Ötmillió Red Dead Redemption, közel négyszer ennyi eladott GTA IV

2010. június 09.
2.6181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Take Two legfrissebb üzleti jelentéséből nem csak az derült ki, hogy csúszni fog a komoly átformáláson átesett Max Payne 3, illetve, hogy milyen játékokra számíthatunk tőlük az idei esztendőben, lévén a csapat elhintette, hogy a két legnagyobb sikercímükből, avagy a Red Dead Redemptionből, illetve a negyedik Grand Theft Auto epizódból hány példány talált gazdára ezidáig.
 

Kezdjük talán a friss üdvöskével, avagy a vadnyugati kalanddal, amely elképesztő, 5 millió eladott példánnyal büszkélkedhet már most.

A történet érdekessége - aki nem tudná -, hogy a játék május 21-én jelent meg Európában, míg három nappal korábban a tengerentúlon, tehát alig három hete van a piacon, és rögtön 5 millióan vitték haza otthonaikba a Red Dead Redemption dobozkáit, ami egy rendkívüli teljesítménynek nevezhető. Hasonlóan szépeket mondhatunk az immáron két évvel ezelőtt megjelent GTA IV-ről is, amelyről kiderült, hogy közel 20 millió példány talált gazdára belőle a megjelenés óta. A Take Two emberei ugyanakkor csak az Xbox 360-as és a PlayStation 3-as dobozkákat számolták össze nekünk, amelyekből pontosan 17 milliós adatot közöltek számunkra, tehát erre a két platformra ennyi dobozka fogyott, ha viszont hozzávesszük a PC-s eladásokat, talán nem áll messze a valóságtól a közel 20 milliós érték sem. Feltételezzük, hogy nem lesz meglepő, ha a jövőben mindkét alkotás folytatást kap...
Red Dead Redemptionből, illetve a negyedik Grand Theft Auto epizódból hány példány talált gazdára ezidáig.'>
15 hozzászólás

hexhun

16 éve, 4 hónapja és 1 napja

Ekkora eladás után igazán rászánhatnának 1-2 hónapot a Red Dead átportolására PC-re szomorú smiley jó lenen gépen nagyon

válasz erre

skyman

16 éve, 4 hónapja és 1 napja

Nem hittem volna hogy már ennyit eladtak belőle.röhögő smiley
Szép számok az biztosröhögő smiley

válasz erre

Shade

16 éve, 4 hónapja és 1 napja

A Red Dead jön pcre is?

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Red Dead Redemption
20.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja