Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ismét megmutatta magát mozgás közben az Avalanche Software varázslós RPG játéka, a Hogwarts Legacy, a háromnegyed órás anyagban a fejlesztők a karakterkészítéstől, a küldetésektől kezdve a varázslatokig rengeteg dologra kitértek. Az Avalanche Software a tegnapi bejelentés után egy masszív gameplay anyaggal érkezett, ami a Hogwarts Legacy számos eleméről lerántotta a leplet. Ahogyan azt már megszokhattuk a szerepjátékoktól, karakterünk bőrszínét, hangját, hajviseletét is teljesen testre szabhatjuk, a Potter-fanok természetesen hordhatnak szemüveget is.
A fejlesztők a PlayStationös kezelőfelületet is megmutatták, kiderült, hogy a jobb alsó sarokba kerülnek majd a betárazott varázslataink, bal oldalt lesz a minitérkép, az életerőnk csíkja és a gyógyital számlálója pedig a jobb oldalra került. A dialógusrendszert is felfedték nekünk, előre meghatározott válaszlehetőségekkel befolyásolhatjuk majd a beszélgetésünket.
A tanulmányok fontos részét képezik majd a játéknak, opcionális küldetések során tudunk majd új varázsigékre szert tenni, a varázslópárbajok során pedig nagy szerepet kapnak majd a hárítások és az ellencsapások. A Hogwarts Legacy 2023. február 10-én érkezik PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch-re.
mordorer
3 éve, 2 hónapja és 4 napjaAhh de nagyon várom már.
petrovicsz
3 éve, 2 hónapja és 4 napjaEz de nagyon fasza lesz!! 😮
muki
3 éve, 2 hónapja és 4 napjaIszonyat királyul néz ki! 😮 Gépigény gondolom horror lesz. 😄
hentes
3 éve, 2 hónapja és 4 napjaBár az erőltetett néger csávót nagyon nem értem benne, de tény hogy a játék baromi jól néz ki, biztos vevő leszek.
ronalddo
3 éve, 2 hónapja és 4 napjaNem vagyok nagy HP fán de ez a játék rohadt jó lesz!
fighterlaci
3 éve, 2 hónapja és 4 napjaGrafika nagyon toppon van!
patrik94
3 éve, 2 hónapja és 3 napjaRitkán vagyok úgy bemutató anyaggal, hogy még nézni is öröm, de ezt az volt. 🙂