Michael Biehn: Nem vicces a Colonial Marines

2013. július 27.
3.8251
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Scal profilja, adatai
Scal
Meglepő kijelentést tett a napokban Michael Biehn, aki Hicks tizedes bőrébe bújhatott vissza, a Gearbox Software legutóbbi Alien univerzumában játszódó FPS-ben, az Aliens: Colonial Marines-ben.
 

Biehn úgy nyilatkozott száraz meló volt az egész, és egyáltalán nem szórakozott jól, hogy újra bele kellett bújnia egyik legismertebb szerepébe.

Biehn hozzátette:
Mindig is úgy gondoltam azok az emberek, akik filmeket, tévésorozatokat, vagy éppen játékokat készítenek, kreatív és innovatív figurák, de úgy látszik vannak olyanok is, akik csupán minél előbb kész akarnak lenni a melóval, és a végére akarnak érni az adott projectnek. Úgy gondolják pusztán azért, mert valami már nevet szerzett magának, jelen esetben egy majdnem harminc éves film, vagy mert leszerződtetnek egy ismertebb nevet már meg se kell erőltessék magukat. A Gearbox csapatával sajnos ez a helyzet.

Ugyanakkor hozzátette, figyeljék meg mennyire más hangulata lett a Far Cry 3: Blood Dragonnak, amit a Ubisofttal készített, és ahol a cyborg főhős hangját, Rex Power Colt őrmester hangját kölcsönzi.
Aliens: Colonial Marines-ben.'>
19 hozzászólás

Scal

12 éve, 11 hónapja és 5 napja

marco írta:
Továbbra is tartom, hogy nekem tetszik ez a játék. Nem fullextra, de tetszik.
én Biehn helyében annak is örültem volna, hogy egyáltalán visszahívtak röhögő smiley

válasz erre

Tibee984

12 éve, 11 hónapja és 5 napja

Hicksnek azért van bekötve a szeme mert itt már utaltak Rex Power Coltra nyelvnyújtó smiley röhögő smiley

válasz erre

Tibee984

12 éve, 11 hónapja és 5 napja

marco írta:
Továbbra is tartom, hogy nekem tetszik ez a játék. Nem fullextra, de tetszik.
Végre nem vagyok egyedül mosolygó smiley

válasz erre

totyak

12 éve, 11 hónapja és 5 napja

Ez gondolom valami régebbi nyilatkozat lehet, mert már az Alien játék is a boltokban van egy ideje, meg ugye a Far Cry is.

válasz erre

marco

12 éve, 11 hónapja és 5 napja

Továbbra is tartom, hogy nekem tetszik ez a játék. Nem fullextra, de tetszik.

válasz erre

Tibee984

12 éve, 11 hónapja és 5 napja

A Blood Dragon-ba nagy szövegeket adtak a szájába röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 11 hónapja és 5 napja

Hát ez nem új jelenség. Régóta vannak ilyen "legyünk túl rajta gyorsan" játékok.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Aliens: Colonial Marines
10.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások