Modern Warfare 2: Oroszországban betiltva, háborognak a játékosok

2009. november 16.
3.0681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ahogyan arra számítani lehetett már a múltban, hiába jelenik meg a Modern Warfare 2, a botrányok és a különböző konfliktusok nem maradnak ezzel annyiban.
 

És milyen igaza lett azoknak a fanatikusoknak, akik így vélekedtek, hiszen friss hírek szerint a játék - megjelenése után - betiltásra került Oroszországban, egy igazán kellemetlen indok miatt. Akinek már birtokában van az alkotás, az bizonyára tudhatja, hogy találkozhatunk benne oroszokkal, sőt, egy orosz pályával is, ahol még talán egy más nemzet szülötte számára is durva dolgok történnek meg.

A mindenben háborús indokot kereső oroszok pedig természetesen azonnal - valahol teljesen jogosan - felemelték a hangjukat, és azonnal betiltották a Modern Warfare 2 konzolos verzióit az országban, mivel azok szerintük terroristaként tüntetik fel őket, és csak növelhetik az orosz-amerikai konfliktust. A konzolos változatok tehát kivétel nélkül visszahívásra kerültek a boltokból, a PC-s dobozok azonban szerencsére maradtak, de csak és kizárólag azért, mert az Infinity Ward egy nagyon gyors patch keretein belül, tulajdonképpen megvágta játékát.

Egyelőre nem tudni, hogy a többi változat mikor kerül vissza a polcokra, az biztos, hogy csak és kizárólag vágott verzióban lehet majd szert tenni rájuk, már ha az orosz játékosoknak nem vette el a kedvét ez a kellemetlenség, valamint az, hogy több ilyen nemzetiségű gamer portál is elég rossz színben tüntette fel a Modern Warfare 2-t (egyesek szerint csak megmondták az igazat), így mindenképpen várjuk a továbbiakat, hiszen hiába nagy a kalózkodás Oroszországban, a második Modern Warfare-nak ott is kaphatónak kell lennie. Várjuk a továbbiakat a témával kapcsolatban!
16 hozzászólás

Raiden

16 éve, 11 hónapja és 10 napja

Yoyo írta:
Azért tényleg durva, ahogy az oroszokat beállítják a játékban..
Az lehet,de az is durva ha ennyire komolyan vesznek egy játékot.A valóságban még durvább dolgokat tettek, a 2.-ik világháborúban Németországban meleg szívvel ajánlom mindenkinek a témáról megjelent doku filmeket stb..Azon persze nem hördült fel senki.szomorú smiley

válasz erre

Yoyo

16 éve, 11 hónapja és 10 napja

Azért tényleg durva, ahogy az oroszokat beállítják a játékban..

válasz erre

Raiden

16 éve, 11 hónapja és 10 napja

Elnézést,de ez már baromság...A GTA-t meg betiltják Amerikában mert azt sugallja hogy nincs közbiztonság?
Hehe...meglepődött smiley

válasz erre

Raiden

16 éve, 11 hónapja és 10 napja

Ez az orosz(Szovjet) mentalitás...nyelvnyújtó smiley Tiltsuk be,pusztítsuk el,cenzúrázzuk,és nincs probléma..Az orosz demokrácia iskolapélda minden álca alatt fejlődő diktatúra számára,így kell ezt csinálni gyerekek.meglepődött smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja