Mortal Kombat X: a PC-sek nem kapnak sem Xenomorfot, sem Bőrpofát

2016. január 21.
5.7031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Szomorú és egyben érthetetlen híreket közölt a Netherrealm Studios csapata a PC-s rajongókkal, akiket már azzal elkeserítettek tegnap, hogy a Mortal Kombat XL címre keresztelt komplett kiadást kizárólag konzolokra hozzák majd el.
 

Ez azonban még csak a langyos zuhany volt, a legfrissebb hírek alapján ugyanis az igazi hideg zuhanyt az jelenti, hogy a rajongók nem csak ehhez a csomaghoz nem juthatnak hozzá számítógépeken, hanem magához a Kombat Pack 2-höz sem.

Igen, jól hallottátok, ha PC-n szerettek bunyózni, akkor kénytelenek lesztek lemondani többek között az Alien filmek gonoszáról és a Texasi láncfűrészes mészárosról is. Hogy miért? Tyler Lansdown szerint azért, mert a játék PC-s bázisa túl kicsi ahhoz, hogy megérje nekik a fáradtságot és a befektetett munkát, így inkább neki sem állnak a Kombat Pack 2 portolásának.
már azzal elkeserítettek tegnap, hogy a Mortal Kombat XL címre keresztelt komplett kiadást kizárólag konzolokra hozzák majd el.'>
17 hozzászólás

1000feri

10 éve, 2 hónapja és 20 napja

" A játék PC-s bázisa túl kicsi " -itt élnek ezek????????

válasz erre

wegh

10 éve, 2 hónapja és 20 napja

Csak hogy szépen és kultúráltan fejezzem ki magamat: a ****************! Szebben sajnos nem lehet ezt kifejezni, sajnálom. (eredetileg a *ok helyén nagyon csúnya dolgok voltak röhögő smiley )

válasz erre

Imperator

10 éve, 2 hónapja és 20 napja

Én meg szépen elküldöm őket a jó édes anyukájukba. Mégegyszer mondom, b*sszák meg. Oké, nem jön a komplett kiadás pc-re, elfogadom. De hogy sz*ros négy karaktert nem képesek átportolni, mert jajj az nekik nem éri meg, az már pofátlanság. Kicsi a PC-s bázis? Hmmm... MK9 PC-n ízig-vérig konzolport volt, a motor sz*r volt, olyan szép fps dropok voltak, hogy néha játszhatatlan volt. A multi laggolt, soha egyszer nem tudtam úgy játszani hogy az élvezhető legyen. Most itt az X, ami mit is nyújt PC-n? FPS drop, laggoló multi. Már bocsánat, de ha ti kedves fejlesztők nagy ívben sz*rtok arra, hogy a játékotok játszható legyen PC-n, akkor ne csodálkozzatok hogy senki nem veszi PC-re. Nem a játékosokbázis kicsi, hanem a tudásotok egy rendes PC portra. Ne csodálkozzatok, ha ezek után csak warezolnak.

válasz erre

kumar007

10 éve, 2 hónapja és 20 napja

OMG!! Mi ez?? Hogy hogy nem kapunk? Miért nem kapunk? Most már télleg kezdem azt hinni minden a pénzről szól..Eddig mindent meg kellet venni hozzá..Ez után emberenként minden kell venni hozzá -_-

válasz erre

sarakrael

10 éve, 2 hónapja és 20 napja

Nem kicsit kicseszés ez a PC-sekkel.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Mortal Kombat X
12.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaMaryRichard profiljamarco profiljarDAVE profiljawiiliam profilja