Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ezekben a percekben is gőzerével formálódik a The Witcher televíziós sorozat negyedik évadának forgatása, és bár egy kicsit még odébb van a premier, a színészek már most tudják, hogy rohamtempóban kell készíteniük a folytatást. Az ötödik lesz ugyanis a tervek szerint a The Witcher záró szezonja, amiről egy interjúban Liam Hemsworth elmondta, hogy nem sok idejük lesz rápihenni a munkálatokra, lévén az 5. évad forgatása mindössze 4 hónappal azt követően indul majd el, hogy a negyedik évad munkálatait befejezték.
Amennyiben minden a tervek szerint halad, a negyedik évad forgatása várhatóan még idén októberben véget ér, vagyis ebből kiindulva nem kizárt, hogy már 2025. márciusában elkezdik az ötödik szezonhoz kapcsolódó teendőket.
patrik94
1 éve, 3 hónapja és 1 heteEngem nagyon nem fogott meg már az eredeti szereplős széria sem…
mobydick
1 éve, 3 hónapja és 1 heteNyilván így érdemes megcsinalni.
zender
1 éve, 3 hónapja és 1 heteSzép rókabőr lett ebből is…