Az első Games Done Quick esemény, amelyet Uyama az anyja pincéjében tartott, miután internetkapcsolati problémák merültek fel az eredetileg erre az alkalomra lefoglalt Hiltonban, több mint 10 000 dollárt (jelenlegi árfolyamon 3,9 millió forint) gyűjtött a CARE nemzetközi humanitárius szervezet számára.

A legutóbbi rendezvényen, amelyet tavaly nyáron tartottak, több mint 3 millió dollár (1,1 milliárd forint) adományt gyűjtöttek össze az Orvosok Határok Nélkül szervezetnek, akik egészségügyi segítséget és katasztrófaelhárítást nyújtanak szerte a világon. Merkle 2013 óta dolgozik a Games Done Quick-nél és a következőket mondta:

Hihetetlen megtiszteltetésnek érzem, hogy Uyama rám bízta a GDQ jövőjét és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a szervezetnek az alapítása óta létrejött alapjaira építsek. Nem tartanák ott, ahol most vagyok Mike és az általa felépített csapat nélkül.

Míg korábban szállodákban, központokban tartották az eseményt, a járvány egy új korszakot hozott, a résztvevők otthonukból streamelték a tevékenységüket. Az Awesome Games Done Quick Online 2023 vasárnap kezdődött és egész héten, január 15-ig tart. Ez Uyama utolsó rendezvénye a szervezettel, aki így fogalmazott:

Mióta elindítottam a Games Done Quick-et, azt láttam, hogy egy kis önkéntes erőfeszítésből virágzó szervezetté nőtte ki magát. Nem tudom, hova megyek legközelebb, de egy dologban biztos vagyok, hogy tartok egy kis szünetet és egy nyaralást, mielőtt belevágok a következő kalandomba.