Call of Duty: Modern Warfare 2 teszt

/>A Modern Warfare 2 öt évvel az első rész cselekménye után játszódik, ezúttal azonban az orosz-amerikai konfliktus sokkal nagyobb szerepet kap. A sztoriból, mint azt már megszokhattátok, nem árulunk el semmit, azonban az első részhez képest jelentős változások vannak a történetvezetésben és a minőségben, amire ki is térünk. Míg a Modern Warfare-re kis túlzással azt lehetett mondani, hogy bármelyik percben bekövetkezhetne a valóságban is, a második epizód jócskán elrugaszkodik a realitás talajától. Leginkább a nagy költségvetésű amerikai filmekhez hasonlítható, vagy mondjuk egy 24-hez, s míg az MW-ben földhözragadt dolgok történtek (igen, még az atomrobbantás is teljesen elképzelhetőnek tűnik), vele szemben a kettes számmal ellátott Modern Hadviselés eseményei sokkal valószerűtlenebbnek hatnak.


Ennek ellenére gyakran sokkoló képeket láthatunk, a történet kiváló, akcióban nincs hiány, s azt is el lehet képzelni, hogy az amerikai állampolgárok elképzelhetőnek vélhetik a történéseket. Azonban akármennyire is heroikus és epikus, a Modern Warfare-el szemben nem veszi fel a versenyt, valahogy hiányzik belőle az a plusz, ami az első résznél az újdonság erejével csapott arcon minket. Jó példa erre a két játék kezdetének összehasonlítása, hiszen a netre felkerült videóban látott repteres jelenet brutalitása gyomorforgató lehet egyesek számára, azonban az első részben átélt elnökrablás valahogy erőteljesebbre, hidegrázósabbra sikerült.

Az egyszemélyes hadjárat hat-nyolc órát vehet igénybe életünkből, nehézségi szinttől függően. A pályák változatosak, s igyekeznek hűen ábrázolni a háború értelmetlenségét. Ezúttal is két szereplőt irányítunk, így ide-oda ugrál a történet több helyszín között, ami miatt nagyon különböznek a pályák. Az egyik pillanatban Brazíliában vagyunk, a másikban pedig hófödte csúcson küzdünk életünkért. Ezúttal is vegyes játékstílussal örvendeztetett meg minket az Infinity Ward, hiszen van olyan rész, ahol egy kisebb hadsereget kell az örök harcmezőkre átjuttatni, míg máskor lopakodva kell haladni. Párszor találkozhatunk olyan jelenettel, amikor nekünk kell berobbantani egy ajtót, ilyenkor lelassul a játék, és így kell a túloldalon várakozó ellenfeleket leteríteni. A pályákról egyébként még annyit, hogy végig olyan érzése van az embernek, mintha tucatnyi filmből válogatták volna ki a legjobb részeket: például a Szikla és az egyik James Bond film jelenete szinte pontosan ugyanolyan, mint a játékban látható pályaszakaszok.


Sokan örültek volna, ha van a játékban kooperatív kampány, akárcsak a Word at War-ban, sajnos azonban erről le kell mondanunk. Helyette viszont van Spec-Ops mód, ami nagyszerűre sikerült. Rengeteg pálya közül válogathatunk, s bár elég rövidek, az újrajátszási faktor elég magas, ha mind a három csillagot meg akarjuk szerezni az adott pályán. Egy barátunkkal vállvetve küzdhetjük át magunkat a négy-öt perces részeken, amik nagy általánosságban a kampány egyes részein zajlanak. A feladatok igen változatosak, részünk lehet mesterlövészpuskás mészárlásban, lopakodásban, versenyben, és rengeteg másban. Ami nagyszerű ötlet ezzel a móddal kapcsolatban, hogy bizonyos pályákat egy az egyben átemeltek az előző részből, így pl. a Ghillies in the Myst című lopakodós részt is, ami az egyik személyes kedvencem volt. Egy ismerőssel átverekedni magunkat ezen a terepen nagyszerű élmény, komolyan kedvet kap az ember ahhoz, hogy ismét berakja az első epizódot és végigjátssza.

