Több Windows 9 koncepció is napvilágot látott

2013. november 23.
4.6771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Microsoft nagy változtatásokat eszközölt a Windows 7 után megjelenő új asztali operációs rendszerében, melynek a legtöbben nem örültek, sőt egyre inkább divattá vált elutasítani a változtatásokat.
 

A redmondi vállalat már kiadott egy nagyobb frissítést, mely a Windows 8.1 nevet viseli, ám a felhasználók többsége szerint még mindig van hova fejlődnie a rendszernek. Az ő megnyugvásukra is szolgálhat a Windows 8.2 érkezése, melyre nem kell sokat várni.

A Windows 8.1 indító felülete lehetne az asztal.

A Windows 8.1 indító felülete lehetne az asztal.


A végsőkig nem lehet azonban sorszámozni a Windows 8-as rendszereket, így egy idő után érkezik majd a Windows 9, melynek küllemére több grafikusnak is van ötlete.

Start menü egy kicsit más nézetből.

Start menü egy kicsit más nézetből.


A Windows 9 rendszert egyébként 2014 végére vagy 2015 első felére várják. Persze béta verziók érkezésére egészen biztosan sor kerül még a 2014-es évben.
21 hozzászólás

Androgeek

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

mrxten írta:
megoldható már régóta a startmenü win8 -on is...
ha teljesen használhatatlan lenne a windows mint oprendszer, akkor valszeg senki nem használná, de mivel 10 -ből 8 -an ezt használják szerintem nincs miről beszélni...

marco:

minek startmenü? megszokásból?
igen, valszeg megszokásból, de ahogyan én megszoktam a startmenüt és hiányzik nekem a win8 -ból, ugyan úgy te nem szoktad meg és ezért neked nem hiányzik

de ettől még szerintem kell bele az a rühes startmenü, mert ezt nem egy ***** mobiltelefon, és nem is fürdőszoba, hogy telecsempézzék mosolygó smiley

számomra az operációsrendszer (pc) fogalmához hozzátartozik a startmenü

szóval miért kell startmenü? miért ne kéne? mosolygó smiley
A PC fogalmának semmi köze sincs a start menühöz. A PC - Personal Computer, vagyis Személyi Számítógép. Nem látom a Start menüt. De Linuxon sem láttam Start menüt. Sőt, a DOS-ban sem.

A PC nem egyenlő a Windows-al. És van élet Windowson túl is.

válasz erre

marco

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

mrxten írta:
megoldható már régóta a startmenü win8 -on is...
ha teljesen használhatatlan lenne a windows mint oprendszer, akkor valszeg senki nem használná, de mivel 10 -ből 8 -an ezt használják szerintem nincs miről beszélni...

marco:

minek startmenü? megszokásból?
igen, valszeg megszokásból, de ahogyan én megszoktam a startmenüt és hiányzik nekem a win8 -ból, ugyan úgy te nem szoktad meg és ezért neked nem hiányzik

de ettől még szerintem kell bele az a rühes startmenü, mert ezt nem egy ***** mobiltelefon, és nem is fürdőszoba, hogy telecsempézzék mosolygó smiley

számomra az operációsrendszer (pc) fogalmához hozzátartozik a startmenü

szóval miért kell startmenü? miért ne kéne? mosolygó smiley
Használtam Windowst, az 1.0 óta minden verziót, 98-at, XP-t sokáig (évek), Vistat hónapokig, és a Win7 is húzta az egyik gépemen pár hétig.

Volt Start menü, nincs Start menü. Maximum megszokásból mondod azt hogy hiányzik, de gyakorlati haszna már réges régen nincsen. A szoftverek rendszerezésének sokkal gyorsabb és értelmesebb módjai vannak.

Az Ubuntuból már évekkel ezelőtt eltűnt a Linuxos "Start menü", először fura volt, de amikor az ember megszokta az új lehetőséget, nyilvánvaló volt, hogy bizony meg kellett lépni.

A Gnome-ban magában sincsen már ilyen menü, van akinek hiányzik, de a legtöbben már nem hiányoljuk.

Winnél is ez lesz. Ha visszahozzák a Start menüt, a legnagyobb baromságot csinálják, és visszalépnek éveket.

válasz erre

petike737

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Szerintem egy sima ki/be kapcsoló opcióval kell belerakni és késznyelvnyújtó smiley amúgy nekem is első dolgom volt a start menü berakása, egyébként meg fél perces művelet egy hasznos és ingyenes program egyik alfunkciójakéntkacsintó smiley

válasz erre

mrxten

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

megoldható már régóta a startmenü win8 -on is...
ha teljesen használhatatlan lenne a windows mint oprendszer, akkor valszeg senki nem használná, de mivel 10 -ből 8 -an ezt használják szerintem nincs miről beszélni...

marco:

minek startmenü? megszokásból?
igen, valszeg megszokásból, de ahogyan én megszoktam a startmenüt és hiányzik nekem a win8 -ból, ugyan úgy te nem szoktad meg és ezért neked nem hiányzik

de ettől még szerintem kell bele az a rühes startmenü, mert ezt nem egy ***** mobiltelefon, és nem is fürdőszoba, hogy telecsempézzék mosolygó smiley

számomra az operációsrendszer (pc) fogalmához hozzátartozik a startmenü

szóval miért kell startmenü? miért ne kéne? mosolygó smiley

válasz erre

LolZ

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

csirkee írta:
én azt mondom, hogy erre még nem készült fel a világ ahogy a win8-ra sem, ha már szinte minden 4-dik embernek tapicskolós gépe lesz, akkor tök jó lesz, nekem még mindig nem jön be, de tapicskolósnál igen
Na ez is igaz!

válasz erre

csirkee

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

én azt mondom, hogy erre még nem készült fel a világ ahogy a win8-ra sem, ha már szinte minden 4-dik embernek tapicskolós gépe lesz, akkor tök jó lesz, nekem még mindig nem jön be, de tapicskolósnál igen

válasz erre

marco

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Megint azt mondom amit az utóbbi időben, a Windows8 az eddigi legjobb Windows rendszer a Vista óta. Mert más lenni és ez dícsérendő.

A Windowst mint operációs rendszert továbbra is használhatatlannak tartom, de a megkezdett út jó. Nem kell Start menü mert minek?

válasz erre

LolZ

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

rDAVE írta:
Szerintem nem fog nagyban eltérni a 9 az eddigi winektől, pedig egy vérfrissítés ráférne az egészre. Az új "start menü" már majdnem az volt, az más kérdés, hogy kinek jön be. röhögő smiley
Pontosan!röhögő smiley Egyébként én remélem a 9-be visszahozzák a régi start menüt,plusz még azt nem értem most miért húztak bele ennyire ebbe az op. rendszer gyártásba?XP és a 7 között elég nagy különbség volt időben mégis a 7 sikerült a legjobban (szerintem).Most meg nézzük meg ezt a winfos 8-at,nem bírnak rá frissítéseket kiadni.

válasz erre

rDAVE

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Szerintem nem fog nagyban eltérni a 9 az eddigi winektől, pedig egy vérfrissítés ráférne az egészre. Az új "start menü" már majdnem az volt, az más kérdés, hogy kinek jön be. röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások