Űrcsilliárdos - Gyu első regénye

2013. augusztus 27.
4.4081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A Game Channel olvasói közül is sokan ismerik kedves kollégánkat, Gyu-t, aki - szegény, megtévedt lélek - egy másik gamer magazin oszlopos tagja.
 

Nem olyan régen úgy döntött, kicsit elkalandozik a játékok világából és regényírásba fogott. A mű múlt héten debütált, mi pedig szeretnénk ha mindenki megismerné kicsit Gyu másik oldalát és az Űrcsilliárdos-t is.

A regény az igen távoli jövőben játszódik, amikor az űrutazás és a hiperűrugrás olyan természetes dolgok, mint manapság autóba ülni és közlekedni. A történet idején a Földet már elhagyták lakói - egy múzeum az egész bolygó, ahol csak a fenntartó és működtető személyzet lakik. A helyszín tehát a mi saját Tejútrendszerünk, azaz ahol most is lakunk. A főhős egy fiatal holoriporter, aki sokkal többet akar az élettől, mint riportokat készíteni lepukkant helyeken. Egy baleset lehetővé teszi, hogy hősünk elkészítse élete interjúját az ismert Univerzumban leggazdagabb emberével. A regény rengeteg idegen fajról, szuper technológiáról és egy hihetetlen kalandról szól...

A Rádió 6 interjút is készített, ami itt hallgatható meg: Űrcsilliárdos interjú

A misztikus kalandokkal, idegen, rejtélyes fajokkal, soha meg nem álmodott akciókkal megírt történetben az univerzum legnagyobb erői egymásnak feszülnek és egy nagy életbölcsességet s megoszt velünk: Soha ne hagyjatok egy banduut se űrhajót vezetni és viccet mesélni!

Az Űrcsilliárdos borítója

Az Űrcsilliárdos borítója


Az alábbiakban pedig a szerző saját szavaival mutatja be az Űrcsilliárdos-t:

"Ez egy igazi történet, csak még nem történt meg!"

Kedves Barátom!

Végtelen örömmel és maximális tisztelettel értesítelek, hogy megjelent első regényem, az "Űrcsilliárdos", amely több szempontból is úttörő vállalkozás: ez az első, közösségi gyűjtés segítségével megvalósult könyv Magyarországon, amely megjelenését kizárólag a leendő olvasók finanszírozták. Ennek következtében ez egy "indie" kiadvány, teljesen független bármilyen kiadótól és terjesztőtől. Figyelem!!! A könyv bolti forgalomba nem is kerül, a projectet támogatók adományaik fejében kapják ajándékba a jövőben is. A kötet a www.dragongyorgy.hu honlapon rendelhető meg, tudnivalók a "Project támogatása" menüpont alatt találhatóak.

A kötet elkészülésében egészen speciális, és a magyar könyvkiadásban eddig teljesen egyedülálló kezdeményezés az a kommunikációs módszertan, ahogy az olvasókkal tartottam a kapcsolatot. A leendő olvasók beleszólhattak a történetbe, így egy kicsit sajátjuknak is érezhették azt. Az internet segítségével több mellékszereplő, illetve egy űrhajó nevét is a közösség találta ki és szavazta meg, sőt, az "Űrcsilliárdos" blogján felmerült ötletekből néhány be is került a regénybe. Ez a kapcsolatot a későbbiekben sem szakad meg, ugyanis a kötet megjelenése után hetente/két hetente lesznek majd író/olvasó találkozók, amikor Budapest valamely nyilvános pontján egy sör vagy egy limonádé mellett kötetlenül lehet beszélgetni a regényről. Ezen rendezvények helyszínéről és kezdési időpontjáról a hivatalos honlapon (www.dragongyorgy.hu) található meg információ.

