Néhány szerencsés játékos már hozzájutott a Steam Machine-hez

2013. december 15.
2.5781
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
Mint arról már korábban beszámoltunk, háromszáz szerencsés Steam felhasználónak már most, az év vége előtt lehetősége nyílik a Valve új platformjának kipróbálására, az egyik játékos pedig volt olyan kedves, hogy egy videó formájában velünk is megosztotta első élményeit.
 

Corey Nelson azon szerencsés játékosok közé tartozik, akikhez már most eljutott a Steam Machine prototípusa, egy videó keretein belül pedig most mi is szemügyre vehetjük az eszközt és a hozzá tartozó kontrollert.

#tv#

Nelson nem sokkal ezután egy második felvételt is közzétett, amelyen a rendszer betöltését, a felhasználói interfészt, valamint a Don't Starve című játék működését láthatjuk. Nehéz pontosan megfogalmazni, hogy mi is a Steam Machine, hiszen hardvereit tekintve egyszerű PC (a boltban bárki megvásárolhatja ugyanezeket az alkatrészeket), minden más tekintetben viszont inkább a konzolokhoz hasonlít, a platform előnyeit ugyanis a nagyképernyős televízió előtt ülve, kontrollerrel a kezünkben élvezhetjük leginkább.
13 hozzászólás

fantis6

12 éve, 2 hónapja és 26 napja

inkább már rendes pc, vagy konol

válasz erre

DaNyEE

12 éve, 6 hónapja és 3 napja

Szerintem maradok a PC-nél. Tetszik, csak nem éri meg.

válasz erre

Benny Ray

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

totyak írta:
Nem értem minek keveritek ide úgy általában a konzolokat. Soha nem mondtam, hogy egy Xbox, vagy PS értelmetlen. Kifejezetten a Steambox-ra írtam, hogy nem értem minek készült. A két említett konzolnál tiszta sor, hogy készülnek rájuk exkluzív játékok, amikért érdemes megvenni, illetve megjelennek rájuk azok is, amik általában PC-re. A Steambox annyit csinál, hogy amit eddig a PC-den játszottál, azt most beletették egy konzolnak álcázott pc-be és mindenki örül, mert kényelmesen játszhat. Rendben, akkor vegyétek meg 1500 dollárét, holott fele annyiért vehettek egy olyan pc-t, amin ugyanezt megtehetitek, szintén kényelmesen a kanapéról játszhattok, ha akartok, de még egyéb feladatokra is használhatjátok, ha kedvetek tartja. De tényleg, megéri azt a plusz 100ezret, hogy ne kelljen 3 percet várnod mire elindulnak a szükséges programok a pc-n.
Szerinted meg fognak itt állni ugye? Nyakam merem rá tenni, hogy felhő alapú játékokat fog a Steambox futtatni, abban van a jövő. Nem ez a generáció, bár még azt sem zárnám ki. Minek megvenned a játékot, meg leszedni a gépedre, ha steamelni is tudod? Nem hülye a Valve sem, hogy ~15 év késéssel ugyan azt hozza ki, mint a másik 2 nagy konkurens. De ha csak a spéci Steam leárazásokra gondolok, amik majd csak Stemboxon lesz elérhető, már akkor sokan elgondolkodnak egy permanens -10% offon...

Ez még csak az én gyenge agyam szüleménye, mit találhatnak ki vajon a nagymenők odabent...

válasz erre

Reeper

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

Azért kiprobálnám így is a Steames játékokat mosolygó smiley)

válasz erre

LolZ

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

Még jó gyorsan össze rakták az egészet.Mondjuk nem kelett hozzá nagy tehetség (pont azért amit totyak írt),max a kontroller készítéséhez kellett valami idő.

válasz erre

kpal

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

5t3v3nk3 írta:
Tetszik az a faláda... De a gép se rossz..röhögő smiley
olyan Indiana jones-osröhögő smiley

válasz erre

kpal

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

totyak írta:
Nem értem minek keveritek ide úgy általában a konzolokat. Soha nem mondtam, hogy egy Xbox, vagy PS értelmetlen. Kifejezetten a Steambox-ra írtam, hogy nem értem minek készült. A két említett konzolnál tiszta sor, hogy készülnek rájuk exkluzív játékok, amikért érdemes megvenni, illetve megjelennek rájuk azok is, amik általában PC-re. A Steambox annyit csinál, hogy amit eddig a PC-den játszottál, azt most beletették egy konzolnak álcázott pc-be és mindenki örül, mert kényelmesen játszhat. Rendben, akkor vegyétek meg 1500 dollárét, holott fele annyiért vehettek egy olyan pc-t, amin ugyanezt megtehetitek, szintén kényelmesen a kanapéról játszhattok, ha akartok, de még egyéb feladatokra is használhatjátok, ha kedvetek tartja. De tényleg, megéri azt a plusz 100ezret, hogy ne kelljen 3 percet várnod mire elindulnak a szükséges programok a pc-n.
+1 Én is maradok az asztalinál azt is simán rátolom a plazmára , persze megértem hogy a konzolféle bizniszből nem akarnak kimaradni ők sem.

