Man vs. Wild: Új képek a játékról

2010. június 22.
4.2081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A Discovery Channel televíziós csatorna Man vs.
 

Wild című sorozata alapján készült játék egy igazi túlélő program, amely számos kalandot és izgalmat kínál a felhasználók számára. A szerepjáték stílusú program öt hiteles szituációt tartalmaz Bear Grylls főszereplésével, a szériából már jól ismert túlélési szakértővel. Az alkotás Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és Nintedno Wii-re fog megjelenni 2010 harmadik negyedévében. A Mn vs. Wild-ban a játékosoknak extrém körülmények között kell bizonyítaniuk, hogy képesek a "jég hátán" is megélni.

A matériában a felhasználóknak számos eszköz áll a rendelkezésükre a túlélés érdekében, emellett felül kell kerekedniük a félelmeiken és fel kell találniuk magukat, ha nem akarnak idő előtt meghalni. Ezen kívül számos kalandban lehet részük, például futóhomok elől kell menekülniük a sivatagban, veszélyes dzsungeleket kell felfedezniük, át kell haladniuk a meredek szurdokokon és a többi. A Man vs. Wild öt expedícióból áll, ezen kívül akciódús kalandokat és rejtvényeket tartalmaz szerepjátékos formában. A felhasználók különféle nyersanyagokat gyűjthetnek a tűzgyújtáshoz, vadászhatnak, hogy ne haljanak éhen, kreálhatnak maguknak hasznos tárgyakat, tehát megteremthetik a túléléshez szükséges feltételeket, miközben bejárják a természet változatos tájait. A produktum támogatni fogja az Xbox Live és a PlayStation Network online szolgáltatásait is.


Man vs. Wild: Új képek a játékról - 2. kép



Man vs. Wild: Új képek a játékról - 3. kép



Man vs. Wild: Új képek a játékról - 4. kép



Man vs. Wild: Új képek a játékról - 5. kép



Man vs. Wild: Új képek a játékról - 6. kép



Man vs. Wild: Új képek a játékról - 7. kép



Man vs. Wild: Új képek a játékról - 8. kép

13 hozzászólás

Shade

16 éve, 3 hónapja és 16 napja

HÁT EZT MOSTMÁR NEMHISZEM EL! meglepődött smiley TÖKRE KIAKARTAM VOLNA PRÓBÁLNI ERRE MIVAN?! "Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és Nintedno Wii-re" HÁT A ****OMBELÉJÜK! HÁ KÖNYÖRGÖM HOGYNÉZ MÁR KI EGY PSP-S JÁTÉK SZINTJÉN VAN ÉS NINCS POFÁJUK PC-RE KIADNI! FÚ DE IDEGES LETTEM MOST.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások