Játékszoftver-eladási toplisták (2012. évi összesítés)

2013. január 12.
6.3351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A multi, pc, olcsó és legolcsóbb kategóriákat lebontva tartalmazó, 2012 évi összesített toplistánk több szempontból is rendhagyó lesz.
 

Először is, nem a heti helyezéseket mutatjuk, hanem a 2012. évben összesített eredményeket, tehát az alábbiakban azt láthatjátok, melyik játékok fogytak a legjobbn az elmúlt évben összességében. Továbbá, a szokásos öt helyezett helyett most a tíz legjobbat láthatjátok.

Ami azonban a legnagyobb változás, hogy a hetente jelentkező játékszoftver-eladási toplisták ezzel a listával megszűnnek. Nem mi hagyjuk abba a közlést, hanem az azt eddig lelkesen készítő slágerlisták oldal üzemeltetője fejezi be ezirányú tevékenységét.

A hivatalos közlés szerint:
A nehéz piaci helyzetben néhány forgalmazó elállt a listák elkészítésének finanszírozásától, így az sajnos lehetetlenné vált.

Reméljük, a négy éven át hétről hétre megjelenő listák hasznos adatokkal, információkkal szolgáltak mind az iparág különböző szereplői, mind pedig a "gamer"-ek, illetve általában az érdeklődő közönség számára.

Nos mi is reméljük, hogy sokatoknak okozott kellemes órákat ezen statisztikák böngészése, természetesen a különlegesebb külföldi listákat továbbra is megtaláljátok a Game Channelen. Következzék hát 2012 összesített, és egyben utolsó játékszoftver-eladási toplistája.

Multiplatform - teljes árú:
1. Diablo 3
2. Fifa 13
3. Assassin's Creed 3
4. Battlefield 3
5. World of Warcraft Prepaid Card
6. Call of Duty: Black ops 2
7. World of Warcraft: Mists of Pandaria
8. Fifa 12
9. Mass Effect 3
10. Call of Duty: Modern Warfare 3

...és a PC listán is

...és a PC listán is


PC - teljes árú:
1. Diablo 3
2. World of Warcraft Prepaid Card
3. World of Warcraft: Mists of Pandaria
4. Battlefield 3
5. Assassin's Creed 3
6. Guild Wars 2
7. Mass Effect 3
8. Fifa 12
9. Call of Duty: Black ops 2
10. The Sims 3

Nem meglepő, hogy a Fifa 12 volt tavaly a legkelendőbb az olcsó kategóriában

Nem meglepő, hogy a Fifa 12 volt tavaly a legkelendőbb az olcsó kategóriában


Multiplatform - olcsó kategória:
1. Fifa 12
2. Farming simulator 2013
3. Fifa 11
4. Lego Pirates of the Caribbean
5. Battlefield 3: Back to Karkand
6. F1 2010
7. Need for Speed: Undercover
8. Crysis 2
9. Call of Duty 2
10. Need for Speed: Hot Pursuit

A legolcsóbbak között az AvP tarolt, még a szimulátorokat maga mögé utasítva

A legolcsóbbak között az AvP tarolt, még a szimulátorokat maga mögé utasítva


Multiplatform - legolcsóbb kategória:
1. Aliens vs Predator
2. Dirt 3
3. Farming Simulator 2011 Platinum edition
4. Far Cry Exclusive
5. EEP 5
6. Farmer Simulator 2011: Mezőgépek
7. Agrar Simulator 2011
8. Rome Total War Antology
9. Towtruck Simulator
10. Farmer Simulator 2011
44 hozzászólás

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

r dave...valoszinuleg te inkabb a szuleid megtehetik hogy megvedd ennek orulok is...szerintem nemigazan tudod mien orszagban elsz es vsloszinuleg egy tizeneves vagy...de majd rajossz hogy mire kell varni hogy lemegy...azok a szamlak...errol ennyit amugy igazad van en irtam

válasz erre

rDAVE

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
Letoltesi lista jobban tukrozne eme remek orszagot amibe sajnos szulettunk...erdemtelen buta hirek...koszonjuk szepen:-P
megint okosabbak lettunk...
Nem te írtad az Anarchy Reigns-hez, hogy tört PS-eden játszottad és a The Walking Dead: Survival Instinct-hez, hogy letöltöd majd?
Mert szerintem te voltál, de javíts ki, ha tévednék...
Viszont azt elmondhatnád, hogy miért az ország hibája, mivel aki akarja az meg tudja venni azt a játékot, amit szeretne. Ha nem telik tízezer forint feletti játékra, akkor egyszerűen vár vele, amíg lejjebb megy az ára és csak azt veszi meg, ami tényleg kell neki.

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

vagy szavazad inditas ki toltotte le es ki vette meg eme remek gamekat....

válasz erre

marco

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
egyebkent naprakesz es a legszuperebb oldal ez..de inkabb kishazankat kene nezni...ami ide vonatkozik inkabb..
Mire gondolsz konkrétan?meglepett smiley Kishazánk gamereit minden érdekli, ami gaming...mosolygó smiley Legalábbis az elmúlt 12 éves GC pályafutás ezt bizonyítja.kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

egyebkent naprakesz es a legszuperebb oldal ez..de inkabb kishazankat kene nezni...ami ide vonatkozik inkabb..

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

peldaul az ezt kovetkezore:-P

válasz erre

marco

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
Letoltesi lista jobban tukrozne eme remek orszagot amibe sajnos szulettunk...erdemtelen buta hirek...koszonjuk szepen:-P
megint okosabbak lettunk...
Igen, ezen mi is rágódtunk már.mosolygó smiley

Am az "érdemtelen buta hírek" mire vonatkozik?meglepett smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

Letoltesi lista jobban tukrozne eme remek orszagot amibe sajnos szulettunk...erdemtelen buta hirek...koszonjuk szepen:-P
megint okosabbak lettunk...

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

Szerintem nem kár érte mert szinte ugyanaz volt hétről hétre.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

Én nem sajnálom. Semmi érdemi információt nem hordozott. Ellenben a news.zip-et imádom!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
Szerintem negyed évente egy globális lista nem lenne rossz. mosolygó smiley
+1. Az baromi jó ötlet, és lehetne belőle egy egy nagyobb beszámoló!mosolygó smiley

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaPatrik94 profiljaManiac profilja