válasz erre

totyak

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

Nem értem minek keveritek ide úgy általában a konzolokat. Soha nem mondtam, hogy egy Xbox, vagy PS értelmetlen. Kifejezetten a Steambox-ra írtam, hogy nem értem minek készült. A két említett konzolnál tiszta sor, hogy készülnek rájuk exkluzív játékok, amikért érdemes megvenni, illetve megjelennek rájuk azok is, amik általában PC-re. A Steambox annyit csinál, hogy amit eddig a PC-den játszottál, azt most beletették egy konzolnak álcázott pc-be és mindenki örül, mert kényelmesen játszhat. Rendben, akkor vegyétek meg 1500 dollárét, holott fele annyiért vehettek egy olyan pc-t, amin ugyanezt megtehetitek, szintén kényelmesen a kanapéról játszhattok, ha akartok, de még egyéb feladatokra is használhatjátok, ha kedvetek tartja. De tényleg, megéri azt a plusz 100ezret, hogy ne kelljen 3 percet várnod mire elindulnak a szükséges programok a pc-n.

válasz erre

Benny Ray

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

totyak írta:
Nem akarok kötekedni, de a konzoloknak már rég nincs meg az az előnye a pc-vel szemben, hogy nagy képernyős televízió előtt ülve, kontrollerrel a kézben, kényelmesen lehet játszani. Bármelyik pc játékos elérheti ugyan azt kb. 6-7 ezer forintból. Már az előző hírnél is értetlenkedtem, hogy ez a Steambox miért is jó és a kérdés továbbra is megmaradt bennem.
Egyetértek BGYI-vel, ez a gép csakis kizárólag JÁTÉKRA készült, nem fogsz ****akodni más programok futtatásával, nem fogsz rajta képet szerkeszteni, wordben pötyögni, csak játszani. Erre lett kitalálva, szemben a PC-vel. Ha meg gamer PC-t veszel hasonló teljesítménnyel, annál konzolt olcsóbban kapsz, szóval van érv a konzolok mellett, csak maximum te nem látod, az meg ugye nem a konzolgyártók hibája...

válasz erre

BGYI

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

totyak írta:
Nem akarok kötekedni, de a konzoloknak már rég nincs meg az az előnye a pc-vel szemben, hogy nagy képernyős televízió előtt ülve, kontrollerrel a kézben, kényelmesen lehet játszani. Bármelyik pc játékos elérheti ugyan azt kb. 6-7 ezer forintból. Már az előző hírnél is értetlenkedtem, hogy ez a Steambox miért is jó és a kérdés továbbra is megmaradt bennem.
Ahogy én látom, te már a konzol, mint olyan létjogát se érted. Én sem vagyok konzolos, de aki ezt szereti, mért ne adnánk meg neki a lehetőséget. A stemabox meg egy kellemes hibridnek néz ki, ahol megtarthatod a már meglévő PC-s címeidet, kapsz egy végre tényleg innovatív (és nekem a meglévőknél szimpatikusabb) kontrollert és tényleg kanapés játékra tervezték.

Nekem itt csak azzal van bajom, hogy minden nyertest az USAból válogattak...már megint

válasz erre

marco

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

totyak írta:
Nem akarok kötekedni, de a konzoloknak már rég nincs meg az az előnye a pc-vel szemben, hogy nagy képernyős televízió előtt ülve, kontrollerrel a kézben, kényelmesen lehet játszani. Bármelyik pc játékos elérheti ugyan azt kb. 6-7 ezer forintból. Már az előző hírnél is értetlenkedtem, hogy ez a Steambox miért is jó és a kérdés továbbra is megmaradt bennem.
Mert casualeknek tök egyszerű.

válasz erre

totyak

12 éve, 6 hónapja és 5 napja

Nem akarok kötekedni, de a konzoloknak már rég nincs meg az az előnye a pc-vel szemben, hogy nagy képernyős televízió előtt ülve, kontrollerrel a kézben, kényelmesen lehet játszani. Bármelyik pc játékos elérheti ugyan azt kb. 6-7 ezer forintból. Már az előző hírnél is értetlenkedtem, hogy ez a Steambox miért is jó és a kérdés továbbra is megmaradt bennem.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
bekecs profiljarDAVE profiljaBotyi profiljaManiac profilja