Ma van a Game Channel tizenötödik szülinapja!

2016. január 23.
7.1411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Aki követi a Game Channel életét, aktív olvasónk, annak már a könyökén jön ki, hiszen a csapból is az folyik, hogy az online gamer lapok között kiemelkedő népszerűségnek örvendő magazinunk idén 15 éves, mi több, ez a jeles forduló épp a mai napra esik.
 

A Game Channel ugyanis egész pontosan 2001. január 23-án éjjel 2 órakor látta meg a napvilágot abban a formájában ahogy most ismeri mindenki, portálként.

Kevesen tudják, hogy már évekkel előtte, 1995 óta marcoonline néven futott egy hobbilap, amely leginkább egy akkor még nem létező dologhoz, a bloghoz volt hasonlatos és három szerkesztővel büszkélkedett. Akkoriban még annyira kis elterjedtsége volt az internet nevű csodának, hogy amikor elértük a napi 100 egyedi látogatót, pezsgőt bontottunk. Ha ezt a korszakot is ide számítanánk, akkor manapság 21 évesek lennénk.

Tavaly év eleje óta a Game Channel nyolcadik verziója teljesít szolgálatot, és ahogy eddig is az elmúlt időszakban, ez a felület is jövőbe mutató és trend építő volt már megjelenésekor. A nagyjából kétévente teljesen megújuló magazin egyébként is mindig próbált technológiailag és vizuálisan is mások előtt járni, többek között ennek eredményeképpen is lehet azt elmondani róla hogy a független online gamer magazinok között abszolút piacvezető évek óta.

Sokak nagy kedvence volt a Game Channel 5.0 (2008)

Sokak nagy kedvence volt a Game Channel 5.0 (2008)


Január 24-én éjszaka ér véget az idei első születésnapi nyereményjátékunk, amelyben rengeteg hardver és játék talál majd gazdára, de idén nem ez lesz az utolsó ilyen jellegű ajándéközön, készülünk még sok mindennel az év folyamán. És ha ez nem lenne elég, sok mindent olvashattok majd eddigi pályafutásunkkal kapcsolatban, több cikk is készül azzal kapcsolatban hogyan is épül fel egy ilyen lap, esetünkben mik voltak a mérföldkövek, buktatók, sikerek és kudarcok...

Ma arra kérünk, ünnepeld te is velünk ezt a napot - mi már pukkantottuk a pezsgőt, égnek a gyertyák a szülinapi tortán -, de előtte mindenképp oszd meg velünk, te mióta látogatod a Game Channel-t, hogyan találtál rá és mi a legkedvesebb emléked az oldallal kapcsolatban?
46 hozzászólás

Paint

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Boldog szülinapot, kedves GC-team!

válasz erre

Scoo

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Boldog szülinapot!

válasz erre

rDAVE

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

zolika1994 írta:
Én úgy találkoztam az oldallal, hogy egyik PlayIT-n feliratkoztam (talán a 2013. novemberin) nyereményjátékra. Aztán regisztráltam, aktívkodtam, blogoltam és hopp ki is állítottam a GC alatt, amit újfent nagyon köszönök és én is csatlakoznék azok közé, akik

Boldog Születésnapot GameChannel

írásokkal árasztják el a kommentszekciót!

@marco @mindenki: Hogyha nagyon retro-zni szeretnétek, akkor a WebArchive több korábbi verziót is meg lehet találni mosolygó smiley
De kemény! "Ajánlott konfiguráció: Internet Explorer 5.0 800x600" röhögő smiley

válasz erre

Imperator

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Én alig egy éve regisztráltam, így elég fiatalnak számítok a 15 évhez képest, de nem bántam meg hogy csatlakoztam. Boldog születésnapot az oldalnak, még sokáig maradjon fent! mosolygó smiley

válasz erre

maxx1717

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

kpal írta:
Marco egy szerkesztőségi Roomtuor video lesz ? kacsintó smiley röhögő smiley
Ez egy jó ötlet, az engem is érdekelne röhögő smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Marco egy szerkesztőségi Roomtuor video lesz ? kacsintó smiley röhögő smiley

válasz erre

zolika1994

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Én úgy találkoztam az oldallal, hogy egyik PlayIT-n feliratkoztam (talán a 2013. novemberin) nyereményjátékra. Aztán regisztráltam, aktívkodtam, blogoltam és hopp ki is állítottam a GC alatt, amit újfent nagyon köszönök és én is csatlakoznék azok közé, akik

Boldog Születésnapot GameChannel

írásokkal árasztják el a kommentszekciót!

@marco @mindenki: Hogyha nagyon retro-zni szeretnétek, akkor a WebArchive több korábbi verziót is meg lehet találni mosolygó smiley

válasz erre

skyman

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Boldog születésnapot Game Channel kacsintó smiley

válasz erre

skyman

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Boldog születésnapot Game Channel kacsintó smiley

válasz erre

latimes

10 éve, 2 hónapja és 18 napja


Sosem hallottam még az oldalról, de tegnap előtt rátaláltam egy facebook hirdetésben, mondom magamban biztos jó oldal lehet, okéé.. megnéztem az oldalt. és valahogy megfogott engem, úgyhogy én tegnap reggel regisztráltam azóta éjjel nappal aktív vagyok és minden megnézek amit lehet, szerintem egy nagyon jó oldal, Boldog születésnapot Game Channel!

válasz erre

Apeti1997

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Én 2015. március 07. 12:08-kor regisztráltam és azóta naponta elég sokszor látogatom az oldalt.

válasz erre

Brutal Terror

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

2003. november 25. 23:37 mosolygó smiley Nem ma volt amikor csatlakoztam és az egyetlen oldal ahol ennyi idő után is aktív a profilom. Nagyon sok ideig nem voltam aktív, hiszen felnőttem, meg akartam komolyodni, de nem ment. A játék továbbra is az elsők között! mosolygó smiley

Nagyon boldog születésnapot GC, a legjobb gamer magazin vagytok.

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja