Lezárták a Killzone: Shadow Fall felbontása miatt indított pert

2015. május 07.
2.7361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mint ismert, egy kissé túlbuzgó rajongó tavaly azért perelte be a Sony-t és a Guerrilla Games csapatát, mert átverve érezte magát a Killzone: Shadow Fall miatt, amelynek a többjátékos módja véleménye szerint nem 1080p-ben futott.
 

A pereskedés egészen mostanáig tartott - mint ismert, a sértett rajongó dollármilliókat követelt a Sony-tól -, és a bíróság egyik fél javára sem döntött, inkább arra ösztönözte őket, hogy próbáljanak meg hivatalos keretek között megegyezni.

Ez vélhetően össze is jött, hiszen az amerikai kerületi bíróság ejtette az ügyet, és nem hirdetett ítéletet, mindössze a perköltség megfizetésére ösztönözte a feleket, a hepciáskodó játékosnak tehát végül semmit sem sikerült bizonyítania, csak jól leégetnie magát. Jegyezzétek meg a szerencsétlen nevét: Douglas Ladore.
Killzone: Shadow Fall miatt, amelynek a többjátékos módja véleménye szerint nem 1080p-ben futott.'>
14 hozzászólás

Xelosz

11 éve,

Gyerekek én perelem akkor a microsoft-ot nem érdekel mibe kerül!
Nekem évek óta nem fut full HD-ben az aknakereső meg a pasziánsz ez felháborító!

válasz erre

Redbull941

11 éve,

WarriorAutobot írta:
Hát ez van... vannak hülye emberek akik csak a grafikára és a felbontásra meg az fps számra mennek...
Ha ennyire fontos neki akkor vegyen egy több milliós PC-t amin 200 fps-el szakítanak a játékok és 4K a felbontásuk.
Hát igen, valószínűleg kis pénzből szerette volna azt az 1080p-t kihozni, nem pedig pc-t venni és erősíteni röhögő smiley (Nem akarok háborút indítani, de konzolon sosem lesz olyan felbontás kép élesség mint pcn... egy haverral már ezen vitáztunk, mert ő ps4-et isteníti, de pcn azért még is szebb a grafika... csak hát nem sok konzolos veszi észre a pct... röhögő smiley )

válasz erre

totyak

11 éve,

Én részben egyetértek movi első kommentjével. A megegyezés az korántsem önmaga leégetése. Nyilván a Sony ajánlott neki valamit, amit elfogadott, így közös megegyezéssel zárható volt a per. És valamilyen szinten igaza is volt az emberkének, hogy felemelte a szavát. Az más kérdés, hogy a követelése irreális volt, hiszen nem érte őt kár.
Szóval azért én nem hordanám el mindennek Douglas-t, valószínűleg jól járt.

válasz erre

Hát ez van... vannak hülye emberek akik csak a grafikára és a felbontásra meg az fps számra mennek...
Ha ennyire fontos neki akkor vegyen egy több milliós PC-t amin 200 fps-el szakítanak a játékok és 4K a felbontásuk.

válasz erre

marco

11 éve,

Kentagora írta:
ennél a "next gen, hű-ha grafika, stb..." dologban nem így volt a The Order 1886 és jelenleg a witcher 3? bár a witcher-nél most nem a grafika hanem az élmény az ami miatt érdemes kipróbálni
Anyagi töbletkeresletre én se gondolnék sose főleg játék iparban mivel nagyon a szívemhez van nőve ez a műfaj röhögő smiley
és azárt nem szoktam beleszólogatni ezekbe mert nem nagyon érzem azt h lenne fogalmam bármiről is
nem igazán értek ezekhez a szoftver meg mi szösz dolgokhoz
szeretnék nem tudok röhögő smiley röhögő smiley
A vélemény számít, nem a hozzáértés! mosolygó smiley Toljad csak ami eszedbe jut. kacsintó smiley

