Játékmenetét szemlélve ugyanis semmi újdonságot nem tartogat a program, sőt, egy olyan klasszikus formulát dob be a közösbe, amellyel már nagyon régen nem találkoztunk, hiszen a Zombie Driver nem más, mint egy felső nézetes autós akciójáték. Ha valakinek ez alapján rögtön olyan alkotások ugranak be, mint a Carmageddon, az első kettő GTA vagy éppen a Death Rally nevű klasszikus, akkor nem tévedett nagyot.
Ha esetleg egyeseknek még nem jutott volna eszébe a stílus behatárolása alapján semmi sem, az a lentebb megtalálható debütáló trailer megtekintése után már biztosan rávág néhány, a fentiekhez hasonló játéknevet. Nyilván a fiatalabb generáció viccesnek fogja titulálni a programot, sőt, biztosan lesznek, akik egyenesen "gagyinak", de ezt a generációt is meg kell érteni, hiszen más alkotásokon nőttek fel, más hatásaik voltak.
Mindenesetre aki arra vágyik, hogy ilyen stílusban, egy zombiktól hemzsegő városban, magával a masszív autóval, vagy különböző fegyverekkel elkezdje irtani a zombikat, az könnyen új kedvencet avathat a Zombie Driver képében, amelyről bővebbet is megtudhatsz, ha az alábbi bemutatkozó videóba belenézel.
#tv#