KitKat néven érkezik az Android következő verziója

2013. szeptember 04.
2.4521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Hamarosan hivatalosan is kezdetét veszi az IFA 2013, melynek Berlin városa ad otthont, és ahogy az lenni szokott, az esemény előtt jó néhány bejelentés már meg is történt.
 

A Google is úgy döntött, hogy a népszerű mobil operációs-rendszerének legújabb verzióját a show előtt jelenti be. A bejelentés meglepetésekkel is szolgált.

Az első meglepetés rögtön a rendszer neve, amiről eddig mindenki azt hitte, hogy Key Lime Pie lesz, azonban az amerikai vállalat úgy döntött, hogy a KitKat nevet adja új rendszerének. A másik meglepetés a verziószám terén érte a közönséget, hiszen legtöbben már az 5.0-s verziószámot könyvelték el az új jövevénynek, a Google azonban a 4.4-es számozást kívánta bevezetni.

A rendszer rövid szlogenje szerint a vállalat célja a lenyűgöző androidos élmény eljuttatása a lehető legtöbb felhasználó felé. Ez akár utalhat arra is, hogy próbálják egységesíteni az elterjedést és nem csak a komolyabb hardverrel felszerelt, újabb eszközök kaphatják meg az új rendszert.

Pontos megjelenési dátum és támogatási lista még nincs, azonban a Google nem szokott sokat váratni minket a hasonló bejelentések után.
13 hozzászólás

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Érdekes, hogy pont egy csokigyártó céggel haverkodtak össze, de végül is miért ne...? röhögő smiley Valószínűleg én még ennél a verziónál se fogok becsatlakozni, majd talán egyszer, de nem erőltetem. röhögő smiley

válasz erre

Gabor170

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Kiváncsi leszek az újdonságokra, de nekem jobban tetszik a Windows Phone 8

válasz erre

juhaszandor

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Azért könnyebb megjegyezni ezt a nevet, mint azt, hogy key lime pie röhögő smiley

válasz erre

kpal

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Aztan Mars,Twix.. röhögő smiley

válasz erre

csd14prime

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Varom az updatetröhögő smiley

válasz erre

petike737

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

marco írta:
Szerintem meg ez egy globális marketing a KitKat-tel karöltve!kacsintó smiley
Van is nyereményjáték Amerikában ez ügyben nyelvnyújtó smiley

válasz erre

gocsa

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Természetesen hivatalos partnerségről van szó, sima keresztpromóció: http://mashable.com/2013/09/03/android-kitkat-partnership/

válasz erre

csirkee

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Én inkább megenném azt a kitkat-et röhögő smiley nagyon nem jó, hogy mindig látom...

válasz erre

totyak

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

marco írta:
Szerintem meg ez egy globális marketing a KitKat-tel karöltve!kacsintó smiley
Az is lehet, de mennyivel jobb lenne az én verzióm röhögő smiley

válasz erre

marco

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

totyak írta:
A csokigyártó cég meg majd hülyére pereli őket.
Szerintem meg ez egy globális marketing a KitKat-tel karöltve!kacsintó smiley

válasz erre

totyak

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

A csokigyártó cég meg majd hülyére pereli őket.

válasz erre

csirkee

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

hát ez nagyon jó pofa mosolygó smiley kíváncsi leszek rá

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaBotyi profilja