Júliusban jön az 1TB-os PS4

2015. június 22.
2.6711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Noha azt hittük, hogy az E3 után már nem lesz különösebb bejelentése a Sony-nak, azonban a japánok ismét rácáfoltak erre, hiszen ma délelőtt megerősítették, hogy hamarosan ellepik a boltok polcait az 1TB-os PS4-ek.
 

Az Ultimate Player Edition névre keresztelt új változat Japánban már június végén elérhetővé válik, miközben Európában július 15-én jelenhet meg, érdekessége pedig nem csak a nagyobb merevlemezben rejlik majd, hanem abban is, hogy 10 százalékkal könnyebb lesz és 8 százalékkal kevesebb energiát használ, mint a jelenlegi változatok.

Az 1TB-os modellek fekete és fehér színben egyaránt elérhetővé válnak, árról azonban egyelőre még nem akart beszélni a Sony.
22 hozzászólás

marco

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

rDAVE írta:
A házi csere sehogy nem lényeges most. Ez új vásárlóknak szól, nem régieknek. Utóbbi nem fogja cserélni a régi konzolját, ráadásul ez nem egy teljesen új modell, ilyen frissítésekből PS3-nál sokkal több volt. Például két fat gép között is lehet majd 100watt eltérés fogyasztásban. Aki most vesz konzolt az meg nyilván nem fog venni egy 500-ast és ahhoz 1TB-s vinyót, ha az 1TB a cél. röhögő smiley Ennek nincs értelme, hacsak nem akart eleve egy 500-as HDD-t is valamihez. röhögő smiley
Többen írták a házi cserét, azért írtam hogy nem lényeg hanem a fogyasztás és a súly is lényeges. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

marco írta:
Azért nem csak a házi csere a lényeg, hanem:

"10 százalékkal könnyebb lesz és 8 százalékkal kevesebb energiát használ"

Ez is fontos. mosolygó smiley
A házi csere sehogy nem lényeges most. Ez új vásárlóknak szól, nem régieknek. Utóbbi nem fogja cserélni a régi konzolját, ráadásul ez nem egy teljesen új modell, ilyen frissítésekből PS3-nál sokkal több volt. Például két fat gép között is lehet majd 100watt eltérés fogyasztásban. Aki most vesz konzolt az meg nyilván nem fog venni egy 500-ast és ahhoz 1TB-s vinyót, ha az 1TB a cél. röhögő smiley Ennek nincs értelme, hacsak nem akart eleve egy 500-as HDD-t is valamihez. röhögő smiley

válasz erre

marco

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

Azért nem csak a házi csere a lényeg, hanem:

"10 százalékkal könnyebb lesz és 8 százalékkal kevesebb energiát használ"

Ez is fontos. mosolygó smiley

válasz erre

movi

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

Marha nagy szétbontás! Egy darab csavart kell kicsavarozni!!! pf...

válasz erre

WarriorAutobot

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

Legalább már nem kell szétbontani házilag.

válasz erre

totyak

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

Ugyan az lesz, mint a One-nál. Annyival lesz drágább az 1 terás az 512 gigásnál, mintha házilag cserélnél az 512-esedben merevlemezt. Semmivel nem leszel bejjebb, csak nem kell szerelned.

válasz erre

movi

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

Mordorer írta:
Ideje a vérfrissitésnek.
Ja, olyan ósdi, elavult az egész!

válasz erre

Mordorer

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

Ideje a vérfrissitésnek.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

Az biztos, hogy az új változat 500GB-es verziójának árán nem változtatnak. http://www.jp.playstation.com/info/release/nr_20150622_ps4.html

válasz erre

kpal

10 éve, 10 hónapja és 12 napja

Mint egy falatkenyér. Aki teheti házilag cseréljen HDD benne, súly meg mindegy úgy is egy helybe van. 8% energiát észre se venni.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások