Kutyánk is lehet majd a GTA 5-ben

2013. július 16.
5.0881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A japán Famitsu magazin nemrégiben friss információkat hozott nyilvánosságra a GTA 5-ről, így kiderült, hogy a játékban sokak örömére helyet kapnak majd a háziállatok is.
 

Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy lesz egy Chop névre hallgató kutyánk, akit nem csak személyre szabhatunk majd, hanem különféle kiegészítőket is vásárolhatunk neki, sőt, könnyedén el is veszíthetjük, amennyiben nem foglalkozunk vele.

A Famitsu cikkéből kiderült továbbá, hogy több mint 15-féle vadállattal is összefuthatunk a vadonban, a búvárkodásról pedig megtudtuk, hogy több olyan küldetés is lesz, ami erre épít majd, sőt, lesz egy olyan bevetés is, ahová Michael és Trevor egy jet-skin érkezik, harmadik hősünkkel pedig a víz alól segítjük őket.

Az előzetes friss részleteket közölt továbbá az animációkról is, amelyek rengeteget fejlődtek a korábbi GTA-játékok óta, így például mindhárom főszereplő különböző mozgásanimációval bír majd, ami a realizmust szolgálja.
28 hozzászólás

jezzahun

12 éve, 11 hónapja és 18 napja

na akkor direkt mindenkire rá fogom uszítani.... vicces lesz ha lehet ilyet csinálnimosolygó smiley

válasz erre

arsfunr08y

12 éve, 11 hónapja és 18 napja

Úhh devárom már röhögő smiley remélem lezs benne drótszőrű magyar vizsla is nyelvnyújtó smiley röhögő smiley

válasz erre

xGerix

12 éve, 11 hónapja és 18 napja

Elég ütős játék lesz röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 11 hónapja és 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

latyaa

12 éve, 11 hónapja és 18 napja

Istenem csak jelenne már meg.

válasz erre

sekai

12 éve, 11 hónapja és 19 napja

ez egyre jobban hangzik röhögő smiley

válasz erre

skywaker99

12 éve, 11 hónapja és 19 napja

röhögő smiley dave azaz

válasz erre

rDAVE

12 éve, 11 hónapja és 19 napja

Ha a törődés annyit tesz, hogy megetetem vele az ellenséget, akkor ok, de sétáltatni és játszadozni vele már nem fogok. röhögő smiley

válasz erre

skywaker99

12 éve, 11 hónapja és 19 napja

italianman te majd biztos meg fogod venni ezt a gamet itt a net és késsőb mindenki lettölti röhögő smiley

válasz erre

skywaker99

12 éve, 11 hónapja és 19 napja

Szerintem jó játék lesz durva graf-ja van és nagyon erős PC -kell majd hozzá o.O röhögő smiley

válasz erre

handball92

12 éve, 11 hónapja és 19 napja

Jó kis game lesz, már várom mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 19 napja

Nagyon kir?ly lesz csak jöjjön ki pc re..

válasz erre
123a(z) 3 -ből
Grand Theft Auto V
12.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaMonyo profiljamarco profilja