba van szorítva, szuronnyal felfegyverkezve ront nekünk, hogy megöljön. A jellegzetes harci üvöltés a "Banzai" egy idő után paranoiássá teszi a játékost, hisz amint meghalljuk azonnal egy gomb lenyomásával reagálni kell, lehetőleg szemből. Ha sikerül, akkor félre tudjuk ütni a szuronyt, és bajonettünkel nyakon tudjuk szúrni, esetleg puskatussal le tudjuk teríteni. Ha nem, (és ez a gyakoribb) akkor végignézhetjük szenvedő alanyként, ahogyan keresztülszúr minket, és nem marad más hátra, mint újratölteni. A másik nagyon bosszantó dolog (ami nagyon életszerűvé teszi a játékot) a gránát. A gép segít, megmutatja, hogy gránát van a közelünkben és milyen irányból repül felénk. Ekkor nagyon gyorsan vagy fedezékbe kell ugrani, vagy odébbugrani az ellenkező irányba, különben felrobbanunk azonnal. Mókás, hogy ha olyan távolságba kerültünk a gránáttól, hogy ne öljön meg, de még mindig túl közel vagyunk, a robbanástól elhomályosul a látásunk, és csengeni kezd a fülünk. Egy géppuskatűzben ez nagyon kellemetlen....
A nehezítő körülmények ezzel nem értek véget. A dzsungel a halálos vadászat helyszíne. Az életünk múlik azon, hogy mikor vesszük észre a fák között a japánokat. Többször előfordul, hogy rajtunk ütnek, és a világító rakéták fényében kell harcolni, ami nagyon veszélyes, és ijesztő. Szemmel látható, hogy a készítők mindent megtettek a valóság minnél pontosabb ábrázolására.
A háború, ahogyan még sosem láttad...
Igen, ahogyan még sosem láttad. És remélhetőleg a valóságban soha nem is fogod. A naturalizmus nagyon jellemző az ötödik részre. Szakítva a hagyományokkal (az összessel!), itt egyetlen játékban sem látott momentumok sorakoznak szép hosszú sorban. Ilyen a sebesültek ábrázolása. A végtagok leszakadása általános, és akár egy percig is eltart, mire a sérült végtagon elvérzik az ellenfél. A németek ilyenkor csak szenvednek, a japánok fanatizmusa odáig fajult, hogy haldoklás közben is inkább előveszi a pisztolyát, és tüzel ránk. A sebesültek kivégzése tehát praktikus dolog. Nincsen időd moralizálni. A találatot heves vér fröcsögés jellemzi, így a vérnyomokból a fákon jól látható, hogy hol volt harc. A készítők olyan apróságokra is figyeltek, hogy a nagyobb erejű fegyver több vért is eredményez. A gránátok leszakítják a végtagokat. A szamurájkard, és a szurony nagyon látványos sérüléseket képes okozni, ám a "felfoghatatlan" még csak ezután következik. A játékban debütál a csendes óceáni hadszíntér egy nagyon hatékony fegyvere, a lángszóró. Ehhez a fegyverhez pedig itt már gyomor is kell. A búvóhelyek, vagy lövészárkok gyors, és biztonságos megtisztításának eszköze ez. Talán soha nem láttunk még ennyire élethű tüzet sehol, és azt sem, hogy milyen hatása van. A grafikai motort módosítani is kellett annak érdekében, hogy az ellenség bőre a szemünk láttára olvadjon le a testéről. A japán fronton többször fogunk lángszóróval rohangálni, mivel ez az egyetlen hatékony módja a bunkerek, és barlangok megtisztítására, megóvva ezzel bajtársainkat.
No igen, hiszen sokan vannak a mi oldalunkon is. Az ellenség többször is létszám fölényben van, de azért mindig magunk mögött tudhatunk még 10-12 bajtársat. Ők már képesek logikailag is helyes sorrendben felfejlődni, fedezéket keresni, parancsokat kiabálni, és fedezni minket. Okos dolog figyelni az őrmesterünket, és a hangját memorizálni, mivel az ő parancsai jelentik az életet. Ha azt mondja, hogy menj ide vagy oda, akkor azonnal célszerű cselekedni, ugyanis ilyenkor tudni kell, hogy az egész szakasz minket fedez. Ha enélkül törünk előre, akkor a szakasz mást csinál, és fedezőtűz nélkül előrerohanni egyenlő a halállal. Ez nem a quake valamelyik része. Önnálóskodni nem lehet! Itt csak egy kis katona a játékos, annak minden hátrányával együtt.
Jó tudni, hogy ha találunk egy okos megoldást (pl rájövünk hol lehet megkerülni az ellenséges vonalat) akkor követnek minket, és rögtön nekiállnak fedezni. Meglepett, hogy ezt nem teszik akkor, amikor világos, hogy rossz úttal próbálkozunk. Szintén nagyon meglepő, és pozitív jellemzője a játéknak, hogy aktívan dícsérnek, és szidnak minket. Ha ostobaságot csinálnuk, akkor letorkolnak, de ha egy szép lövést adunk le, vagy jó megoldást találunk akkor viszont kollektíven megdícsérnek. Például dícséret jár azért, ha a pálmafákon megbúvó japán orvlövészt észrevesszük, és pár lövéssel leszedjük.
Az orosz pokol...
Ismét egy kis történelem. 1941 tavasza. Megindul a német hadművelet a szovjetúnió ellen. Ez a Barbarossa hadművelet. A szovjeteket váratlanul éri a támadás, majdnem Moszkváig tudnak előrenyomulni. Közel 2 millió német katona, 12 wermacht hadosztály, és gépesített hadtest. 3000 páncélos, és ugyanennyi repülő. Az SS több hadosztálya is képviselteti magát. Többek közt a totenkopf SS is. Az első két hétben 600 ezer orosz hadifoglyot végeznek ki, és a helyi lakosságot tömegsírokba lövik, több mint egymillió nőt, gyereket, és öreget. A mészárlás olyan méreteket ölt, hogy közkatonák, és SS tisztek tucatjai lövik magukat főbe, mert már ők sem képesek elviselni. Sztálin drasztikus döntéseklet hoz. Milliószám vagonírozzák az orosz férfiakat, akiket kiképzés nélkül, szinte fegyvertelenül küldenek a német géppuskák elé harcolni. A veszteségek óriásiak, miközben a hátországban a fegyveripar, és a Vörös Hadsereg felszerelése folyamatosan zajlik. A német támadás még 1941 nyarán elakad sztáligrádnál. Sztálin kiadja a parancsot. Sztálingrádot tartani kell az utolsó emberig, nem számít mibe kerül. A polgári lakosság ezrével hullik a beköszntő orosz tél, az éhezés, és a német brutalitás miatt. Német, és orosz orvlövészek százai bújkálnak a romok között, vadásznak. Aki csak kidugja a fejét, azonnal meghal. Sztálingrád 900 napig áll ostrom alatt, és a háború egyik legvéresebb helyszíne. Akkora mészárszék, mint a japán fronton Iwo Jima!
A szovjet küldetés sztálingráddal kezdődik. A játékost itt is igyekszik sokkolni a program. Dimitri közlegényként halottnak tettejük magunkat egy hullatenger kellős közepén, valahol Sztálingrádban. A holtak között németek keresik a még élőket, és aki megmozdul, azonnal lelövik. Amint elmentek, kiderül, hogy rajtunk kívül egy komisszár is életben van, és együtt hason csúszva próbálunk kievickélni a halottak közül. Az első feladat egyszerűnek tűnik. A talált távcsöves puskával kell megtisztítani a németektől egy utcát, hogy el tudjunk menekülni. A város felett bombázók zúgnak, így csak akkor lőhetünk, amikor éppen elhalad felettünk. Ekkor ugyanis nem hallják a többiek a lövést (az ellenség a kapuknál című film. Megvan ugye?). A további orosz küldetések itt sztálingrádban zajlanak majd (orvlövészkedni kell), aztán egy nagy ugrással a német vonalakat kell megtörni már Németország területén, egy t34-es tankkal. Majd következik pár farm, és kisvárosi harc Németországban, végül pedig Berlin. Berlin elővárosa, belvárosa, és maga a Reichstag. Ezúttal a Reichstag nem olyan könnyű kis séta mint az első részben, hanem nagyon komoly harcok helyszíne.Itt is sok újdonságot fogunk felfedezni. Ilyen a Medal of Honor első részében már ismert német farkaskutya. Hatékonysága nagyjából olyan, mint a japán szurony, gyors, nehezen lelőhető, de halálos pontosságal kapja el a nyakunkat. Ha kutyát látnuk, azonnal vele kezdjük a likvidálást. Az orosz fegyvertárban megjelenik a híres molotov koktél. Kis helyiségeket, fészereket nagyon jól fel lehet gyújtani vele. Remek kis géppuska fészkek, vagy nehezen megközelíthető helyek kitisztítására.
