Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a szokásosnál kisebb kiegészítőként érkezik a The War Within a World of Warcrafthoz, a Blizzard azonban úgy döntött, hogy mégis megadja a módját a premiernek, amit összekötött a 20 éves évfordulóval, így pedig már volt értelme egy gyűjtői kiadásnak. Merthogy bemutatkozott a World of Warcraft: The War Within Collector's Edition, ami kapaszkodjatok meg, 180 dollárba kerül majd - ez közel 70 ezer forint -, de erősen limitált példányszámban érkezik, sőt csak a Blizzard Gear Store-ból lesz megvásárolható, a pénzünkért cserébe pedig kapunk néhány szuper extrát.
A dobozka fő attrakciója egy a WoW 20 éves évfordulójára készült Gryphon Rider szobrocska, egy gyűjtői kitűző, egy rengeteg lexikális tudást is tartalmazó művészeti könyv, valamint egy sor digitális extra, mint például a 70-es szintű boost funkció, a 30 napos extra játékidő, a 3 napos korai hozzáférés, vagy többek között a Stormrider skin.
vape
1 éve, 9 hónapja és 18 órájaDe olcsó. 😄
zender
1 éve, 9 hónapja és 10 órájaFura látni hogy ebben a digitális világabn még vannak azért ilyenek is. 🙂
epa8013
1 éve, 8 hónapja és 1 heteÜdv!
Sajnos csak a lényegről nem írtatok. Ha az USA geas store-ból rendeljük meg, akkor a játék 180 USD és magyarországra további +181 USD a szállítás!! (össz: 361 USD) Ha viszont a Blizzard EU store-ból próbálom megrendelni a termék ára már 200 EUR + 99 EUR szállítás. 🙂 Igen, nem hiba, nem elírás 299 EUR-ért vehet magának valaki CE-t magyarországon. Eddig mindegyik CE megvan, a legutolsó ára szállítással 150 EUR volt, ez most duplája… Kár, hogy ilyen pénzéhes lett a Blizz, ennyire azért már nem vagyok bolond, szóval hajrá mindenki, az én CE-m is megvehető lett tőlük. 🙂
fighterlaci
1 éve, 8 hónapja és 1 heteSajnos várható volt, hogy ha a Microsofthoz kerül, jönnek az őrületek…