Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mobil eszközökön elérhető Highwater címen futó alkotás elég nagy sikernek örvendett, így nem is volt kérdéses, hogy a különleges történettel és játékmenettel bíró játék konzolokra és PC-re is ellátogat, így a mai nap folyamán már minden platformon elérhető a "gameszkó". A történet szerint pár kalandor útnak indul a vízzel elárasztott városkában, ahol mindenféle veszély leselkedik rájuk, így a túlélés minden mozzanatuk során egyre nehezebb lesz majd. A gameplay terén egy körökre osztott harcrendszert kapunk, amelyhez puzzle elemek is társulnak. Magát a világot teljesen szabadon ragadhatjuk kezünkbe és idővel bármerre elbarangolhatunk, amíg a szemünk ellát. Érdemes lesz azonban vigyázni, mert olykor egy békésnek tűnő helyszín sok ellenséget zúdíthat a nyakunkba!
Akár azok számára akik még nem találkoztak ezen produktummal, akár olyan felhasználók részére is érdekes lehet a Highwater, akik már javában kipróbálták akár Android akár iOS eszközeiken. A mai nappal kezdődően tehát Playstation 4-en, Playstation 5-ön, Nintendo Switch-en, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en és PC-n is elérhetővé vált a Demagog Studios legújabb „gyermeke”. A végére pedig hagytunk nektek egy kedvcsináló videót is!
fighterlaci
1 éve, 10 hónapja és 5 napjaPofás de ezek a mobilról érkező játékok sosem valami combosak.
petrovicsz
1 éve, 10 hónapja és 4 napjaJópofa, de egy ötszázasnál többet nem adnék érte. 😄
muki
1 éve, 10 hónapja és 4 napjaCuki.