A játék egyik erénye a bajtársiasság. Itt, az oroszok között nagyon kidomborodik. Többször fogunk látni egymást vonszoló orosz katonát, és minket is többször fognak kíhúzni a gallérunknál fogva a szorult helyzetekből. A japán helyszínen, erre csak pár példát látunk, amikor kiszabadítanak a japán fogságból, amikor lehúznak minket a tengerpartig sebesülten, és amikor Iwo Jima-nál partraszállunk, de találatot kap a hajónk. Valamilyen oknál fogva az orosz bajtársisasság sokkal közvetlenebbnek tűnik, és bensőségesebb. Az orosz lélek nagyon jól van ábrázolva. A bajtársakért az életüket adják ha kell, de az ellenség aki kegyetlen volt velük, sosem számíthat írgalomra. Többször leszünk tanúi német sebesültek, vagy foglyok szisztematikus lemészárlásának. Sokszor fogjuk hallani a harcmezőn, és a brtuális fogoly kivégzések közben, hogy "ezt Sztálingrádért!", vagy "ezt a családomért!". Történelmi tény, hogy a németországi offenzívát átitatta a bosszú érzése, amit a komisszárok, és Sztálin csak tovább fűtött, nyilvánvaló okokból.
A háború végeztével, az utolsó pályán megadatik nekünk az, amelyet még biztosan nem láttunk más háborús jákékokban. De a poént nem lövöm le!
Kritika!
Grafika:
Bámulatos. A CoD3 grafikája földhöz vert engem, és ámuldoztam, de a CoD5 ennél is szebb. A japán fronton tisztán kivehető a magas fűben minden fűszál, kis fehér, és kék virágok nyílnak, a köveken pedig moha nő, vagy csillog az esővíz. A robbanások, és tűz eszméletlen élethű, de az egyenlítői szigetvilág növényzete, és naplementés tengerpartja még engem is ámulatba ejt. Sajna nincsen sok idő ebben gyönyörködni :):):):)
Korhűség:
Az archív felvételek színesben. Ennyit tudok róla mondani. Minden részlet ott van, ahol kell. A bombatölcsérek, japán sáncok, bunkerek, barlangok, a felszerelés, az orosz szimbólumok, minden a helyén van. A városokban az épületek az adott ország/nép építészeti stílusára jellemző, így első ránézésre meg lehet mondani, hogy német város, vagy orosz ahol éppen járunk. A fegyverek, eszközök, tankok, járművek, egyenruhák, mindegyike mintha most lépett volna ki Discovery Channel-ről. Elképesztő!
Hangok:
Király! A zene ezúttal nagyon jó lett, ezt sajna a CoD csak ezen részéről tudom elmondani. A fegyverek, és járművek hangjai teljesen rendben vannak, (ezt mondjuk elvárjuk alapból) ám a katonák hangjai is jól sikerültek. Pozitív, hogy nem fordul elő az ismétlődés, tehát nem tapasztaljuk azt, hogy minden második katona ugyanúgy üvölt mint az előbb. Ha vannak is sablonok, nagyon sokrétűek, így két egyforma kiáltást ritkán fogunk hallani. Negatívum, hogy nem túl sok hangmintát használtak, így minden harmadik, negyedik katona hangja megeggyezik, még ha mást is mond éppen. Az orosz akcentus viszont nagyon rendben van.
Irányíthatóság:
Túlságosan nem lehet ragozni ezt a témakört, "konzolos". Ha a default beállításokat használjuk, akkor eléggé megnehezíti a dolgunkat az örjöngő japán katona, és a gránát. A játék első indításakor célszerű az options-ban megkeresni a kontroller érzékenységét szabályzó menüt, és minimum 6, de inkább 7-es értékre tenni. Ekkor már viszonylag gyorsan tudunk eliszkolni a gránát elől, vagy reagálni a szurony támadásra. Talán nem ide tartozik, (majdnem biztos, hogy nem) de ne lepődjünk meg, hogy a játék az első indulásakor update-et végez a konzolon. Nem tudom milyen oknál fogva, és azt sem tudom, hogy minden xbox360-on elvégzi e a műveletet, de az én még sosem frissített xbox360 arcade gépemet helyből frissítette, és újra is indította. Megkérdezi a játék, hogy akarom e a frissítést, és muszáj vagy igennel felelni, ha játszani is akarsz :)
Maga a program, és hibák:
Előfordult olykor, hogy a bajtársaink az utunkba álltak, és úgy gondolták pont azon a ponton találnak remek lőállást egy nyílt terepen, amerre mi éppen menekülnénk egy gránát elől.:) Olyan is előfordult többször, hogy bajtársunk szájmozgása nem igazán egyezett a szöveggel, amit mondott. Egészen konkrétan a grafika szerint előbb befejezi a mondókáját, mint ameddig szól a szövege. Nekem nem jön be a mentés hiánya. A gép bizonyos időközönként (elég sűrűn, ne aggódjunk) checkpoint formájában állást ment helyettünk, és elhalálozás esetén innen indul megint a játék. Szerencsére ezt azért eléggé ügyesen oldották meg, így nem fordul elő, hogy majdnem az egész pályát újrakezded.
