Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A FromSoftware (Elden Ring, Dark Souls) anyavállalata, a Kadokawa megerősítette, hogy szándéknyilatkozatot kapott a Sony-tól a vállalat felvásárlására, amely így egy rakás anime- és mangamárkát is magában foglalna. A hét elején a Reuters két, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a Sony és a Kadokawa között folyamatban vannak a tárgyalások. Most utóbbi közölte, hogy nem jelentették be, de tényleg kaptak szándéknyilatkozatot a társaság részvényeinek megvásárlására.
Egyelőre nem született döntés, de ha a jövőben „olyan tények merülnek fel, amelyeket be kell jelenteni, időben és megfelelő módon megtesszük”. Szóval a részleteket még várhatjuk, mindenesetre a Kadokawa részvényeinek árfolyama a felvásárlás hírére megugrott és 23%-os emelkedéssel minden idők legmagasabb értékét érte el.
ronalddo
1 éve, 1 hónapja és 3 heteVisszavágó az Activisionért. 😄
fighterlaci
1 éve, 1 hónapja és 3 heteÉn nem igazán örülök hogy kiadók ennyire „elkelnek”. Beszűkül a platformlista rögtön.
hentes
1 éve, 1 hónapja és 3 heteJöjjenek csak, jó kézben lesznek! 🙂
patrik94
1 éve, 1 hónapja és 3 heteMaximálisan egyetértek.