Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Véget ért a hosszú várakozás, a Grounded, az Obsidian Entertainment multiplayer túlélős FPS játéka hamarosan végre kilép az Early Access fázisból, már nem is kell rá sokat várnunk és érkezik a végleges, 1.0-s verzió. A játékban first person nézetben, a társainkkal közösen, együtt kell túlélnünk a különféle "óriási" bogarak, rovarok támadását, mivel valamilyen rejtélyes oknál fogva a karaktereink összezsugorodtak.
Természetesen nem fogunk az udvar közepén álldogálni védtelenül, bázisokat építhetünk, különféle fegyvereket, eszközöket, páncélokat készíthetünk magunknak, miközben felfedezzük a hátsó udvar sötét titkait.
A végleges kiadás tartalmazza majd mind a 12, az Early Access során már megjelent frissítést, viszont a játékosok a teljes sztori kampányt végigjátszhatják majd. Végre kiderül, hogy a főszereplő tinédzserek hogyan is zsugorodtak össze, hogyan is kerültek az ominózus udvarra, továbbá a háttérben munkálkodó őrült tudós is színre lép végre.
A Grounded szeptember 27-én érkezik Xbox One, Xbox Series konzolokra és PC-s platformokra, szóval mindenképpen érdemes lesz összetrombitálni a barátokat egy kis bogárirtásra.
patrik94
3 éve, 5 hónapja és 2 heteImádtam az alapot adó filmet (sőt a többi rész sem volt rossz), nekem ez nagyon várós! 🙂
vape
3 éve, 5 hónapja és 2 heteRemélem, jó lesz.. Az alapanyag rohadt jó,de a kivitelezés nekem kicsit olyan kétséges…
muki
3 éve, 5 hónapja és 2 heteTökéletes lesz a hűvös őszi napokra! Már nagyon várom!
mobydick
3 éve, 5 hónapja és 2 heteMeglátjuk milyen lesz.
ronalddo
3 éve, 5 hónapja és 2 heteAdig már fél lábon is kibírjuk. 🙂