Jó pont, hogy az újratöltés szinte azonnal megtörténik. A pályákon halál esetén egyáltalán nincsen loading képernyő, ilyet maximum két küldetés közben láthatunk (animációk előtt/után).
Bizony még most 2008-ban is van láthatatlan fal. A dzsungelben nem kószálhatunk a végtelenségig, mert egy láthatatlan fal ebben megakadályoz. Ez viszont arcpirító.
Játékmenet:
Pörgős, gyors, halálos. Nincsen időd mélázni/szörnyülködni az égő embereken, vagy egy fejlövésen, gyorsan, pontosan kell felmérni a helyzetet, és dönteni. Kicsit zavart, hogy a kronológiai sorrend miatt ide-oda ugrálunk az orosz, és a csendes óceáni front között, de megszokható. Az animációk nem rosszak, de elviseltem volna jobbat is. Az archív felvételek (ami szintén eléggé naturalista képanyag) összevágása animációkkal vérprofi kivitelezéssel történik, ám szerintem nem illenek össze. A játék során 2-3 alkalommal volt olyan érzésem, hogy "mindenki csak rám lő". Ez nem jó pont. A gránátok azonnali halálossága, és a japán szurony roppant bosszantó, de kötelezően megbocsájtandó az életszerűség miatt. A játékban egyetlen járművet vezethetünk, egy t34-es tankot, ami részemről nem gond (nagyon utáltam a CoD3-ban az SAS dzsippek vezetését) de manapság már akkor is kötelező tartozék. Látszik, hogy a CoD1 több elemét is újragondolták ebben a játékban, mivel ismételten szolgálhatunk egy bombázó géppuskásaként, igaz csak egy küldetés erejéig.
Ügyes húzás, hogy a sérült géppel a vízre kell leszállni, és onnan kell géppsukával a kamikaze repülőkre tüzelni, miközben a sérült hajókról származó túlélő bajtársainkat kell besegítenünk a repülőbe a vízből. Sok a jó ötlet, így majdnem tökéletes a játék, de tényleg csak majdnem. A gránát lehetne kicsit "kevésbé halálos" (tudom, ez most viccesen hangzik, de értitek mire gondolok), illetve a játék lehetne kicsit hosszabb. Ha lenne még benne 3-4 pálya, akkor pont elegendő hosszúságú lenne. Így (ha csak kicsit is), de rövidecske! Nagyon üdvözlöm az egyjátékos módban a cooperative játékmódot (nem is értem, hogy a quake2 óta miért halt ki majdnem teljesen). Így két gépen, vagy egy gép+osztott képernyőn akár ketten is játszhatják, bár ehhez kellene még egy kontroller. Ettől eltekintve tényleg tökéletes a játék. Jó tudni, hogy a készítők már papírra vetették a CoD6-ot, ám ígéretük szerint ez a rész volt az utolsó tisztelgés a második világháború áldozatai előtt. Erre utal a játék végén a képernyőn a szöveg is, melyben felhívják a figyelmet, hogy a háborúban 60 millióan haltak meg, és ez a játék tisztelgés mindenki előtt, akik meghaltak ebben a világméretű konfliktusban.
Ha engem kérdeztek, szerintem is méltó tiszteletadás. A következő generációknak bemutatni, hogy milyen volt ez a háború, kötelező mindenki számára legyen az szülő,vagy tanár, hogy soha, de tényleg soha többé ne történhessen meg. Aki ezt elmulasztja felelőse lehet az emberiség utolsó háborújának is, melynek eredménye már a Fallout világa (jut eszembe, most jelent meg a harmadik része a Falloutnak xbox360-ra. Hm... közeledik a mikulás :):):))