Szívesen készítenénk egy Assassin's Creedet a mai világban

2013. július 21.
3.2181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Scal profilja, adatai
Scal
"Mindig van rá lehetőség" nyilatkozta Darby McDevitt az Assassin's Creed szellemi atyja a San Diego-i Comic Conon, arra kérdésre, hogy elképzelhető-e a játék napjainkban, hiszen a legutóbbi résszel már meglehetősen közel került a huszadik századhoz a franchise ahhoz képest, hogy eredetileg egy középkori játéknak indult.

Azonban elsősorban azt kell néznünk - folytatta az író -, hogy a játékra mi afféle történelmi utazásként tekintünk.

A játék eleddig a III. Kereszteshadjárat, a Reneszánsz, valamint az Amerikai Függetlenségi Háború idején játszódott, így mára nyilvánvalóvá vált, hogy a határ pusztán a csillagos ég. A hamarosan debütáló negyedik rész pedig az 1700-as évek végére kísér el, a kalózkodás aranykorszakába.

McDevitt azt is bevallotta ő leginkább a Feudális Japán érával szemez, de a döntés természetesen nem egy emberen áll, egy II. világháborúban, vagy akár Vietnamban, Irakban, vagy a 60-as 70-es évek Amerikájában játszódó történettől sem zárkózik el. Akármi is lesz az eredmény, a játékosok elégedettek lesznek, mert minden esetben a minőségre törekszenek.

A beszámolón bemutatták a Assassin's Creed: Brahman-t is, mely egy a játékhoz kapcsolódó képregény, amely az 1800-as évek Indiájában helyezi a cselekményt, és egy új hőst is felvonultat, Arbaz Mirt.
14 hozzászólás

totyak

12 éve, 10 hónapja és 20 napja

Előbb-utóbb úgy is elfogynak azok a fontos helyek és időszakok, amikből még lehetne jó sztorit kihozni és akkor kénytelenek lesznek a mostani időkbe rakni a történetet. De a legtöbb rajongónak szerintem úgy is teljesen mindegy, lényeg, hogy AC legyen és jó legyen. Engem sem érdekelne túlzottan, ha a kedvenc játékomban drasztikus változások következnének be, ha attól még jó lenne a játék.

válasz erre

badam10

12 éve, 10 hónapja és 20 napja

Nem kell!röhögő smiley
Ha ez bekövetkezne értelmét vesztené az eredeti játék!

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Assassin's Creed IV: Black Flag
15.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
Comic Con 2013
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaM.O.R.P.H. profilja