Half-Life 3 bejelentésre készül a Valve?

2013. március 29.
6.0941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár a Valve korábban megígérte még a tavalyi esztendőre, hogy több videojátékot is be fognak jelenteni nekünk, de a 2012-es év is úgy telt el, ahogyan a korábbi néhány, méghozzá a Half-Life 3 hivatalos bemutatása nélkül.

Egyes információk szerint azonban már csak néhány óra választ el minket attól, hogy a Valve valami nagy dolgot jelentsen be, a GDC 2013-as meetinget követően ugyanis David Goldfarb, avagy a DICE vezető dizájnere egy olyan Twitter üzenetet hagyott maga mögött, miszerint érdemes lesz a mai napon minden tekintetünket a Valve-ra irányítani, mert a csapat nagyon kellemes bejelentésre készülődik.

Markus Persson, avagy a Minecraft megalkotója rögtön reagált is a bejegyzésre, amelyben kérdőre vonta Goldfarbot, és megkérdezte tőle, hogy vajon a Half-Life 3 bejelentéséről van-e szó?

A DICE alkalmazottja meglepő módon nem utasította el határozottan a felvetést, de elmondta, hogy némaságot fogadott, így még Markusnak is meg kell várnia a hivatalos bejelentést. Kíváncsian várjuk mire készül a Valve!
14 hozzászólás

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 10 napja

De jó lenne..

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 10 napja

Nem hiszem. Már nem hiszek benne... szomorú smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
Minden hír, videó és cikk
GDC 2013
legutóbbi hozzászólások
 
M.O.R.P.H. profiljaManiac profilja