Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac
Egy nagyobbacska infócunamit zúdított ránk tegnap a The Creative Assembly csapata a Total War: Warhammer kapcsán, aminek köszönhetően lehullt a lepel a megjelenési dátumról, a gyűjtői kiadásról és még egy trailert is kaptunk pluszban.
Kezdjük a legfontosabbal, a játék a tervek szerint 2016. április 28-án érkezik PC-exkluzív címként, és a rajongók már most leadhatják rá előrendeléseiket, amiért cserébe egy Chaos Warriors Race Pack névre keresztelt DLC-t kaphatnak, benne többek között három játszható Legendary Lorddal, illetve vadonatúj, történetalapú küldetésekkel.
A játékhoz ezen túlmenően kétféle különleges kiadás is érkezik majd, amelyek közül a fapadosabb a Limited Edition lesz, benne a játékkal, egy fémdobozzal, egy stratégiai útmutatóval, valamint az imént említett előrendelői DLC-vel.
A készítők persze az igazi gyűjtőkre is gondoltak, ők a High King Edition című kiadást vásárolhatják majd meg maguknak, középpontjában a fémdoboz és a stratégiai útmutató mellett egy törp ivókürttel, egy talizmánnal, egy gyűrűvel és Canvas térképével.
Total War: Warhammer kapcsán, aminek köszönhetően lehullt a lepel a megjelenési dátumról, a gyűjtői kiadásról és még egy trailert is kaptunk pluszban.'>