Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel Pentium család egykoron még a felsőbb szegmenst jelentette, manapság pedig már inkább az alsó szintnek felel meg, hiszen az i3, i5 és i7 család jól elosztotta maga között piacot. Azért az Intel még mindig szán energiát a Pentium szériára, korábban is kiadtak már olyan modellt, mely kiváló ár/érték arányával nagyon kedvelté vált. A Kaby Lake szériába érkező Pentium G4560 is ilyen lehet, hiszen az eredmények alapján egészen jól teljesít.
A CES 2017-en bemutatott 64 dolláros, kétmagos újdonság az első Pentium, mely megkapta a Hyper-Threading technológiát, vagyis két mag négy szálon fut. Az Intel HD Graphics 610 1150MHz-en ketyeg, a benchmark tesztek pedig kis túlzással elképesztőek.
A processzor ugyanis erősebb, mint az AMD FX-6300 vagy az Intel Skylake i3-6100 és egy szinten mozog a Sandy Bridge családba tartozó i5-2500K modellel. 20 000 Ft környékén ez nem rossz teljesítmény, így jól mutatja, hogy van még potenciál a Pentium szériában.
totyak
9 éve, 4 hónapja és 3 hete20 ezerért mondjuk tényleg jó cucc.
warriorautobot
9 éve, 4 hónapja és 3 heteEnnyiért a munkahelyek zabálják majd azokat a gépeket amikbe benne lesz. 🙂