Az igazi nagyágyú mégis a multiplayer rész, ami jelentős ráncfelvarráson esett át. Annyi újdonság van benne, hogy felsorolni is nehéz, s bár még csak tucatnyi meccsen vagyok túl, már most sokkal élvezetesebbnek tűnik elődjénél, ami komoly szó. A választható kill-streak nagyszerű újítás, lényege, hogy összesen három helyre berakhatunk egy általunk választott speciális bónuszt. Minél többet ölsz anélkül, hogy meghalnál, annál jobb dolgokat tudsz behívni a pályára. Kezdetben csak a UAV-t használhatod három ölés után, négy halál nélküli ölésnél egy ládát tudsz kérni, amiben bármi lehet, az általad irányítható Predator rakétát pedig öt után kapod meg. A láda nagyon jó dolog, hiszen akármi lehet benne, tölténytől kezdve a légicsapásig. Külön érdekesség, hogy az általad behívott ládát az ellenfél is elviheti, így érdemes végiggondolni, hogy hova dobatod le. A többi kill-streak bónusz is nagyszerűre sikerült, itt a helikopter az első részből, de beülhetünk géppuskás helikopterbe, hogy az égből lövöldözzünk, vagy ha sikerül huszonöt embert megölni halálozás nélkül, akár a játék végét jelentő taktikai atombombát is a pályára küldhetjük. A kill-streakekért járó bónuszok száma igen magas, így sosem tudhatjuk, az ellenfél mivel fog kedveskedni nekünk a pályákon.


A térképek sokkal nagyobbak, mint amire számítottam, cserébe viszonylag könnyen átláthatóak. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne rengeteg olyan hely, ahova el lehet rejtőzni, a pályákat kiismerni ismét hetek munkája lesz. Nagy részük nem is a kampányból van átemelve, hanem direkt multiplayer-re lettek tervezve. Már most rengeteg térkép közül válogathatunk, de lemerem fogadni, hogy lesz olyan letölthető tartalom, ami az előző rész pályáiból a legjobbakat foglalja magában. Változott a perkrendszer is, minden speciális tulajdonságnak vannak fokozatai, így minél többet használunk egyet, annál erőssebbé válik. A fegyverkiosztás is átalakult, nem kell külön perk ahhoz, hogy egyszerre legyen nálunk sörétes puska és gépfegyver. A játékmódok közül az összes régi itt van, kiegészülve olyan típusokkal, mint az old-school-nak számító Capture the Flag, amit én a mai napig imádok a játékokban. Igazából órákig lehetne fejtegetni a multiplayer újdonságait, de inkább azt mondom, tapasztaljátok ki ti, mert nagyon megéri.

Lehet arról vitatkozni, hogy készült-e már szebb játék a Modern Warfare 2-nél, és biztos tucatnyi név jönne számításba. A látvány ennek ellenére hibátlan, a katonák mozgása, a környezet komplexitása, és az effektek minősége mind olyan dolog, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Bár olykor-olykor egy minimálisan leesik a framerate, egyáltalán nem zavaró, szinte fel sem tűnik a nagy csatákban. Igazából nem tudok belekötni sehol sem a vizualitásba, a játék elején az ember úgy érzi, hogy szinte semmi nem változott az engine-ben, de ha van időnk megfigyelni az apró részleteket, akkor rájövünk, hogy itt-ott hozzányúltak a készítők, optimalizálták a kódot. Sokkal több robbanás, füst van a képernyőn, rengeteg katona lő egymásra, közben zuhannak le a helikopterek, lángol minden, úgyhogy összhatásilag magasabbra tette a lécet a Call of Duty sorozatban.


Ha nagyon kötekedni akarunk, akkor esetleg a nem túl értelmes mesterséges intelligenciába köthetünk bele, volt olyan, hogy a lábam alá dobtak egy gránátot, előrefutottam a robbanás elől, erre a csapattársam felvette a földről és hozzám vágta. Néha az ellenfelek rohannak bele a végzetükbe, de általánosságban jól végzik a dolgukat. A kampány mintha rövidebb lenne, mint a Modern Warfare-ben, cserébe sokkal intenzívebb az akció, és a pályák is összetettebbek. Töröm a fejem, mit lehetne még felróni az Infinity Ward embereinek, de egyszerűen semmi nem jut eszembe, ami azt jelenti, hogy ismét remek munkát végeztek.

Nem akarlak meggyőzni arról, hogy szaladj el a legközelebbi boltba, mert szerintem már megtetted. Ha hezitálsz, szeretted az első részt, akkor elárulhatom, hogy felesleges gondolkodnod, a Modern Warfare 2 megéri a pénzét. Hogy mennyire? Ha szeretsz online játszani, akkor nagyon. Ha szereted az igényes egyjátékos módot, akkor is. Én karácsony környékén meglepem magam egy példánnyal, mert lenyűgözött. A háború folytatódik: TE miért maradnál ki belőle?