Négy új BlackBerry készülék érkezik a közeljövőben

2013. szeptember 22.
2.2831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az elmúlt pár napban igen sokat szerepelt a sajtóban a kanadai BlackBerry, hiszen hivatalosan is bemutatták legújabb zászlóshajójukat, valamint a BlackBerry Messenger is bekopogtatott a legnépszerűbb platformoknál.
 

Sajnos egy nem túl vidám hírt is közölt a vállalat, mely szerint 4500 munkahelyet szüntetnek meg és ismét komoly átszervezésbe kezdenek. Erre a nem túl rózsás pénzügyi helyzet ad okot, ugyanakkor mindent megtesznek, hogy kilábaljanak a gödörből.

A pénzügyi jelentések kapcsán került elő a vállalat közeljövőben esedékes telefonjainak száma és célközönsége. Négy készülék egészen biztosan érkezik 2014 első felében, persze csúszások és régiós eltérések elképzelhetőek lesznek, de ha valóban előre akarnak lépni, akkor minden erejükkel a határidők betartásán lesznek.

A négy készülék közül kettő a felsőkategóriában próbál szerencsét, míg a másik kettő a belépőkategóriát fogja képviselni. Azt is elárulták, hogy két készülék a vállalati felhasználást fogja előtérbe helyezni, míg a másik kettő a hétköznapi feladatok ellátására lesz optimalizálva. A mai világban természetesen nehéz így elkülöníteni a telefonokat, ezért nem kell tartanunk attól, hogy nem felelne meg egyszerű igényeinknek az a készülék, melyről a BB azt állítja, hogy a vállalati szféra számára készült. Sokak nagy örömére kiderült az is, hogy teljes érintőképernyős és qwerty billentyűzettel szerelt modellek is lesznek az új termékek között.

Pontos dátumok és specifikációk még nincsenek, de valószínűleg sorra érkezni fognak a kiszivárgott információk.
17 hozzászólás

juhaszandor

12 éve, 9 hónapja és 4 napja

Még ha hatról kettőre is csökken, azért jó tudni, hogy nem mennek még csődbe.

válasz erre

Matteo_GS

12 éve, 9 hónapja és 4 napja

Olvasom az eredeti sajtóközleményt, és nekem nem ez jön le belőle, hogy 2014 első felében 4 új készülék jön.
Épp ellenkezőleg, 6-ról 4 db-ra csökken a készülék-portfólió, a Z10 bemegy entry-level szintre, és Z30 lesz az új flagship. 2 touch model és 2 qwerty-s modell marad.

Entry-level: Z10 és Q5
Flagship: Z30 és Q10

Mivel a működési kiadásokat 50%-kal akarják csökkenteni, ezért képtelenségnek tartom a 4 új készülék bejelentését.

Továbbá, nem elhanyagolgató a tény, miszerint befejezik a mainstream vizeken történő harcot, marad az enterprise és prosumer szegmens, ami behatárolja a növekedést; lényegében visszaszerzésről van szó, aminek kezdete a BES-licencek számának növekedése.

Nálam sokkal borúlátóbbak erre azt mondják, hogy ez a vég kezdete.

válasz erre

LolZ

12 éve, 9 hónapja és 4 napja

Szerintem ezeknek is meglesz a helye a piacon.Sőt..röhögő smiley

válasz erre

1000feri

12 éve, 9 hónapja és 4 napja

Maradok a Samsung mellett...

válasz erre

Ravor

12 éve, 9 hónapja és 4 napja

Érdekes, kíváncsi leszek a további fejleményekre és arra, hogy mennyire lesznek siker mobilok ezek a piacon!

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaManiac profilja