A programba közvetlenül beépített Cerberus Network ezt ugye nagyon könnyen lehetővé teszi, éppen emiatt nem kizártak a havonta érkező DLC-k sem. Ha így is lesz, a februárt már letudhatja a BioWare, lévén játékukhoz egy ilyen bővítmény lát napvilágot a mai nap folyamán, méghozzá teljesen ingyenesen.
A csomagocska tartalma kimerül egy vadonatúj páncélban, illetve fegyverben, de ajándék lónak ne nézzük a fogát, lássuk inkább közelebbről a két újdonságot. A vért a Cerberus Assault Armor névre hallgat, amely egy kifejezetten a rohamosztagosoknak lett kitalálva, viselésével pedig olyan harcokat is túlélhetünk, amelyet normál esetben nem. A páncél 10 százalékkal növeli az életerőt, a pajzs erejét, illetve a nehéz fegyver lőszerkészletét is. A mini-expanzióban megtalálható fegyver az M-22a Eviscerator Shotgun névre hallgat, érdekessége pedig, hogy más hasonló csettegőkhöz képest ez nagy távolságokban is hatékony, illetve páncéltörő képességekkel is rendelkezik. Ha érdekel a BioWare kis figyelmessége, csak indítsd el a játékot, és hagyd, hogy lecsordogáljon az ingyenes DLC.