Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A sci-fi akció-RPG fejlesztési története egy évtizeddel ezelőttre nyúlik vissza, a 2015-ös Fallout 4 óta ez a Bethesda első single player címe, ezáltal elég erős kampányt visznek vele, most a játék technikabb részére is fény derült. A hivatalos Xbox oldalon keresztül kiderült, a Starfield 125 GB tárhelyet igényel, ez alig több, mint egyötöde a kisebb, az Xbox Series S-ben rendelkezésre álló helynek. Valószínűleg a legtöbb felhasználónak más, nagyobb játékok is telepítve vannak, így kicsit szűkös lesz a hely. Ez kisebb méret, mint amennyit néhány más modern AAA videojáték igényel, de azért célszerű lehet archiválni, hogy biztos beleférjünk.
Időközben elérhető lett korai előtöltésre is, így a megjelenés pillanatában már játszható, azonban a fent említett tárhelyigény miatt ez némi fejtörést okozhat. Függetlenül a fájlmérettől, a hype nem csökken, a marketing kampány pörög, már DLC-ket is terveznek a Starfield-hez, sőt, a modderek még azt is megígérték, hogy már a játék megjelenése előtt elkezdenek alkotni.
rdave
2 éve, 6 hónapja és 2 heteOkkal jön ezzel egy időben a nagyobb tárhelyes Series S. 😄
fighterlaci
2 éve, 6 hónapja és 2 heteJesszusom, de beteg. Iszonyat durva hogy senki nem tud optimalizálni. Csak azt kéne leszednie az alap magon kívül amire az adott platformon szüksége van. Ehelyett mindenhova megy minden…
patrik94
2 éve, 6 hónapja és 2 heteUhh azért az elég meleg!