Az "Űrcsilliárdos" egy másik újdonsága a magyar piacon, az, hogy a regényhez ingyenes e-book készül (ennek megjelenése várhatóan augusztus 28), amelybe a történettel és a regény környezetével kapcsolatos háttérinformációk kerülnek. S ezzel még nincs vége... Hiszen Magyarországon egyedülálló módon az Űrcsilliárdoshoz megjelenése előtt egy
űr-stratégiai játék is készült, amely ingyenesen letölthető a hivatalos honlapról (www.dragongyorgy.hu).

Őszinte Tisztelettel,

Dragon György (Gyu)

Ezúton is gratulálunk Gyu ezen az új pályán - sok sikert és csilliárdnyi olvasót kíván az egész Game Channel stáb!
27 hozzászólás

Az_Igazi_Gyu

12 éve, 9 hónapja és 24 napja

marco írta:
Nem készültek fotók az előzőről? Oldaladon nézegettem de nem találtam ilyet. Sokan voltak?
Ma fogom "kihírezni" majd estefelé...

válasz erre

marco

12 éve, 9 hónapja és 24 napja

Az_Igazi_Gyu írta:
Szeptember 7 szombat, délután háromtól este 3/4 7-ig ugyanott (Astoria, Burger King, hátsó terem). Várlak szeretettel!
Nem készültek fotók az előzőről? Oldaladon nézegettem de nem találtam ilyet. Sokan voltak?

válasz erre

Az_Igazi_Gyu

12 éve, 9 hónapja és 24 napja

Vendég írta:
Hát ennek baromi jó története van!meglepett smiley
Köszönöm, javaslom támogasd a projectet és akkor el is olvashatod!

válasz erre

Az_Igazi_Gyu

12 éve, 9 hónapja és 24 napja

Vendég írta:
Nem tudtam menni pénteken sajnos.szomorú smiley De legközelebbit ami Bp-n lesz, ki nem hagyom.mosolygó smiley
Szeptember 7 szombat, délután háromtól este 3/4 7-ig ugyanott (Astoria, Burger King, hátsó terem). Várlak szeretettel!

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 25 napja

Hát ennek baromi jó története van!meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 25 napja

Nem tudtam menni pénteken sajnos.szomorú smiley De legközelebbit ami Bp-n lesz, ki nem hagyom.mosolygó smiley

válasz erre

Az_Igazi_Gyu

12 éve, 10 hónapja és 1 napja

Vendég írta:
Ott leszek!
SOk szeretettel várlak benneteket!

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 1 napja

Az_Igazi_Gyu írta:
Most is ki van írva ( http://www.dragongyorgy.hu ) jobb oldali oszlopban felül. "Legközelebbi író-olvasó találkozó helyszíne és időpontja."
Ott leszek!

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 1 napja

Az_Igazi_Gyu írta:
Most is ki van írva ( http://www.dragongyorgy.hu ) jobb oldali oszlopban felül. "Legközelebbi író-olvasó találkozó helyszíne és időpontja."
Köszönöm az információt!mosolygó smiley

válasz erre

Az_Igazi_Gyu

12 éve, 10 hónapja és 1 napja

Vendég írta:
Ha az oldaladon ki lesz írva én biztos megyek az egyikre!mosolygó smiley
Most is ki van írva ( http://www.dragongyorgy.hu ) jobb oldali oszlopban felül. "Legközelebbi író-olvasó találkozó helyszíne és időpontja."

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 1 napja

Az_Igazi_Gyu írta:
Köszönöm a gratulációkat, az engem bíztató hozzászólásokat és hogy örültök, hogy elkészült. Gondoljatok bele én hogy örülök mosolygó smiley Remélem hamarosan találkozunk valamelyik író-olvasó találkozón!
Ha az oldaladon ki lesz írva én biztos megyek az egyikre!mosolygó smiley

válasz erre

Az_Igazi_Gyu

12 éve, 10 hónapja és 1 napja

Köszönöm a gratulációkat, az engem bíztató hozzászólásokat és hogy örültök, hogy elkészült. Gondoljatok bele én hogy örülök mosolygó smiley Remélem hamarosan találkozunk valamelyik író-olvasó találkozón!

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja