Ma van a Game Channel tizenötödik szülinapja!

2016. január 23.
7.1431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Aki követi a Game Channel életét, aktív olvasónk, annak már a könyökén jön ki, hiszen a csapból is az folyik, hogy az online gamer lapok között kiemelkedő népszerűségnek örvendő magazinunk idén 15 éves, mi több, ez a jeles forduló épp a mai napra esik.
 

A Game Channel ugyanis egész pontosan 2001. január 23-án éjjel 2 órakor látta meg a napvilágot abban a formájában ahogy most ismeri mindenki, portálként.

Kevesen tudják, hogy már évekkel előtte, 1995 óta marcoonline néven futott egy hobbilap, amely leginkább egy akkor még nem létező dologhoz, a bloghoz volt hasonlatos és három szerkesztővel büszkélkedett. Akkoriban még annyira kis elterjedtsége volt az internet nevű csodának, hogy amikor elértük a napi 100 egyedi látogatót, pezsgőt bontottunk. Ha ezt a korszakot is ide számítanánk, akkor manapság 21 évesek lennénk.

Tavaly év eleje óta a Game Channel nyolcadik verziója teljesít szolgálatot, és ahogy eddig is az elmúlt időszakban, ez a felület is jövőbe mutató és trend építő volt már megjelenésekor. A nagyjából kétévente teljesen megújuló magazin egyébként is mindig próbált technológiailag és vizuálisan is mások előtt járni, többek között ennek eredményeképpen is lehet azt elmondani róla hogy a független online gamer magazinok között abszolút piacvezető évek óta.

Sokak nagy kedvence volt a Game Channel 5.0 (2008)

Sokak nagy kedvence volt a Game Channel 5.0 (2008)


Január 24-én éjszaka ér véget az idei első születésnapi nyereményjátékunk, amelyben rengeteg hardver és játék talál majd gazdára, de idén nem ez lesz az utolsó ilyen jellegű ajándéközön, készülünk még sok mindennel az év folyamán. És ha ez nem lenne elég, sok mindent olvashattok majd eddigi pályafutásunkkal kapcsolatban, több cikk is készül azzal kapcsolatban hogyan is épül fel egy ilyen lap, esetünkben mik voltak a mérföldkövek, buktatók, sikerek és kudarcok...

Ma arra kérünk, ünnepeld te is velünk ezt a napot - mi már pukkantottuk a pezsgőt, égnek a gyertyák a szülinapi tortán -, de előtte mindenképp oszd meg velünk, te mióta látogatod a Game Channel-t, hogyan találtál rá és mi a legkedvesebb emléked az oldallal kapcsolatban?
46 hozzászólás

tommyka023

10 éve, 2 hónapja és 16 napja

Utólag is Boldog Szülinapot!

válasz erre

Trodan

10 éve, 2 hónapja és 17 napja

Boldog Szülinapot Nektek és így tovább! kacsintó smiley

válasz erre

RyutheStaR

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Marduk írta:
Hanyadszorra köszöntöd fel az oldalt? röhögő smiley Megvan már a 15? röhögő smiley
Nem tudom, igazából az elsőre sem emlékszem már. röhögő smiley

válasz erre

Marduk

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

RyutheStaR írta:
Fu de fura látni a régi oldalt. röhögő smiley
De ismételten boldog szülinapot és köszönünk mindent! mosolygó smiley
Hanyadszorra köszöntöd fel az oldalt? röhögő smiley Megvan már a 15? röhögő smiley

válasz erre

RyutheStaR

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Fu de fura látni a régi oldalt. röhögő smiley
De ismételten boldog szülinapot és köszönünk mindent! mosolygó smiley

válasz erre

RandomPurpleLights

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

2009 óta, de csak egy fél éve értem meg arra , hogy regisztrálni merjek erre az UBERoldalra, a GTA 4 akkori megjelenésekor kezdtem el az oldalt olvasni.
Boldog születésnapot GC!
Sok kitartást a szerkesztőknek!

válasz erre

WarriorAutobot

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Nekem egy itt volt aktív tag ajánlotta a PlayIT-n és utána kerestem fel az oldalt több mint egy éve és hát itt ragadtam. röhögő smiley

válasz erre

1000feri

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Még legalább ugyan ennyit!!
2013. augusztus 28. 11:10 óta veletek mosolygó smiley

válasz erre

gokuvsvegita

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Én egy bizonyos oldal megszűnése után kerestem az "új" helyemet. Megtaláltalak benneteket, és naponta nézegetem az oldalt a hírekért. röhögő smiley Sajnos aktívan blogolni, és hozzászólni már nem nagyon tudok, mert sok a tennivaló. mosolygó smiley

válasz erre

italianman

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

2013. július 16. 08:58-kor regisztráltam. Tehát 2,5 éve vagyok itt. Egy másik hasonló oldalnak voltam a tagja ahol jól éreztem magam, de egy idő után oly módon hülyének voltak nézve a felhasználók,hogy ott hagytam. Ez után öcsém ajánlotta ezt az oldalt, ide jöttem és itt ragadtam.

Boldog SZÜLETÉSNAPOT !

válasz erre

richie8

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

Én idestova 2 és fél éve vagyok az oldal tagja, azt hiszem facebook-on olvastam először az oldalról és már első pillantásra is megnyerő volt az egész közösség és tartalom, kinézet, ezért regisztráltam. Azóta sajnos történtek dolgok ami miatt nem tudok olyan aktív lenni mint az első pár hónapban, de igyekszem figyelemmel kísérni minden fontosabb mozzanatot az oldallal kapcsolatban.

A legjobb élmény egyértelműen a Fehérvári találkozás volt a Főnök Úrral és Mariannal, olyan érzés volt mintha egy híresség jött volna közénk a Földre, lepattanva a vörös szőnyegről, hogy szolidaritást vállaljon velünk kis egyszerű életünkben röhögő smiley

Köszi hogy itt lehetek/lehetünk, még sok boldog születésnapot GC!!

válasz erre

Marduk

10 éve, 2 hónapja és 18 napja

marco írta:
Nem, de a trollkodás elleni szankciókat bevezetjük. röhögő smiley
Jaj neeeeee. röhögő smiley

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja