Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Minnmaxnak nemrégiben adott interjújában Bret Robbins, a Sledgehammer Games egykori kreatív igazgatója két olyan projektről beszélt, amely távozása előtt már fejlesztés alatt állt, de soha nem látott napvilágot, az egyik a Call of Duty: Advanced Warfare 2 volt. Az első Advanced Warfare, amely a Sledgehammer debütáló címe volt, 2014-ben jelent meg és ezt követően a csapat gyorsan nekilátott a folytatásnak. Robbins elmondta, hogy még egy demót és egy prototípust is készítettek, de végül fordult a kocka, a projektet félretették és a Sledgehammer elkezdte fejleszteni azt, ami végül a 2017-es Call of Duty: WWII lett.
Elismerte, hogy volt némi vezetői nyomás az Activisionnél, hogy egy régebbi stílusú hadviselésre váltsanak, de, mint kifejtette, amikor a csapat elé vitték, sok fejlesztő érdeklődött az ötlet iránt, hogy visszatérjenek a második világháború időszakába. Robbins örül neki, hogy végül megcsinálták a WWII-t, de úgy érzi, hogy az „Advanced Warfare 2 is fantasztikus lett volna”.
Robbins 2018-ban hagyta el a Sledgehammer Gamest, hogy megalapítsa az Ascendant Studiost, amely jelenleg az Immortals of Aveum nevű fantasy FPS-en dolgozik, amelyet a tavalyi Game Awards-on lepleztek le. Ezt részben a Call of Duty ihlette, Robbins ugyanis először akkor találta ki, amikor a CoD egyik filmszerű akciójelenetét nézegette.
patrik94
3 éve, 2 hónapja és 3 napjaHát a WWII sem lett valami hűha, nem tudom milyen lett volna ez.
vape
3 éve, 2 hónapja és 3 napjaHát kár érte. 🙁 Kíváncsi lennék milyen lett volna.
ronalddo
3 éve, 2 hónapja és 3 napjaDe kár hogy nem láthattuk. 🙁
mordorer
3 éve, 2 hónapja és 2 napjaMindig szar olvasni olyanról ami tudod hogy tök jó lehetett volna, már használható volt, mégis törölték. 🙁
fighterlaci
3 éve, 2 hónapja és 2 napjaJül beáldozták egy rohadt szar epizód miatt.