válasz erre

Eltohn

11 éve,

Ennél igazságosabb ítélet valószínűleg nem is születhetett volna! röhögő smiley

válasz erre

Kentagora

11 éve,

movi írta:
Persze, ezekben is van valami, olvasom a hozzászólásokat! Csak én játékos szemszögből nézem a dolgot, nem anyagi többletkereset miatt! És mást sem hallottunk hónapokon át, mint "next gen, hű-ha grafika, stb..." Erre meg kiderült, ráadásul ha jól tudom a Sony nagyokat hallgatott arról, hogy nem "next gen" grafikával fut a játék! Érthető a csalódottság!
ennél a "next gen, hű-ha grafika, stb..." dologban nem így volt a The Order 1886 és jelenleg a witcher 3? bár a witcher-nél most nem a grafika hanem az élmény az ami miatt érdemes kipróbálni
Anyagi töbletkeresletre én se gondolnék sose főleg játék iparban mivel nagyon a szívemhez van nőve ez a műfaj röhögő smiley
és azárt nem szoktam beleszólogatni ezekbe mert nem nagyon érzem azt h lenne fogalmam bármiről is
nem igazán értek ezekhez a szoftver meg mi szösz dolgokhoz
szeretnék nem tudok röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

movi

11 éve,

Kentagora írta:
Most tényleg ilyenért perelnek? o.O
omg hova tart a világ? wtf smiley
Persze, ezekben is van valami, olvasom a hozzászólásokat! Csak én játékos szemszögből nézem a dolgot, nem anyagi többletkereset miatt! És mást sem hallottunk hónapokon át, mint "next gen, hű-ha grafika, stb..." Erre meg kiderült, ráadásul ha jól tudom a Sony nagyokat hallgatott arról, hogy nem "next gen" grafikával fut a játék! Érthető a csalódottság!

válasz erre

movi

11 éve,

Mondjuk az amcsi jogrendszer nagyon elavult, és idétlen, ezért teszi lehetővé, hogy szinte bármiért belehessen perelni bárkit!

válasz erre

Maniac

11 éve,

movi írta:
Már bocsi, de miért égette le magát???? Hisz ha az lenne, akkor a bíróság a Sony javára döntött volna, de nem ez történt! Mindaz ellenére, hogy a Sony valószínű nem olcsó "zug ügyvédet" bízhatott meg! Hepciáskodó? Szerintem csak kiált a véleménye mellet, egy ilyen nagy cég ellen is, amit valljuk be nem sokan tennénk meg. Pedig ha több ilyen lenne, talán nem vennék annyiszor hülyére a játékosokat! Én Ps-t használok évek óta, és ez így is lesz! Tökéletesen elégedett vagyok a Sonyval, és a Ps4-el! De amiért "szerencsétlen Douglas Ladore" kiállt, abban volt igazság bőven! Jöhetnek a mínuszok!
Nem-nem, ez is egy vélemény, nincs mínuszolás, tisztelet van, de hogy értsd: körülbelül annyira volt szőrszálhasogatás a részéről ez a per, mintha a Microsoftot azért perelnék be, mert nem 1080p-ben, hanem csak 900p-ben fut a legtöbb külső fejlesztésű játékuk, holott korábban azt ígérték, hogy márpedig most aztán itt a full HD kora.

válasz erre

Kentagora

11 éve,

Most tényleg ilyenért perelnek? o.O
omg hova tart a világ? wtf smiley

válasz erre

marco

11 éve,

movi írta:
Már bocsi, de miért égette le magát???? Hisz ha az lenne, akkor a bíróság a Sony javára döntött volna, de nem ez történt! Mindaz ellenére, hogy a Sony valószínű nem olcsó "zug ügyvédet" bízhatott meg! Hepciáskodó? Szerintem csak kiált a véleménye mellet, egy ilyen nagy cég ellen is, amit valljuk be nem sokan tennénk meg. Pedig ha több ilyen lenne, talán nem vennék annyiszor hülyére a játékosokat! Én Ps-t használok évek óta, és ez így is lesz! Tökéletesen elégedett vagyok a Sonyval, és a Ps4-el! De amiért "szerencsétlen Douglas Ladore" kiállt, abban volt igazság bőven! Jöhetnek a mínuszok!
Nem minuszollak, sőt pluszt nyomok, mert fontos hogy a véleményedet kifejted. Viszont úgy gondolom, az arc szimplán pénzhajhászásból, hírverésből tette amit tett, ez már az elejétől látható volt. Ráadásul gyakorlatilag folyamatosan be lehetne perelni ezért bárkit.

Nyilván ha igaza lenne, egyetértenék vele, de egyrészt szőrszálhasogatás az egész, másrészt pedig ha valóban olyan szándék lett volna a per mögött, aminek bármilyen reális alapja lett volna, nyert volna.

Főleg amcsiban...

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Killzone: Shadow Fall
5.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja