A középkori időket felvonultató RPG alkotás második, számozott folyatása a fejlesztők elmondása szerint nem szimplán egy következő részként készül. Minden olyan visszajelzést figyelembe vettek az első részre vonatkozóan, amely előre vitte érdemben ezen új epizód "hegesztését", így végeredményképpen egy sokkal grandiózusabb produktum vár majd ránk.
Külön érdekesség, hogy a játékban ismét felcsendül majd Doug Cockle jellegzetes hangja, aki olyan nevezetes "gameszkókban" is megcsillogtatta a szinkron tudását, mint a The Witcher 3, Baldur's Gate III, Alan Wake II.
A történetünk egyébként a bosszú és a brutalitás köré fonódik majd, hiszen főhősünknek félelmet nem ismerve kell végeznie egy frissen felbukkanó ellenséges lények csoportjával, akik bizony nem a vendégszeretetükről híresek. A Tails of Iron 2: Whiskers of Winter idén érkezik Playstation 4-re, Playstation 5-re, Xbox One-re, Xbox Series X/S-re, Nintendo Switch-re és PC-re. Alább - a bejelentés örömére készült - videós kedvcsináló tekinthető meg.