Óriási tisztogatást hajt végre fejlesztőcsapatai között a Warner Bros, így a pletykák után a kiadó hivatalosan is megerősítette egy közleményben, hogy három stúdiójukat végérvényesen és kíméletlenül bezárják. Ezek közül az egyik a Wonder Woman-játékon ténykedett Monolith Productions, akik mellett lakat kerül a Multiversus mögött álló Player First Games brigádjának ajtajára, valamint az egyik belsős stúdióra is, amelyet Warner Bros Games San Diego név alatt ismerhetünk.
A bezárás legfőbb oka az volt a Warner szerint, hogy nagyobb figyelmet szentelhessenek a fontosabb franchise-oknak, így kiemelték például a Harry Pottert, a Mortal Kombatot, a DC univerzumot és a Trónok harcát is ebből a szempontból.
patrik94
11 hónapja, 2 hete és 9 órájaMonolith jó volt, nagyon sajnálom.
vape
11 hónapja, 2 hete és 7 órájaSzarházi banda.
bekecs
11 hónapja, 2 hete és 5 órájaKapják be bazdmeg.