Kapi Hospital: Már majdnem 100000 felhasználója van a játéknak

2010. június 16.
23.9001
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A Kapi Hospital kórházszimulátor böngészőjáték hivatalos üzembe helyezése után két héttel a regisztrált felhasználók száma már majdnem elérte a százezret.
 

A upjers GmbH fejlesztőcsapata elégedett a termékkel és most gőzerővel dolgoznak az új funkciók bevezetésén. A cég úgy véli, hogy a mostani kilencvenötezres játékosszám rövid időn belül rohamosan nőni fog. A kedves, meseszerű karaktereknek köszönhetően egyre több felhasználót vonz magához a szoftver.

A fejlesztőgárda a program az új közösségi funkciók mellett az orvosok különböző csoportjain, illetve besorolásán, a játékbeli céheken és a matéria hivatalos weboldalán is dolgozik. A Kapi Hospital-ban egy saját kórházat vezethetünk, amelyben a betegeket el kell látnunk és persze meg kell gyógyítanunk őket, ebben segítenek az ott lévő orvosok és a betegszállító eszközök. A matériában számos betegszoba áll a rendelkezésünkre, ahol elhelyezhetjük a gyógyulni vágyókat, a különböző városokba ellátogatva pedig fejleszthetjük a kórházunkat. A pácienseket hagyományos és alternatív módszerekkel egyaránt gyógyíthatjuk, csak rajtunk áll, hogy melyik lehetőséget választjuk. Ezen kívül különféle kutatásokat végezhetünk és küldetéseket teljesíthetünk.


Kapi Hospital: Már majdnem 100000 felhasználója van a játéknak - 2. kép



Kapi Hospital: Már majdnem 100000 felhasználója van a játéknak - 3. kép

39 hozzászólás

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 25 napja

a magyarral úgy hogy átállítod magyarra a jobb fölső sarokban

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 26 napja

Vendég írta:
Segítséget szeretnék kérni!

Próbálnék Regisztrálni és azt írja ki, hogy nem stimmel a doktor név... pedig minden feltételnek eleget tettem... mi lehet a baj ?
Szerintem akkor ne írd be a DR nevet!!!

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 26 napja

Szerintem nagyoon jó játék és méghozzá szerintem az agyat is fejleszti!!!!!!menő smileymenő smileyszomorú smileymeglepett smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 26 napja

Segítséget szeretnék kérni!

Próbálnék Regisztrálni és azt írja ki, hogy nem stimmel a doktor név... pedig minden feltételnek eleget tettem... mi lehet a baj ?

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 3 napja

remek szuper nagyon nagyon jó játék!!! MENŐ!!!menő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 6 napja

mosolygó smileynagyon jo játék.

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 7 napja

MMartina írta:
Nem biztos hogy ki kellene próbálnom, még a végén rászokok. röhögő smiley
én játszom ezel a játékal és kiráj

válasz erre

Vendég

15 éve, 9 hónapja és 11 napja

MMartina írta:
Nem biztos hogy ki kellene próbálnom, még a végén rászokok. röhögő smiley
szia hol kell játszani a magyaral?nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 9 hónapja és 11 napja

szijasztok hol kell játszani a magyar kapi hospitallal?

válasz erre

Vendég

15 éve, 10 hónapja és 12 napja

Mi a honlapja?

válasz erre

Vendég

15 éve, 11 hónapja

Hát...röhögő smiley
Nem hiszem h kipróbálom de am jól néz ki!

válasz erre

Vendég

16 éve, 19 napja

magyar verzio is van mert csak németet találtam

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja