Mitől lesz olyan csábító ez az újfajta kiszerelés? Egyrészt, mert update-elt pályák és achievement-ek is helyet kapnak rajta, másrészt pedig kapunk egy preview-t (előzetes betekintő) a várva várt Gears Of War 2-ből trailer-ek és egyéb extra tartalmak formájában. A bővített, kétlemezes kiadást egyelőre Észak-Amerikában tervezik felkínálni, a fentebb ismertetett megjelenési dátummal, arról viszont egyelőre nem esett szó, hogy Európa mikor kapja meg a saját PAL-os verzióját.
Az bővített újrakiadás, mind az Xbox 360, mind pedig a PC tulajdonosok számára elérhetévő válik, mint ahogy azt megszokhattuk, eltérő árszabással. Míg előbbi, konzolos verzió 40$-ba fog fájni, addig utóbbi egy tizessel kevesebbért, csupán 30$-ért lesz kosárba pakolható. A Gears Of War tehát tovább menetel, hogy a 2006 Novembere óta elért, 4.7 milliós összeladást még ennél is magasabbra tornássza. Valószínűleg nem lesz eredménytelen a Microsoft kasszafeltöltési szándéka, sokan lecsapnak majd az újrakiadott változatra is.