Háromszor hosszabb lesz elődjéhez képest a Resident Evil 6 kampánya

2012. április 12.
2.0701
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Eichiro Sasaki, a Resident Evil legújabb epizódjának direktora egy a NowGamernek adott interjúban elmondta, hogy nem csak alapjaiban fog visszatérni gyökereihez a népszerű horrorsorozat hatodik része, hanem hosszúságában is, elődjéhez képest ugyanis háromszor hosszabb lesz majd a játék kampánya.
 

Ez Sasaki szerint nem kevesebb, mint harminc órányi elfoglaltságot jelent a zombivadászok számára, ami a mai kor követelményeihez mérten szó szerint elképesztő mennyiség.

Hogy mindezt miképpen sikerül elérniük az illetékeseknek úgy, hogy ne váljon unalmassá a történet? Rendkívül egyszerű, az igazgató szerint tulajdonképpen három teljes értékű cselekményt fognak összedolgozni, amelyben ugyebár három karakter szemszögéből élhetjük át a történetet.

Mivel mindegyik főszereplő saját sztorival bír, ezért nem volt túl nehéz 30 órát kisajtolni a Resident Evil 6-ból, ami nem csak a sztorik, hanem a helyszínek és a lehetőségek különbözőségét is felhasználja majd ahhoz, hogy ne unjuk magunkat halálra a harminc órányi játékidő alatt. A Resident Evil 6 megjelenése október 2-án várható PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
13 hozzászólás

gymtonic74

14 éve, 4 hónapja

MrBuldika írta:
Nekemis a Resident Evil 5 az elején biztos volt 10 óra+ aztán az achievement miatt a végére levittem 6 óra alá nyelvnyújtó smiley
Hát igen. Az örök löszer beállítása, kettévágja a szavatosságot. Magnum-al, meg sniper varázspálcával hasítottam benne. Mikor már a skulót, a földön lehetett hagyni pihenni. Nem egy idegölöen nehéz cucc, az 5-ödik President Emil. A 4-ben észnél kellett lenni. Professional-ban a bicskáé volt a föszerep, mivel löfegyver tölteléket nemigen adott, a szemét. Ha adott is, bele mütöttem az elsö szembe jövö parasztjába. Kemény volt, mint a viagrás kobra.

válasz erre

MrBuldika

14 éve, 4 hónapja

gymtonic74 írta:
jezza, gondold át miket írsz. Mert nem sok értelme volt. Egyébként, nem játszhatsz valami professzionálisan, mivel löszert böségesen osztogat a játék. Amúgy sincs nagy kihívás benne. 30 óra relatíve sok, de nem egy MMO-snak Mondjuk nekemis, a JRPG Final Fantasy VIII, kökemény 97 órámba került. De a GTA San Andreas se volt sokkal kevesebb. Ha jó a játék, akkor 30 óra, csak úgy elrepül. Ha rossz, akkor meg gyötrelmesen hosszú. A Resi 4 is elsöre 23 óra felett volt professional-ban, sokadszorra leszorítottam 2 óra 10 perc alá, amivel 153-adik vagyok online ranglistán, több mint 48.000 gamerböl. Separate Ways, Ada Wong-al, 33 perc 5 másodperc, ami a 70-edik helyhez elég. Úgyhogy Resi 6 is lesz 3 óra, sokadszorra.
Nekemis a Resident Evil 5 az elején biztos volt 10 óra+ aztán az achievement miatt a végére levittem 6 óra alá nyelvnyújtó smiley

válasz erre

gymtonic74

14 éve, 4 hónapja

jezzahun írta:
na gondolta volna a fene,de nekem az 5 se tetszett mert még az első mapon se tudtam túljutni mert mindig elfogyott a lőszer+meghaltam.. szóval egy nagy baromság ez a játék..meg az egész Resi is..
jezza, gondold át miket írsz. Mert nem sok értelme volt. Egyébként, nem játszhatsz valami professzionálisan, mivel löszert böségesen osztogat a játék. Amúgy sincs nagy kihívás benne. 30 óra relatíve sok, de nem egy MMO-snak Mondjuk nekemis, a JRPG Final Fantasy VIII, kökemény 97 órámba került. De a GTA San Andreas se volt sokkal kevesebb. Ha jó a játék, akkor 30 óra, csak úgy elrepül. Ha rossz, akkor meg gyötrelmesen hosszú. A Resi 4 is elsöre 23 óra felett volt professional-ban, sokadszorra leszorítottam 2 óra 10 perc alá, amivel 153-adik vagyok online ranglistán, több mint 48.000 gamerböl. Separate Ways, Ada Wong-al, 33 perc 5 másodperc, ami a 70-edik helyhez elég. Úgyhogy Resi 6 is lesz 3 óra, sokadszorra.

válasz erre

Braddock

14 éve, 4 hónapja

Ez nagyon jó hír!

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja

Ha mindig elfogy a lőszered és meghalsz menj cod ozni. Sztem a resi sorozat nagyon jó eddig a 4 volt a legjobb (5 el még nem játszotam)

válasz erre

iPet

14 éve, 4 hónapja

jezzahun írta:
na gondolta volna a fene,de nekem az 5 se tetszett mert még az első mapon se tudtam túljutni mert mindig elfogyott a lőszer+meghaltam.. szóval egy nagy baromság ez a játék..meg az egész Resi is..
Atyaég...azért baromság a játék, mert elfogy a lőszered és meghalsz? És erre alapozva baromságnak tartod az egész Resident szériát???

válasz erre

MrBuldika

14 éve, 4 hónapja

Az 5 el elég sokat kockultam csomó achievement et megszereztem végig vittem mind a 4 nehézségben stb. Ha a 6 30 óra lesz akkor az elég zsír lesz!! Az 5 kicsit rövidkés volt, de nekem tetszett nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Maniac

14 éve, 4 hónapja

jezzahun írta:
na gondolta volna a fene,de nekem az 5 se tetszett mert még az első mapon se tudtam túljutni mert mindig elfogyott a lőszer+meghaltam.. szóval egy nagy baromság ez a játék..meg az egész Resi is..
Ezzel velem együtt azért sok millióan nagyon nem értünk egyet!kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja

Szerintem az 1-2 azért jó volt.mosolygó smiley

válasz erre

jezzahun

14 éve, 4 hónapja

na gondolta volna a fene,de nekem az 5 se tetszett mert még az első mapon se tudtam túljutni mert mindig elfogyott a lőszer+meghaltam.. szóval egy nagy baromság ez a játék..meg az egész Resi is..

válasz erre

marco

14 éve, 4 hónapja

Resident 2 óta nem játszottam egyel se komolyabban. Lehet hogy ez a rész megtöri a menetet.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja

30 óra nem semmi, gta4-ben volt 40... ZSír császár

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Resident Evil 6
13.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaMonyo profiljadikenil672 profilja